Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Negyedikén „ér földet” a Mars500
(Rovat: Hazai kutatóhelyek és űripar, Orosz űrtervek , Kontinensünk hajósai - 2011.11.03 13:15.)

Az MTA Pszichológiai Kutatóintézet munkatársai is jártak a Marson és az expedíciót megelőzve sikeresen vissza is tértek Budapestre.

Miközben a Mars500 expedíció legénysége már nagyban készülődött a november 4-i visszatérése, magunk is körülnéztünk az immár elhagyott bolygó felszínén. A sétára abból az alkalomból került sor, hogy egy pár napos munkamegbeszélés erejéig meglátogattuk az Orosz Tudományos Akadémia Orvosbiológiai Kutatóintézetében (IBMP) dolgozó kollégáinkat, akikkel közösen elemezzük a Mars500 legénysége és a földi irányítás közötti kommunikációt. Mint arról korábban már tájékoztattuk az Űrvilág olvasóit, a kutatás a szövegek számítógépes tartalomelemzésére irányul. Az orosz kollégák több évtizedes tapasztalatát ötvözzük az intézetünk Narratív Pszichológiai Munkacsoportja által kifejlesztett számítógépes elemzési módszerekkel.


Tessék befáradni! A Mars-felszín homokja, háttérben a csillagos égbolt.

Ha már ott jártunk és talán kárpótlásul, amiért nem lehetünk jelen az ünnepélyes ajtónyitásnál, vendéglátónk, Vagyim Igorjevics Guscsin körülvezetett minket a kísérleti komplexumban. Amikor nem idegenvezető, Vagyim barátunk a szimulációval kapcsolatos az orosz pszichológia kísérleteket koordinálja.

Sajnos csak egy kis videókamera volt nálunk, ezért a képek minősége nem vetekszik a Mars500 hivatalos weblapjának fotóival, azt viszont senki sem vonhatja kétségbe, hogy valóban jártunk a Marson. Később talán felteszünk néhány klipet a honlapunkra. Érdemes néha rákattintani!


Vagyim, a szerzők, és egy betonkockára emlékeztető marskőzet-darab.

A Mars felszínét imitáló szobába a művészbejárón át jutottunk be. A legénység két tagja egy lépcsőn át közelítette meg ezt a helyet leszállás idején. A – mára már szintén elhagyott – leszálló modul felé vezető ajtó természetesen azóta zárva van. A leszállás játéknak tűnik, amíg nem vesszük figyelembe, hogy ők a harminc kilós szkafanderben tették meg az utat. Azt is kipróbálták, hogy a súlyos ruhában fel tudnak–e kelni fekvő helyzetből.

A szkafanderes séták mellett a kicsiny homok- és kősivatag arra is szolgált, hogy egy új Mars-járó modelljével végezzenek gyakorlatokat. A modellt a leszálló modulból vezérelve is gyűjtöttek kőzetmintákat.


A felszínt átkutatva egy korábban landolt Mars-szondára bukkantunk. A Mars-rover kameráján át nézve biztosan nagyobbnak látszott.

A Mars felszínétől sikeresen eltávolodva azért még benéztünk az irányító központba. Itt a nap 24 órájában ül egy ügyeletes orvos és a létfenntartó rendszereket ellenőrző mérnök. A létfenntartó rendszer pedig már nem játék. A szimulátor belsejében valóban mesterséges légkör van; a levegőt és a vizet ugyanúgy visszaforgatják, mint az igazi űr-járműveken. A gépeket ellenőrző rendszereken kívül itt vannak a megfigyelő kamerák monitorjai és a képrögzítő berendezések. A kamerák minden zugot figyelnek, de a kis személyes hálószobákban egy sincs; a Mars500 nem valóságshow.


Az irányító központban. A monitorokon a megfigyelő kamerák képei.

A Mars500 befejezésének eseményeit november 4-én 10:50-től élőben közvetíti az ESA TV. Aki lekési, valószínűleg megtalálja később az archívumban.

Ehmann Bea és Balázs László
(MTA Pszichológiai Kutatóintézet)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024