Nehéz a szuperföldi űrhajósok élete
(Rovat: Idegen civilizációk?, Szárnyaló képzelet - 2018.05.17 07:15.)

Mármint, ha vannak ilyenek – és ha az a bizonyos szuperföld legalább tízszer nagyobb tömegű a Földnél.

Ezt állítja Michael Hippke német csillagász. Ekkor ugyanis az lesz a probléma, hogy a kémiai hajtóanyagú rakéták, melyeknek magukkal kell vinniük a gyorsuláshoz szükséges üzemanyagot, egyszerűen képtelenek lesznek elérni a nagyobb gravitációban szükséges szökési sebességet. Sőt, Hippke szerint ez esetben az űrlift sem igazán jöhet szóba, mert az általunk ismert legerőseb anyagból, a nanocsövek segítségével sem lenne megépíthető, mivel a szerkezet nem bírná el a saját súlyát. Ugyanekkor persze az atomhajtás még mindig kiutat jelenthetne.

Úgyhogy miközben a „szuperlakható” (superhabitable) földek nagyobb tömegüknek köszönhetően sűrűbb légkörükkel pl. nagyobb védelmet kínálhatnának a káros kozmikus sugárzás ellen, ennek – mondja Hippke – meglenne az ára.

Szuperföldek fantáziaképen – jobbra a mi Földünk képe valódi. (Kép: NASA / Ames / JPL-Caltech)

Vagy lehet, hogy mégsem? A SETI-vel foglalkozó amerikai csillagász, Seth Shostak úgy gondolja, hogy „Hippke egyes számításai hibásnak látszanak”, és ez vezet oda, hogy erősen túlbecsüli a technikai probléma jelentőségét. Ugyanis a jelenlegi, kémiai hajtóanyagú űrhajók tulajdonképpen nem mások, mint módosított repülőgépek, melyek hasonlóképpen magukkal cipelik az üzemanyagot.

Ami viszont egyáltalán nem szükségszerű, és leginkább ezért is volt érdemes megemlíteni ezt a kérdést, mert arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyon is megvannak a korlátai annak, ha egy hipotetikus idegen civilizációt – mondjuk egy olyat, amely valamiféle szuperföldön él – a földi analógiájára próbálunk elképzelni. Például az a felvetés, mely szerint – amennyiben Hippke jól számolt – komoly gondjaink lennének egy szuperföldön a kémiai hajtóanyagú megoldással, kimondottan félrevezető lehet. A miénktől eltérő körülmények között ugyanis miért is gondolkodna egy értelmes lény a miénkhez hasonló (vagy éppen azokkal megegyező) megoldásokban? A társadalomtudományok ma már elutasítják az unilineáris, vagyis az olyan fejlődés elvét, amely csupán egyetlen utat tart elképzelhetőnek. Egy olyan elképzelés pedig, ahol egy teljesen más „feltételrendszer” mellett a földi megoldásokat keressük, talán még a hagyományos unilinearitásnál is problémásabb.