Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

PROGRAMAJÁNLÓ: Űrkutatás Napja 2015
(Rovat: Hazai kutatóhelyek és űripar, Álmuk a világűr - 2015.09.21 13:30.)

A Magyar Asztronautikai Társaság idén október 2-án az Óbudai Egyetemen rendezi meg az Űrkutatás Napja elnevezésű ismeretterjesztő rendezvényt, amelyen minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) mellett társszervező a BME Űrfórum. A rendezvényre a Nemzetközi Világűrhéthez is kapcsolódva kerül sor októberben. A szakmai együttműködő partner idén is a SES Astra, a rendezvény támogatója a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), médiapartnere pedig az Űrvilág űrkutatási hírportál.

A 2015. október 2-án (pénteken) délután 15.00-18.30 közötti időszakban zajló rendezvény két blokkból áll. Az első programblokkban szakmai előadásokat hallgathatunk meg hazai előadóktól aktuális nemzetközi és hazai űrkutatási témákról (témakörök: A Rosetta üstökösprogram eredményei, Feltárult a Plútó titokzatos világa, A hazai GPS-es mozgásvizsgálatok eredményei), majd egy kávészünetet követően 18-35 év közötti egyetemisták és űrkutatással foglalkozó fiatal szakemberek fognak különböző érdekes projektekről és eredményekről beszámolni. A rendezvényen „Az ESA közelebbről, avagy pályázatok és részvételi lehetőségek az ESA programjaiban” címmel tart előadást az NFM Magyar Űrkutatási Iroda vezetője, és ezen a napon ismertetjük a 2015. augusztus 6-9. között megrendezett MANT Űrakadémia ajánlását is (az Űrakadémia résztvevői egy ajánlást dolgoztak ki a hazai döntéshozók számára arról, hogy az Európai Űrügynökség önkéntes programjai közül melyekhez lenne érdemes hazánknak csatlakoznia).

Időpont és helyszín: 2015. október 2., péntek, 15.00-18.30, Óbudai Egyetem Tavaszmező utcai campusa, G épület, 19-es előadó (1084 Budapest, Tavaszmező utca 15-17.)

Az ingyenes rendezvényen való részvételhez a szervezők kérik, hogy az érdeklődők regisztráljanak az MANT honlapján.

Program

15.00-16.50 (Moderátor: Bacsárdi László, Magyar Asztronautikai Társaság)

Megnyitó

Az ESA közelebbről, avagy pályázatok és részvételi lehetőségek az ESA programjaiban
(Tari Fruzsina, NFM Magyar Űrkutatási Iroda)

A Rosetta üstökösprogram eredményei
(Tóth Imre, MTA CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet)

Feltárult a Plútó titokzatos világa
(Both Előd, Magyar Asztronautikai Társaság)

A hazai GPS-es mozgásvizsgálatok eredményei
(Grenerczy Gyula, FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatórium)

16.50-17.20 kávészünet

17.20-18.30 (Moderátor: Kovács Kálmán, BME Űrfórum)

Műholdradar-interferometria a Sentinel korszakban
(Farkas Péter, FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatórium)

Hazai lehetőségek érdeklődők számára
(Bacsárdi László, Magyar Asztronautikai Társaság)

Űrgeneráció – lehetőségek nemzetközi kapcsolatok kialakítására az űrtevékenység iránt érdeklődő fiatalok számára
(Milánkovich Dorottya, Space Generation Advisory Council)

A 2015-ös MANT Űrakadémia ajánlása
(Az Űrakadémia résztvevői közül felkért fiatalok)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024