Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A holdraszállás – a televízió stúdiójából nézve
(Rovat: Holdraszállás 40, Az Apollo holdprogram - 2009.07.20 09:00.)

Az Apollo-11 holdraszállásának közvetítése a Magyar Televízió stúdiójából életem nagy, felejthetetlen élménye volt, és maradt – kezdi az Űrvilág számára írt visszaemlékezését Almár Iván.

Az Apollo program évek alatt jutott el a csúcspontjáig, Armstrongék megérkezéséig a Hold felszínére, és ebben az időszakban volt időnk felkészülni az eseményre.

Az akkori körülmények között forrásaink természetesen nagyon korlátozottak voltak: angol, amerikai és német csillagászati/űrhajózási ismeretterjesztő folyóiratok, mint a Spaceflight, vagy a Sky and Telescope, űrkutatási kongresszusokon (IAF, COSPAR) elhangzott előadások, és – már egészen a vége felé – néhány közvetlenül a budapesti amerikai nagykövetségtől szerzett brosúra. Ahogy közeledett a Kennedy által bejelentett határidő, vagyis a hatvanas évek vége, úgy nőtt a feszültség itthon is. Bár nem voltam részese egyetlen tárgyalásnak sem, amely azzal foglalkozott volna, hogy hogyan reagáljon a média az eseményekre, köztudott volt, hogy a pártvezetés az utolsó pillanatig bizonytalankodott. Bizonyára az a tény győzte meg őket arról, hogy a holdraszállást a Magyar Televíziónak is közvetítenie kell, hogy az osztrák tv adását Nyugat-Magyarországon amúgy is látni lehet majd. (Néhány kommunista ország, köztük Kína tudomásom szerint elhallgatta a holdraszállást.)

Még 1968-ban történt, hogy Komlós János meghívott a Mikroszkóp Színpadra, és egyenesen nekem szegezte véleményét, miszerint az Apollo program csak amerikai propaganda, úgysem lesz belőle holdraszállás. Persze a korábbi Apollo-repülésekre hivatkozva határozottan visszautasítottam ezt az ostobaságot – akkor még nem is sejtettem, hogy évtizedekkel később majd lesznek olyan „okos emberek”, akik egyszerűen egy amerikai filmgyár hamisításának fogják nevezni az emberiség történetének ezt a nagyszerű, még az akkori Szovjetunió által is elismert, és letagadhatatlanul végrehajtott fordulópontját.

Már 1969 nyarán történt, hogy dr. Echter Tibor űrorvos barátom megkérdezett, hogy szakértőként részt vennék-e vele az Apollo-11 holdraszállásának televíziós közvetítésében. Habozás nélkül vállaltam, és elkezdtem felkészülni a hozzáférhető anyagokból, amelyek akkor már a leszállás teljes tervezett menetrendjét tartalmazták. Emlékezetem szerint semmiféle előzetes próba, vagy megbeszélés nem volt. Július 20-án este találkoztunk a Szabadság-téri III-as stúdióban, ahol óriási volt az izgalom. A műsor felelőse Márványi György, az Aktuális Osztály vezetője volt. Riporterként Szőnyi János sportriporter csatlakozott hozzánk, aki azt állította magáról, hogy nagyszerűen tud angolul. (Később kiderült, hogy az irányítóközpont és az űrhajósok közötti beszélgetés amerikai szakzsargonját persze ő sem érti, amellett a „vonal” minősége gyakran volt torz és gyenge.)

Július 20-án este 21 óra 15 perctől az volt a feladatunk, hogy egy olyan eseményt kommentáljunk „élőben”, amilyent korábban még senki sem látott a világon. Mit mondjak, nem volt könnyű. Egyrészt azért, mert a továbbított képek a bevilágított stúdióban alig voltak értelmezhetőek. Másrészt – bár ezt akkor még nem tudtuk – a leereszkedés nem egészen a tervek szerint ment, Armstrongnak kézi irányítással egy távolabbi leszállóhelyet kellett keresnie, miközben gyakorlatilag kifogyott az üzemanyaguk. Emiatt csúszott a program, a kezünkben tartott, percekre lebontott menetrendnek nem sok hasznát vettük. Tibor is és én is arra törekedtünk, hogy minél több háttérismeretet adjunk a képekhez, mivel mi legalább tudtuk, hogy minek kellene történnie, és izgultunk, hogy a leszállás sikerüljön.


A holdraszállás közvetítése a Magyar Televízió stúdiójában. Balról jobbra Dr. Echter Tibor orvosezredes, Dr. Almár Iván csillagász és Szőnyi János riporter.

Emlékezetem szerint késő este, az adás végén hazaküldtek bennünket, szakértőket, mert még nem dőlt el, hogy hány órával később lépnek ki az űrhajósok a holdkompból. Annyi bizonyos volt, hogy ez az időpont valamikor kora hajnalban lesz. A magyar tv vezetői úgy döntöttek, hogy az adást „élőben” nem közvetítik, hanem az Eurovízión keresztül rögzítik. Mi szakértők pedig reggel 6-ra mentünk vissza a stúdióba, hogy kommentáljuk az első holdralépésről rögzített videoszalagot. (Jellemző az akkori viszonyokra, hogy nekünk otthon még telefonunk sem volt, így a televízió illetékesei nem is tudtak volna elérni az éjszaka folyamán.)

Rövid alvás után reggel 7 órakor indult el az adás folytatása, amelyet állítólag az akkori körülmények között elképesztő számú, 800 ezer tv-készüléken néztek Magyarországon. Tudomásom szerint a tv archívumában sajnos egyetlen tekercsnyi anyag sem maradt meg erről a két közvetítésről. Csak arra emlékszem, hogy valami ilyesfélét mondtam a végén: „Emberek, nézzetek fel a Holdra, mert az már nem olyan, mint amilyen évmilliók óta volt: emberek vannak a felszínén!”

A Film, Színház, Muzsika című hetilap 1969. július 26-i száma azonban képes beszámolót közölt a tv-közvetítésről, a mellékelt képet és néhány információt ebből a cikkből vettem át. A holdraszállás közvetítése ismert emberré tett – legalábbis az ország középső és keleti felében. A Nyugat-Dunántúlon ugyanis többnyire az osztrák tv közvetítését nézték. De országszerte óriási volt az érdeklődés még hetekkel az események után is. Egyetlen jellemző példát emelnék ki: amikor nyár végén Echter Tiborral együtt meghívtak bennünket Székesfehérvárra, hogy egy Apollo-filmet kommentáljunk, a város legnagyobb terme zsúfolásig megtelt, bennünket egy hátsó bejáraton keresztül kellett „felcsempészni” a pódiumra, mert még a bejáratokat is elállták az érdeklődők. Azt a lelkes hangulatot, amíg élek, nem felejtem el.

Dr. Almár Iván

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2020