Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Indiai űrhajós
(Rovat: India a világűrben - 2018.09.03 07:15.)

Egy már volt, de őt hajlamosak „elfelejteni”. Egy másik talán nem volt eléggé indiai. Most már „igazi”, tényleg saját űrhajóst szeretnének. India a „Gagarin-élményre” vágyik.

India 1947. augusztus 15-én nyerte el függetlenségét. Az idei függetlenség napi ünnepi beszédében Narendra Modi, az ország miniszterelnöke több fontos bejelentés mellett azt a célt is kitűzte, hogy India legkésőbb a függetlenség 75. évfordulójáig, azaz 2022-ben vagy előbb saját űrhajóst küldjön a világűrbe. A feladat végrehajtására – magától értetődően – az Indiai Űrkutatási Szervezetet (ISRO, Indian Space Research Organization) jelölte ki a miniszterelnök. Ebből az alkalomból a Space Review portálon Ajey Lele, az Új-Delhiben működő biztonságpolitikai tanácsadó testület (IDSA, Institute For Defence Studies and Analyses) egyik vezető munkatársa fejti ki véleményét, különös tekintettel arra, reális-e a cél, valóban eljuthat-e India 2022-re odáig, hogy saját hordozórakétájával és saját űrhajójában indiai űrhajóst küld az űrbe.

Ez eddig csak három országnak sikerült, először a Szovjetuniónak, 1961. április 12-én Gagarin repülésével, majd egy hónappal később (igaz, csak egy szuborbitális „űrugrás” erejéig) az első amerikai is eljutott az űrbe. Harmadik országként Kína csatlakozott hozzájuk, amely 2003. október 16-án küldte Föld körüli pályára első űrhajósát. Ebben az illusztris sorban szeretne India a negyedik lenni.

Mégsem a reményeik szerint 2022-ben induló űrhajós lesz az első indiai, aki űrrepülést hajt végre. Igaz, az indiai űrtevékenység szerteágazó és nagyon jelentős eredményeihez viszonyítva azt is mondhatjuk, hogy eddig „csak” egy űrhajósuk volt, hiszen az emberes űrrepülés eddig Indiában csak a sokadik prioritás volt. Mindenesetre tény, hogy az Interkozmosz program keretében 1984. április 2-án Rakesh Sharma, az indiai légierő korábbi vadászpilótája a Szojuz T–11 fedélzetén közel nyolcnapos űrrepülésre indult. Az ő repülését azonban „agyonhallgatják” Indiában.


Rakesh Sharma, India első (Interkozmosz) űrhajósa. (Kép: Wikipedia)

Űrhajóskiképzést kapott rajta kívül a tartaléka, Ravish Malhotra is, aki azonban nem jutott el az űrbe. Rajtuk kívül indiai származású, bár nem indiai, hanem amerikai állampolgár volt Kalpana Chawla, aki két űrrepülésén 31 napot töltött az űrben, és a Columbia űrrepülőgép 2003-as katasztrófájában veszítette életét.


Kalpana Chawla, a Columbia katasztrófájában elhunyt, indiai születésű amerikai űrhajósnő. (Kép: NASA / The Free Press Journal)

India 2004 óta fontolgatja emberes űrrepülési program indítását. 2006-ban 80 vezető indiai tudós részvételével tanácskoztak a lehetőségekről. Azonosították a meglévő és a még fejlesztendő technológiákat. Hamarosan politikai szinten is megmutatkozott az érdeklődés, amikor 2007-ben az ország a 2007–12 évekre szóló, 11. ötéves tervébe belekerült egy emberes űrrepülés terve, 2017 és 2020 közötti indítással. Megvalósításához becslések szerint az ISRO-nak 1,9 milliárd dollárra lett volna szüksége. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a 12. ötéves tervből kimaradt az űrrepülés. Ehelyett akkor a hangsúlyt a saját műholdas navigációs rendszer kiépítésére és új technológiák kipróbálására helyezték.

Az ISRO-nál mindig is tudták, hogy ez a feladat előbb vagy utóbb rájuk vár, csak az a kérdés, mikor. Ezért az elmúlt években a meglévő, korlátozott költségvetésükből több olyan új technológiát is kipróbáltak, amelyek az emberes űrrepüléshez szükségesek lesznek. 2016. május 23-án végrehajtották az újra felhasználható űrjármű (RLV, Reusable Launch Vehicle) technológiai demonstrációs repülését. Az ISRO 2018. július 5-én sikeresen kipróbálta az űrhajós mentőrendszerét (Crew Escape System). Sriharikotában a 12,6 tonnás, szimulált legénységi kabint a mentőrendszer 2,7 km magasságig emelte, ahonnan ejtőernyővel a Bengáli-öböl vizére szállt le. Ugyancsak a közelmúltban próbálta ki az ISRO az űrhajósai majdani szkafanderét. Egyes hírek szerint már készítettek berendezéseket dokkolási kísérletek szimulációjához.


