Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A MetOp–A jövője
(Rovat: Időjárás és előrejelzése - 2017.02.05 07:15.)

Az Eumetsat kissé módosítja a már tíz éve a Föld körül keringő MetOp–A műholdja pályáját, hogy még néhány évig szolgáltathasson adatokat.

A 30 országot – köztünk hazánkat – tömörítő, műholdas meteorológiai szervezet tagországai a decemberi tanácsülésükön abban állapodtak meg, hogy a MetOp–A-t 2017 júniusában úgynevezett sodródó pályára állítják át. Ily módon elég üzemanyagot takaríthatnak meg ahhoz, hogy a műhold még két–három évig működhessen, utána pedig még arra is elég legyen az üzemanyag, hogy a műhold a tervezettnél hamarabb megsemmisüljön a légkörben, ahelyett, hogy hagynák űrszemétté válni (bár az eredeti tervek szerint ez lett volna a sorsa).

Ha sikerül a tervet végrehajtani, akkor ezzel a MetOp–A az eredetileg tervezett ötéves működési ideje háromszorosát fogja teljesíteni. A MetOp sorozat első műholdját 2006 októberében állították alacsony Föld körüli pályára. A sorozat második tagja, a MetOp–B 2012 szeptemberében követte, míg a MetOp–C indítását 2018 októberére tervezik (Kourouból, Szojuz hordozórakétával). Műszerei ellenőrzését és kalibrálását követően a műhold 2019-ben kezdheti meg az üzemszerű szolgáltatás biztosítását. Az Eumetsatnál azt remélik, hogy a MetOp–A most elhatározott pályamódosításával az is lehetővé válik, hogy a sorozat első és harmadik tagja néhány évi átfedéssel dolgozzék.

A MetOp sorozat tagjai napszinkron pályán keringenek, ami azt jelenti, hogy a pályasík (a Föld lapultságából eredően) naponta pontosan akkora szöggel fordul el, amennyivel a Föld a Nap körüli pályáján elmozdul, így a műholdak mindig ugyanazon helyi időkor repülnek el egy adott terület fölött. A MetOp–A esetében ez azt jelenti, hogy a műhold jelenleg mindig délelőtt 9:30 helyi időkor keresztezi az Egyenlítőt (nappali átrepülésekor). A szinkronitás megtartásához azonban rendszeresen pályamódosításokat kell végrehajtani, ami üzemanyagot emészt fel. Ennek a folyamatos utánigazításnak a feladását jelenti az említett „sodródó pálya”. Ez a számítások szerint azt jelenti, hogy 2017 júniusa és 2021 között mintegy két órával korábbra tolódik az Egyenlítő keresztezésének időpontja, vagyis 2021-ben a nappali pályája olyan területek fölött fog elhaladni, ahol körülbelül 7:30 a helyi idő.


Az Eumetsat 2017 júniusától sodródni engedi az addig napszinkron pályán keringő MetOp–A műholdját, aminek köszönhetően évekkel meghosszabbodik a hasznos élettartama. (Fantáziakép: Eumetsat)

Az Eumetsat azt is bejelentette, hogy a MetOp–A-t a szolgáltatás befejezését követően alacsonyabb perigeumú pályára állítják, aminek köszönhetően 25 éven belül belép a sűrűbb légrétegekbe és megsemmisül (a jelenlegi napszinkron pálya magasságában a várható élettartama körülbelül 200 év lenne). Ezt az teszi lehetővé, hogy az eddigi működési ideje alatt jól gazdálkodtak az üzemanyaggal, az ezutáni sodródó pálya pedig már nem igényel üzemanyag-felhasználást. A sodródó pálya hátránya, hogy a műhold napelemei egyre kevésbé fognak a Nap felé nézni, ezért az idő előrehaladtával a termelt energia mennyisége csökken, emellett a műhold hőháztartása is megváltozik. Ugyanakkor a meteorológusok számára érdekes, új lehetőséget jelent az eltérő helyi időben gyűjtött adatok értékelése. További elemzést igényel, hogy a műhold meddig marad alkalmas a folytonosan változó, eredetileg nem tervezett körülmények közt hasznos észlelések végzésére, de a szakemberek bíznak abban, hogy a műhold 2021-ig, vagy esetleg 2022-ig is kitart.

A MetOp sorozat második generációs műholdjait (MetOp-SG–A és –B) 2021-ben és 2022-ben tervezik pályára állítani.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024