35 évvel ezelőtt indult az űrbe az első magyar műszer (2. rész)
(Rovat: Hazai kutatóhelyek és űripar - 2009.11.07 09:00.)

1972-re elkészült az elektronikai egység első változata (K-1-2), mely még viszonylag sok energiát fogyasztott, de minden egyéb követelménynek maradéktalanul megfelelt, 1973 végére pedig befejeztük a végleges repülő példányok (K-1-3) legyártását.

A mikrometeorit-detektor K-1-3 jelű magyar elektronikájának szerkezete.

Abban az évben csoportunk tovább bővült Szemerey István villamosmérnökkel – aki korábban szintén diákköri tag volt –, és Ernst Éva technikussal. A készülék mintegy negyven integrált áramkört, száz egyéb félvezető-eszközt, kétszáz – nagyrészt magyar gyártású – passzív alkatrészt tartalmazott. Mindezt egy mindössze féltéglányi méretű dobozba építve az egység tömege 1,1 kg, teljesítmény-felvétele 1,4 W volt. Elkészítettük a készülék start előtti ellenőrzésére szolgáló célműszert (az ún. földi ellenőrző pultot) is, és az összes berendezést kiszállítottuk Moszkvába.

A mikrometeorit-detektor földi ellenőrző pultja.

1974. október 15-én Csabával és Lacival hármasban Moszkvába repültünk. Itt – a sikeres átadási, ún. egyedi ellenőrző teszteket követően – a többi fedélzeti tudományos berendezéssel együtt a mi műszeregyüttesünket is a műhold mérnöki modelljébe szerelték, majd ún. integrált teszteknek vetették alá. Október 19-én azután az egész nemzetközi szakembergárda – az időközben a műhold-modellről leszerelt berendezésekkel, műszerekkel, sok-sok ládányi holmival – vonaton a Pleszecki Űrrepülőtérre utazott.

Apáthy István, Ferencz Csaba és Mihály László a műhold szerelésénél.

A Pleszeck közelében található Mirnij zárt katonai városkából reggelenként autóbusszal vittek bennünket a viszonylag távoli, a műholdak összeszerelésére, felbocsátásra történő előkészítésére szolgáló komplexumba. Itt, egy hatalmas szerelőcsarnokban az IK-12-es műholdra (orosz gyári sorozatszáma 2-IK-4) az ismételt egyedi ellenőrzések után felszerelték a mérőműszereket, majd megtörtént a műhold bonyolult és hosszadalmas integrált tesztje.

Október 29-én – jelenlétünkben – a szputnyikot daruval a szomszéd csarnokba szállították és a vasúti kocsin már ott „fekvő” hordozórakéta orrára rögzítették, melyet másnap már a sok emelet magas, zárt szerelőtoronyban láttunk viszont. Ekkor ismertették velünk a start időpontját: 1974. október 31., helyi idő szerint 13 óra.

A műholdat a rakéta csúcsára szerelik.

A tiszteletünkre fellobogózott megfigyelőhelyről a rakétát egy erdővágaton keresztül, meglepően közelről láthattuk; a borús időben a csúcsa már az alacsony felhőzetbe ért. A szerelőtorony – melynek teljes magasságban nyitható „kapui” voltak – már síneken hátragördült. Azután pontosan 13 órakor elhangzott a „puszk” vezényszó, a rakétából lila lángok törtek elő, és az óriási robaj közepette, méltóságteljes lassúsággal felemelkedett, majd pillanatok alatt eltűnt a felhők között. Telefonon folyamatosan közölték a rakéta pillanatnyi magasságát, a normális működés tényét, s végül azt, hogy a műhod sikerrel a tervezett pályára állt.

Az első keringések telemetria-adatait este kaptuk kézhez; ezek azt mutatták, hogy műszerünk kifogástalanul működik. Ez négy évi megfeszített munkára tette fel a koronát. A kombinált mikrometeorit-detektor karrierje azután tovább folytatódott: K-1-3-as elektronikai egységünk a következő évben felkerült az IK-14 műholdra is, majd a továbbfejlesztett, K-1-4-re keresztelt egység 1977-ben az IK-17 mesterséges holdon repült.

Apáthy István
(KFKI Atomenergia Kutatóintézet)