Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Kovács Kálmán sajtótájékoztatója
(Rovat: Hazai kutatóhelyek és űripar, Szakmapolitika , Navigáció és térképészet - 2003.09.13 18:51.)

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter szeptember 12-én kihelyezett sajtótájékoztatót tartott a Földmérési és Távérzékelési Intézetben (FÖMI). A következő esztendőkben lényegesen nagyobb forrásokat kell űrkutatásra, űrtevékenységre fordítani, hisz az idei – rekordnak számító - fél milliárd forinttal is az ESA-ba törekvő országok sereghajtói vagyunk, – szögezte le a területet felügyelő miniszter.

A sajtótájékoztató elején Dr. Mihály Szabolcs, a FÖMI főigazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd néhány szóban vázolta, miért is elválaszthatatlan ma már a FÖMI tevékenysége az űrkutatástól. (A FÖMI tevékenységéről részletesebben a sajtótájékoztatót záró előadásokon számoltak be az Intézet szakemberei.)


Balról a második Kovács Kálmán miniszter, tőle jobbra Mihály Szabolcs. A kép jobb szélén Both Előd.

Kovács Kálmán a magyar űrkutatás felügyelő minisztere, továbbá a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke is egyben. A miniszter röviden elmondta, azért a FÖMI-ben kerül sor a sajtótájékoztatóra, mert a FÖMI egy tipikus példája az űrkutatást felhasználó magyarországi szervezetek egyre népesebb csoportjának.

Továbbá kifejtette, minisztersége óta három nagyon nagy változáson ment át a magyar űrkutatás. Először is a Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI) átköltözött az Informatikai és Hírközlési Minisztérium Dob utcai székházába, de nem csupán szervezetileg tagozódott be a minisztériumba, hanem a finanszírozást tekintve is. Így a MŰI az anyagi forrásokat immár nem szétaprózva több minisztériumtól, hanem közvetlenül az IHM-től kapja. 2003-ban a költségvetés mintegy fél milliárd forintot biztosított a MŰI-nek. Ez az összeg fixösszegű, nem pályázatok útján jut az Irodához. Az Űrkutatási Iroda ezt követően pályázatot ír ki a felhasználásra. A szervezeti és finanszírozási változások után a harmadik és egyben legfontosabb változás az Európai Űrügynökség PECS programjához való csatlakozás, ami az Európai Űrügynökséghez (ESA) történő teljes jogú tagság előfutáraként is felfogható. (Minderről korábban az ŰRVILÁG-ban is olvashattak.) A miniszter kiemelte, hogy az ESA finanszírozási rendszere nagyon hasonlít az Európai Unió működéséhez. Hiszen a tagállamok által befizetett ESA-tagdíjak elosztása pályázatok útján történik, s ennek folytán akár a teljes tagdíj megtérülhet.

Kovács Kálmán az idei Neumann-centenáriumra is felhívta a megjelentek figyelmét, ennek keretében az informatikai fejlődés fontosságára emlékeztetett, utalva arra, hogy az uniós csatlakozás küszöbén talán még lényegesebb az informatika hazai fejlesztése.

Idén a MŰI fél milliárd forintos közvetlen támogatást kapott a minisztériumtól, s ezzel az ESA-csatlakozás előtt álló országok sereghajtójává vált. Ezzel kapcsolatban a miniszter kiemelte: „A következő esztendőkben lényegesen nagyobb forrásokat kell az űrkutatásra fordítani.”

Dr. Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója a miniszteri beszámolót követően részletesen beszámolt a kapott 500 millió forint felhasználásáról. Lévén, hogy a PECS program keretében történő pályázatok finanszírozása évi egy millió eurót jelent (és figyelembe véve továbbá a MŰI működési költségeit, valamint az egyéb kiadásokat), összességében 200 millió forint pályáztatása történt meg. (A PECS-pályázatok ebben nincsenek benne, hiszen azok győzteseinek kiválasztása az ESA szakmai zsűrijének a feladata.)


A világűrbe juttatandó különböző fedélzeti műszerekre 11 pályázó összesen 66,5 millió forintot nyert el, az űr-alkalmazások témakörben 15 pályázó 56 millió forintot kapott. Ugyancsak 15 pályázó 32,35 millió forintot fordíthat űrélettani kutatásokra. Egyéb alapkutatásokra 32,4 millió forint jutott 9 pályázónak, és végül, de nem utolsó sorban hat pályázó 12,75 millió forintot nyert el az oktatás és ismeretterjesztés területére.

A pályázók között hasonló megoszlásban voltak az egyetemek, kutatóintézetek, az egyéb költségvetési szervek és az űripari cégek. A MŰI igazgatója kiemelte, hogy a kis- és középvállalkozások alkotta magyar űripar egyre fontosabb szerepet játszik a magyar űrtevékenységben, a 200 millió forintból 40,45 millió forint jutott az űripari vállalkozások számára.

A sajtótájékoztató végén Dr. Both Előd a megjelentek figyelmébe ajánlotta az október 16-án, 9 és 13 óra között az ELTE lágymányosi épületében (Északi Tömb, Harmónia Terem) megrendezésre kerülő Űrnap 2003 című rendezvényt, melynek központi témája az EU-csatlakozás hazai űrtevékenységre gyakorolt hatása lesz.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024