Beépültek mindennapi életünkbe
(Rovat: Időjárás és előrejelzése, Navigáció és térképészet , Lássuk és halljuk egymást - 2020.01.30 07:15.)

Hatvan éve került sor először műholdak gyakorlati alkalmazására. Nélkülük ma már elképzelni is nehéz az emberiség jelenét és jövőjét.

1959, főképp az első három Lunyik (Luna) holdszonda fantasztikus teljesítményei miatt, vitathatatlanul a Szovjetunió sikereiről szólt az űrkutatásban. A következő év igazi sztárjai azonban az Egyesült Államok műholdjai voltak. Míg korábban csak tudományos és műszaki célú űreszközök felbocsátására került sor (részben szovjet, részben amerikai rakétákkal), addig 1960-ban az USA több lehetséges földi hasznosítási terület (távközlés, meteorológia, navigáció) számára igen sikeres műholdakat bocsátott fel. Éppen annyi idő (hatvan év) telt el azóta, mint amennyi a XX. századból 1960-ig, és ezekben az alkalmazásokban az űrtevékenység ezalatt szédületes fejlődést tudott felmutatni. Emlékezzünk meg azokról az amerikai műholdakról, amelyek e sikeres terület pionírjai voltak!

1960-ban már számszerűen is domináltak az amerikai rakétaindítások: 3 szovjet szputnyik és 17 (!) amerikai műhold indult sikeresen a világűrbe. Ez utóbbiak közül került ki az első passzív, illetve az első aktív távközlési hold, az első meteorológiai hold a légkör vizsgálatára, valamint az első navigációs holdak főképp katonai alkalmazás céljából. Bár ez inkább műszaki kísérlet volt, de elősegítette a műholdak földi alkalmazásait az is, hogy az 1960. augusztus 10-én felbocsátott Discoverer-13 katonai holdat sikerült elsőként visszahozni a földre. (Valamivel később, a második szputnyik-űrhajóval kutyák is visszatértek a földre. Ez egyértelműen már Gagarin következő évi űrrepülésének egyik előkísérlete volt)

Időrendben haladva a meteorológiai alkalmazás volt az első. A TIROS-1 (Television and Infrared Observation Satellite) meteorológiai hold egy Thor-Able rakétával 1960. április 1-jén került Föld körüli pályára. 1966-ig 13 TIROS holdat indított a NASA, majd átalakítva, más neveken folytatták a programot. Kezdetben 600–700 km magasságból fényképezték a felhőzetet és mérték az infravörös sugárzást. Az első 6 TIROS hold összesen 251 ezer képet küldött, míg a 7. már egymagában 110 ezret.1978-tól TIROS-N néven tökéletesebb meteorológiai holdakat indítottak. A TIROS sorozat alapozta meg a műholdméréseken és -felvételeken alapuló, modern meteorológiai szolgálatot.

(Kép: NASA)

Második alkalmazásként a műholdas navigáció vette kezdetét a Transit-1B hold 1960. április 13-i indításával. E hold feladata az volt, hogy helyzetbemérő jelzéseivel segítse az USA haditengerészete hajóinak és tengeralattjáróinak navigációját. Az alig 1 m átmérőjű, forgó holdakat Thor-Able-Star hordozórakétákkal eleinte elnyúlt, később körpályára helyezték. Tömegük 60 és 120 kg közötti volt. A Transit holdak működését titkosították, különböző változataik egészen az 1980-as évekig szolgálatban maradtak.

A Transit-1 prototípusa. (Kép: USAF)

A harmadik alkalmazásnak, vagyis a távközlésnek már 1958 decemberében volt egy előzménye, a SCORE (Signal Communications by Orbiting Relay Experiment) műhold, amely többek között Eisenhower elnök karácsonyi üdvözletét is sugározta. Atlas rakétával állították Föld körüli pályára. Ez a hold azonban csak 12 napig működött. Időközben Amerikában felmerült az ötlet, hogy egy műszerek nélküli, nagyméretű, de könnyű és a beérkező sugárzást minden irányba szétszóró mesterséges holddal is meg lehetne oldani a kontinensek közötti rádiókapcsolat problémáját. Echo-1 néven el is készítettek egy különleges ballonholdat, amelyet 1960. augusztus 12-én Delta rakéta segítségével helyeztek 1600 km körüli magasságban húzódó pályára.

(Kép: NASA)

A 30 m átmérőjű, szinte üres hold csak 76 kg tömegű volt. Vékony alumíniumbevonata miatt feltűnően fényes égitestként vándorolt az égen, ami igen sok ember érdeklődését felkeltette, aki műholdat még életében nem látott. De ez a könnyű, nagy hatáskeresztmetszetű hold jól reagált annak a ritka légkörnek a sűrűségváltozásaira is, amelyben mozgott, és amelyet korábban alig ismertek. Ezért például a budapesti és bajai optikai műholdmegfigyelő állomások előszeretettel figyelték mozgását és tanulmányozták viselkedését.

Mint passzív távközlési hold azonban sem az Echo-1, sem az őt követő Echo-2 nem vált be, mert nem tartotta meg gömb alakját. Ezért újra visszatértek a Földről rájuk sugárzott jeleket a fedélzeten felerősítő és szétsugárzó aktív holdakhoz. Már 1960. október 4-én egy Thor-Able-Star rakétával felbocsátották a Courier-1B elnevezésű aktív holdat, amelynek tömege 227 kg, átmérője 1,3 m volt. A kísérletek során a műhold felvette, és mágnesszalagon tárolta a Földről felé sugárzott rádióadásokat, majd földi kérdezőjelre percenként 74000 szó sebességgel visszasugározta.

Ezeket a pionír holdakat az évtizedek során még sok száz különböző nemzetiségű és teljesítményű alkalmazott műhold követte. Beépültek mindennapi életünkbe, sőt idővel nélkülözhetetlenekké váltak. Manapság nélkülük már elképzelni is nehéz az emberiség jelenét és jövőjét. (Forrás: Űrhajózási Lexikon, 1981, Akadémiai Kiadó – Zrínyi Katonai Kiadó)