A szovjet holdi meglepetés elmaradt
(Rovat: Holdraszállás 40, Oroszország és a Naprendszer , Az Apollo holdprogram - 2009.07.23 09:00.)

A hatvanas évek végét Moszkvában töltöttem, illetve aspirantúrán dolgoztam a Szovjet Tudományos Akadémia Asztroszovjet nevű csillagászati kutatóintézetében – kezdi visszaemlékezését Horváth András.

Műholdakat figyeltem meg a Moszkva melletti Zvenyigorodban lévő szputnyikmegfigyelő állomáson. A megfigyelések feldolgozásához egy számítógépi programot is írtam, amelynek az volt a célja, hogy kevés adatból is ki lehessen számítani egy-egy műhold mozgásában a késést és ennek segítségével meg lehessen határozni a felső légkör sűrűségét. A megfigyeléseket és a feldolgozásukat aztán egy kandidátusi munkában foglaltam össze és védtem meg.

Már abban az időben, 1966-ban is nagyon érdekelt nemcsak az űrkutatás, de az emberekkel végrehajtott űrhajózási repülések is. (Tulajdonképpen ezért mentem csillagásznak is a sok sci-fin nevelkedve.) Azért is figyeltem nagy érdeklődéssel minden olyan adatot az akkor még meglehetősen titkosan kezelt szovjet űrprogramokról, mert úgy tűnt, hogy felszálló ágban van a szovjet asztronautika. Mindenki – főleg a Szovjetunióban – a kezdeti sikerek után úgy vélte, hogy az amerikaiak nem fogják tudni – legalább az űrhajózásban – utolérni őket.

Az újságokban, és még a szakemberek között is sokan azt gondolták, hogy a Holdhoz is először orosz űrhajósok fognak repülni és csak utánuk az amerikaiak. A magyarázat is meg volt minderre, hiszen szovjet automata űrszondának, a Luna-9-nek sikerült először simán leszállni a Holdra és onnan panorámaképeket közvetítenie. Sőt 1968-ban még élőlényeket is a szovjet űrszakembereknek sikerült először eljuttatni a Holdhoz. A Zond-5 űrhajón a Holdat megkerülve teknősök érkeztek – élve – vissza a Földre. Kész volt, illetve majdnem kész volt továbbá a két embert szállító Szojuz űrhajó, sőt az azt indító hordozórakéta is, a Proton. Igaz a Protonnal és a Szojuzzal csak a teknősök útját, a Hold mögötti elrepülését lehetett volna végrehajtani, mert a nagyrakéta, az N-1 még nem működött! Az N-1-nek kellett volna a Holdhoz juttatnia az egy űrhajóst, a Hold felszínére leszállító űrhajót.

Az N-1 et 1969-ben kétszer is kipróbálták, de sajnos mindannyiszor felrobbant; természetesen űrhajósok nélküli próbák voltak ezek. Mire azonban az N-1 jól működött volna, 1974 lett, már lefújták az amerikai Saturn-Apollo programot, és ezért a szovjetek is abbahagyták az emberes holdexpedíciók tervezését.

Volt azonban a szovjeteknek egy tartalék terve is! Úgy gondolták, hogy az amerikai űrhajósok előtt, egy automata űrszonda, a Luna-15 mintát vesz a holdi talajból és azt a Földre szállítja, emberi életek veszélyeztetése nélkül. Ennek a nagyszabású programnak azonban az első leszálló egysége megsérült és csak egy évvel később, 1970 szeptemberében tudott a Luna-16 holdtalajmintát venni és lehozni a Földre.

A sikeres Apollo-11 expedíció után nagy csend lett a Szovjetunióban a holdexpediciókkal kapcsolatban, azonban még egyszer sikerült az oroszoknak visszavágniuk. Az 1971-ben elindított Szaljut űrállomásprogram, majd 1986-tól a Mir modulűrállomás építése nagy tekintélyt szerzett a szovjet-orosz űrszakembereknek, űrhajósoknak, és egy látványos űregyüttműködést készített elő: a Nemzetközi Űrállomás ma is erőteljes iramban folytatódó építését. (Jó volna, ha a következő, jövőbeni holdexpedíciókat és egy marsexpedíciót is ilyen sikeres együttműködésben lehetne megvalósítani!)

Az egész amerikai-szovjet holdexpedíciós verseny a fentebb leírtaknál bonyolultabb volt. Ha valaki több részletre, és képekre is kíváncsi, olvassa el az Ekren Kiadónál tavaly megjelent Űrkorszak című könyvet. (Ennek két holdexpedíciós fejezetéből hamarosan az Űrvilág is közöl ízelítőt.) A könyv ma is megvásárolható, például a Galaktika magazin szerkesztőségében (Budapest II., Fény u. 2. I. em.) 27%-os kedvezménnyel.

Dr. Horváth András