Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Plazmaszférakutató hálózat
(Rovat: Hazai kutatóhelyek és űripar - 2016.03.06 08:15.)

A plazmaszféra műholdakról hatékonyan vizsgálható. A teljes képhez műholdak ezreire lenne szükség. Ezeket hatékonyan pótolja egy egyszerű és (a műholdakhoz képest) olcsó világhálózat – magyar vezetéssel.

Az ENSZ Világűrbizottság Tudományos és Technikai Albizottsága idei ülésszakán nyolc szakmai előadás hangzott el az űridőjárás napirendi ponthoz kapcsolódóan. Ezek egyikét Lichtenberger János (ELTE Űrkutató Csoport) tartotta „Valós idejű adatgyűjtés a plazmaszféra elektronsűrűségére vonatkozóan egy űridőjárási világhálózattal”.


A déli félgömbön a villámlás által keltett jel a földi mágneses tér erővonalai mentén terjedve eljut az északi félgömb megfelelő pontjába. Közben azonban a jel torzul, amiből az ionoszféra állapotára lehet következtetni.

A bonyolult cím azt az ELTE Űrkutató Csoportjában több évtizede folyó kutatómunkát takarja, amelynek fizikai alapjairól az előadó a Magyar Asztronautikai Társaság Táguló határok című, most megjelenő interjúkötetében így beszél: „1957-ben indult a Nemzetközi Geofizikai Év, a kutatásokba beletartozott a mágneses tér vizsgálata is. Akkor már tudták, hogy az ilyen típusú hullámok hogyan terjednek: a villámok által keltett rádióhullámok átjutnak az ionoszférán, és a mágneses erővonalak mentén terjedve eljutnak a másik féltekére, ahol egy viszonylag egyszerű berendezéssel lehet „fogni” ezeket a jeleket. Aztán 1955-ben felfedezték az első, úgynevezett orrwhistlert. Ha megnézzük a whistlerek alakját egy olyan ábrán, amelynek vízszintes tengelye az idő, a függőleges pedig a frekvencia (az ilyen ábrázolást dinamikus spektrumnak hívjuk), akkor a whistlerek úgy néznek ki, mint egy C betű. Az első mérésekben csak a C betű alja, egy görbe kifliszerűség látszott, aztán mértek nagyobb szélességeken is és kiderült, hogy a whistler-jelben van egy olyan frekvencia, amelyik gyorsabban terjed, mint a többi, mert a mágnesezett plazmában a rádióhullámok terjedési sebessége frekvenciafüggő.”


Tipikus whistlerdiagram (a vízszintes tengelyen az idő másodpercekben értendő) egy whistlercsoport dinamikus spektruma. A whitlercsoportok egyes nyomait egyetlen villám kelti, de a rádiójel, amint átjut az ionoszférán, szétválik, és egyidejűleg több erővonal mellett is képes terjedni. Az ellenkező féltekén ismét átjut az ionoszférán, majd megérkezik a vevőhöz. Az ábrán a kisebb mágneses erővonal mentén (a Földhöz közelebb) terjedő jel ér leghamarabb vissza, ezek a bal oldalon látható kifliszerű jelek.

Előadásában bemutatta a whistlerek fizikáját és használatukat az ionoszféra vizsgálatában, és ezáltal az űridőjárási kutatásokban. Ezután bemutatta a whistlerdetektorok egész világra kiterjedő, az ELTE Űrkutató Csoportja által létrehozott hálózatát (AWDANet, vagyis automatikus whistlerdetektáló és elemző hálózat), amelynek kialakítását 2002-ben kezdték el, különös tekintettel a konjugált pontokban elhelyezett állomásokra, vagyis olyan helyeken, amelyek egyazon mágneses erővonal északi, illetve déli földfelszíni metszéspontjában találhatók. A hálózat 2014 óta valós időben működik, állomásonként évente 50 ezer és 10 millió közötti számú jelet detektálnak.


Az AWDANet hálózat állomásai Európában...


...és szerte a világon – az Antarktisztól Grönlandig és Kamcsatkáig.

A hálózat munkáját űreszközökre helyezett detektorok méréseivel egészítik ki, ennek megfelelően szó volt a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén működő Obsztanovka kísérletben, illetve a Csibisz–M és a Relek orosz műholdakon a SAS műszerrel végzett mérésekről, amelyekről portálunkon korábbi cikkekben tudósítottunk.


A Nemzetközi Űrállomás fedélzetén működő Obsztanovka kísérlet által vett egyik whistler.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2018