Az indiai űrhajós mentőrendszer sikeres próbája 2018. július 5-én. (Kép: ISRO)

Az ISRO-nak ugyanakkor több technológiai problémát meg kell még oldania. Megfigyelők arra számítanak, hogy a 2022-es küldetéshez az ISRO teljesen autonóm, két vagy három személy szállítására alkalmas űrhajót fejleszt ki, amely 300–400 km közötti magasságig juthat. Egyelőre komoly akadályt jelent a megfelelő hordozórakéta hiánya. A GSLV hordozórakéták a vártnál lassabban, 2001-re készültek el, de a rakéta nagyobb teherbírású változata, a GSLV Mark-III (Mk.3), amellyel geostacionárius átmeneti (GTO) pályára 4 tonna, alacsony (LEO) pályára 10 tonna terhet lehetne állítani, még mindig nem készült el teljesen. Igaz, hogy a rakétával 2017. június 5-én sikeresen GTO pályára állítottak egy műholdat, de 1-2 éven belül nagyobb tömegű műholdakkal további sikeres startokra lenne szükség, hogy a rakétát nyugodtan használhassák embert szállító űrhajó pályára állítására.


A GSLV Mark III hordozórakéta első és eddig egyetlen sikeres startja 2017. június 5-én Sriharikotából. Ha további, ugyancsak sikeres startokat hajtanak végre, akkor ez a rakéta emelheti magasba a jövő évtizedben India első „saját” űrhajósát. (Kép: PTI)

Nem megnyugtató a helyzet magának az űrhajónak a fejlesztése terén sem. Bár az RLV-TD kísérleti repülése sikeres volt, valószínűtlennek látszik, hogy egy űrrepülőgép jellegű járművet sikerülne 2022-re kifejleszteni. A másik lehetőség, hogy orosz segítséggel egy Szojuzhoz hasonló, egyszer használatos űrhajót készítenek. Itt nehézséget okoz az űrhajósok visszatérés utáni mentése, akár szárazföldre, akár tengerre szállnának le, az ilyen műveletekben Indiának még nincs kellő tapasztalta. Hiányoznak India tapasztalatai az űrhajósok kiképzésében is, bár felmerült, hogy Bangalore-ban űrhajóskiképző akadémiát létesítenének. A sajtó mindenesetre tudni véli, hogy az űrhajó neve Gaganyaan (égi jármű) lesz. Sőt már azt is megszellőztették, hogy az indiai űrhajósokat „vyomnautáknak” vagy „vyomanautáknak” fogják hívni, lévén, hogy „vyom” szanszkrit nyelven világűrt jelent. (Mindenesetre magyarul célszerűbbnek és egyszerűbbnek látszik őket is űrhajósnak nevezni, akárcsak az asztronautákat, kozmonautákat és tajkonautákat… – B.E.)

A miniszterelnök óriási feladatot jelölt ki, de a technikai nehézségek természetesen legyőzhetők, igaz, ehhez az ISRO-nak néhány területen az eddiginél is nagyobb erőfeszítéseket kell tennie. Ezek áttekintése után azonban Ajey Lele felteszi a legkritikusabb kérdést: megéri-e? Álláspontja szerint Indiának ki kell használnia, hogy az űrtevékenységben mind az Egyesült Államokkal, mint Oroszországgal jók a kapcsolatai, és segítséget kellene kérnie az emberes űrrepülésben nagy tapasztalatokkal rendelkező országoktól. (Azért a szerző azt is megemlíti, hogy India a közelmúltban nehéz helyzetbe került, amikor Oroszország kivonult a közösre tervezett második indiai holdszonda építéséből.) A szerző értékelése szerint India űrprogramja tudatosan építkezik. Igaz, hogy a 12. ötéves terv idején az emberes űrrepülés lekerült a napirendről, de miután India az utóbbi években (is) jelentős sikereket ért el az űralkalmazások területén, sőt már Hold- és Mars-szondát is indított, most valóban elérkezett az idő az emberes küldetésre. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartja, hogy ez ne csak egy „egyszerű” űrrepülés legyen, hanem India mutasson fel valamilyen technológiai többletet a másik három ország első űrhajósa repüléséhez képest. Ugyanakkor elszalasztott lehetőségnek tartja, hogy néhány puhatolódzó tárgyalás után India nem tudott bekapcsolódni az ISS programjába, sőt, mivel az ISS működését belátható időn belül beszüntetik, kijelenti, hogy „ez a vonat végleg elment” India számára. Ugyanakkor geostratégiai szempontból óriási jelentőségűnek tartaná, ha India élni tudna a Kína által az ENSZ minden tagállama számára felkínált lehetőséggel, és valamilyen módon bekapcsolódna a kínai űrállomás programjába.

A saját emberes űrrepülés becslések szerint mintegy 2 milliárd dollárba kerülne Indiának. Ajey Lele megemlíti a szokásos kételyeket az emberes űrrepülés használt illetően, és közvetlen haszonként nem is tud mást említeni, csak nagyon bizonytalanul „esetleg valamilyen rejtett technológiai előnyöket a spin-off területén”. Ennek ellenére kijelenti, hogy Indiának távolabbra kell néznie a közvetlen haszonnál. Egyértelműen azt a végkövetkeztetést mondja ki, hogy India automata űreszközökkel elért számos jelentős sikere után, egy olyan korban, amikor más országok a Holdon és a Marson létrehozandó telepekről vizionálnak, India nem engedheti meg magának, hogy kimaradjon az emberes űrrepülésből, és ne küldje negyedik országként saját rakétájával, saját űrhajójával űrhajósát („vyomnautáját”) a világűrbe.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2019