Új indiai nehéz-hordozórakéta
(Rovat: India a világűrben - 2014.12.17 16:00.)

A magyar idő szerint csütörtök hajnalban indítandó rakéta – siker esetén – kétszeresen is új időszámítást jelezhet az indiai űrprogramban.

A helyzet ugyanis az, hogy nem csak az eddigi legnagyobb kapacitású indiai rakéta, hanem a tervezés alatt álló indiai személyszállító (!) űrhajó visszatérő-egysége is bemutatkozik. Igaz, a rakéta egyelőre csak szuborbitális repülést hajt végre, és az űrkabin is nélkülözi az űrhajóknál megszokott legtöbb berendezést.

A startot a Satish Dhawan Űrközpontból (Sriharikota-sziget) hajtják végre. (Ez Chennai városától 80 km-re található.) Az új rakéta egyelőre nem tartalmazza a kriogén üzemanyagot használó végfokozatot (mely a Föld körüli pálya eléréséhez szükséges), csak a GSLV Mk.3 rakéta első fokozatát és az arra szerelt két gyorsítórakétát. Az L110 jelű első fokozat a korábbi indiai PSLV rakétákból jól ismert Vikas hajtóművekből használ kettőt, magassága 17 méter, átmérője 4 méter, működési ideje 200 másodperc. A két gyorsítórakéta jele S-200, magasságuk 22, átmérőjük 3 méter, szilárd hajtóanyaggal működnek, égési idejük 130 másodperc.

Ha egyszer a GSLV Mk.3 teljes kiépítésben szolgálatba áll, akkor teljes tömege (üzemanyaggal) 630 tonna lesz, magassága – a C-25 jelű végfokozattal együtt – eléri a 42 métert. Alacsony Föld körüli pályára 10, míg geostacionárius átmeneti pályára 4 tonnás berendezést indíthat. A még 2002-ben indult GSLV program költségvetése mintegy 400 millió amerikai dollár, ez az egyetlen kísérlet 24 millió dollárba kerül.

Az űrhajómakett egyelőre nem tartalmaz semmiféle műszaki egységet (hajtóművet, napelemet vagy hőszabályozó rendszert, pláne életfenntartó rendszereket). Az egyszerűsítést a névválasztás is jelzi, a Crew Module Atmospheric Re-entry Experiment (CARE) jelentése személy(szállító) modul légköri visszatérési kísérlet. Semmi más cél nincs tehát, mint a kabin aerodinamikai viselkedésének vizsgálata a légkörbe lépéskor, valamint a hővédő burkolat és az ejtőernyőrendszer tesztelése. (Első lépésnek ez persze teljesen normális...) A CARE tömege így is eléri a 3,6 tonnát. (Egy teljes Szojuz tömege műszaki egységgel, pilótafülkével, orbitális egységgel, üzemanyaggal jóval 7 tonna feletti.)

(Képek: ISRO)

Az önálló indiai űrhajó- és űrhajósprogramot az indiai kormány egyébként a mai napig nem hagyta jóvá, annak minimálisan becsült 2 milliárd dolláros költségvetési igénye miatt. Az Indiai Űrügynökségnek (ISRO) egyelőre csak 22 millió dollárt biztosítottak „alapvető visszatérési technológiák” fejlesztésére – ez tulajdonképpen a CARE. Annak, hogy az indiai döntéshozók hezitálnak, persze nem az irdatlan magas becsült költség és az első űrhajós indításáig becsült legalább 7 éves fejlesztési idő hossza az oka. A legnagyobb probléma maga a hordozórakéta! A GSLV család ugyanis az asztronautika történetének egyik legrosszabb statisztikájával rendelkező rakétája, amiről az Űrvilágban korábban részletesen beszámoltunk. Ennyi kudarc nem jó ajánlólevél egy személyszállításra is tervezett rakéta esetében. Nem véletlen tehát, hogy az ISRO izgalommal várja a startot, hisz a rakéta, vagy a CARE sikertelensége valószínűleg azonnal leveszi a „lesz-e Indiának saját űrhajóval induló űrhajósa?” kérdést a napirendről...