Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Mítosztól a valóságig (5. rész)
(Rovat: Gagarin 50 - 2011.05.13 07:15.)

Gagarin útjának leghomályosabb része a leszállás volt, két okból.

A leszállás titkai és ellentmondásai
Először is el kellett titkolni, hogy egy szovjet űrhajón olyan műszaki jellegű probléma adódhatott, amely miatt a világ első űrhajósa közvetlen életveszélyben volt! A fékezés befejezése után kiment a parancs a gömb alakú utaskabin leválasztására a műszaki egységről, mert csak az előbbi tér vissza a Földre, az utóbbi elég a légkörben. Csakhogy az összekötő pánt lerobbantása nem hozott teljes sikert, és a pályagörbe rajzán is jelölt szakaszon a két egység nem teljesen vált szét. Ez az űrkabin sérülését, majd megsemmisülését idézhette volna elő, ha az utolsó pillanatban mégsem történt volna meg a szétválás.


Bekapcsol a fékező hajtómű, majd a gömb alakú űrkabin leválik a műszaki egységről. (Szovjetszkaja Koszmonavtyika)

A másik ok bonyolultabb, de ezzel együtt sokkal prózaibb. Minden forrásmunka megemlíti a földet érés helyét, de annak módja egyszerűen ködbe veszik. Ízelítőül néhány példa: „Az űrhajó mind sűrűbb légrétegekbe jutott… Tízezer méter… Kilencezer… Nyolc… Hét… Odalenn megcsillant a Volga szalagja… Tíz óra ötvenöt perckor, miután körülrepülte a földgolyót, a Vosztok szerencsésen földet ért az előre meghatározott körzetben, a Lenini út kolhoz őszi szántásán, Engels városától délnyugatra, Szmelovka falu közelében. Amint szilárd talajra léptem, körülnéztem és észrevettem egy asszonyt meg egy kislányt; ott álltak egy tarka borjú mellett, s kíváncsian néztek engem.” (Jurij Gagarin: Utazás a világűrben)

„A repülőút megtétele után, magyar idő szerint ma, szerdán, 1961. április 12-én 8 óra 55 perckor, az űrhajó sikeresen földet ért a Szovjetunió előre megadott területén, miután végrehajtotta az előírt kutatási programot. Gagarin őrnagy visszatérése után kijelentette: Kérem, jelentsék a pártnak és a kormánynak és személyesen Nyikita Szergejevics Hruscsovnak, hogy a leereszkedés zavartalan volt, jól érzem magam, sérülésem, vagy zúzódásom nincs.” (Népszabadság, 1961. április 15.)

„A Komszomolszkaja Pravda tudósítója az alábbiakat írja Gagarin földre érkezéséről: Ivan Rugyenko traktoros, aki a közelben dolgozott, jól látta az űrhajó leereszkedését. Rugyenko a következőket mondja: az űrhajós ejtőernyővel ereszkedett le a közelünkben. Társaimmal azonnal hozzárohantunk. Teljesen nyugodt, egészséges embert láttunk magunk előtt. Egyik kezén óra volt, a másikon a zubbony ujjára erősített kis tükör.” (Népszabadság, 1961. április 15.)

A Szovjetszkaja Rosszija tudósítója felkereste azt a helyet, ahol Gagarin földet ért. „A falu lakosai elmondották, hogy egy idős parasztasszony valami szokatlant vett észre az égen. Kifutott az utcára, és meglátta, hogy egy furcsa ruhába öltözött ember integet neki. A közelben dolgozó traktorosok is észrevették a jövevényt. Az odasereglő kolhozparasztok segítettek levenni az űrhajós öltönyét és a sisakot. Amikor az űrhajós fejfedő nélkül maradt, valaki megajándékozta egy tányérsapkával.” (Népszabadság, 1961. április 15.)

Gagarin a Vosztok leszállásáról a következőt mondta az 1961. április 15-ei sajtótájékoztatón: „A Szovjetunióban különböző változatokat dolgoztak ki a leereszkedésre, a többi között kidolgozták a leereszkedés ejtőernyős változatát is. De a mostani úton a pilóta a fülkében tartózkodott...”

Hm, pestiesen szólva, ez ebben a formában nem igaz! Ma már tudjuk, hogy Gagarin katapultált az űrhajóból, és nem azzal együtt ért földet. Miért nem mondott igazat Gagarin? A Vosztok leszállását hitelesítő sportbiztos az alábbi jelentést tette: „Alulírott Ivan Boriszenko, a Cskalov Központi Repülőklub sportbiztosa tanúsítom, hogy moszkvai idő szerint 10 óra 55 perckor a szaratovi területen Szmelovka falu közelében földet ért a Vosztok űrhajó. A leszállás koordinátái: északi szélesség 51° 16', keleti hosszúság 45° 59'. Aláírás: Ivan Boriszenko.”

Itt némi pontosításra van szükség. 20 perccel a leszállás előtt Gagarin még az űrhajóban volt, és nagyjából 220 méteres másodpercenkénti sebességgel zuhant lefelé. 7 km-es magasságnál lerobbantották az űrkabin záró fedelét, és Gagarin katapultált. Két másodperc elteltével kinyílt a stabilizáló ernyő, majd 4 km-es magasságban levált róla a katapultülés. Ekkor nyitott az űrhajós főernyője, és nemsokára épségben földet ért. Boriszenko 15-20 perccel az űrhajó leszállása után ért Gagarin földet érésének helyéhez. Meglepetésére az embergyűrűben álló Gagarin kissé csalódottnak tűnt, olyan benyomást keltve, mintha nem egészen tudná, mi is történt vele. A sportbiztos megfigyelése pontosnak bizonyult annak leírására, hogy a szétválasztási nehézség következtében feltehetően gyorsan pörgő űrkabinban Gagarin több mint tízszeres túlterhelésnek volt kitéve. „A sportfelügyelő mindjárt a Vosztok leereszkedésének helyén hivatalosan nyilvántartásba vett három olyan világrekordot, amelyet Jurij Gagarin szovjet űrhajón állított fel. A múlt év őszén ugyanis Barcelonában a Nemzetközi Repülési Szövetség bizottsági ülésszakán kidolgozták az új rekord-nyilvántartási rendszert olyan űrutazásokra, amelyek a Föld felszínétől 100 kilométernél nagyobb magasságokban zajlanak le. Jurij Gagarin szovjet űrhajós mai példátlan repülőútjával egyszerre három világcsúcsot állított fel – kozmikus magassági csúcsot, kozmikus repülési időtartam-csúcsot és az embert szállító űrhajók teherbírási csúcsát. Ilyen eredmények eddig még nem voltak a történelemben.” (Népszava, 1961. április 13.)

Csakhogy a bizottsági rekordszabályzatnak volt (van) egy olyan pontja is, mely szerint a rekordokat csak abban az esetben lehet figyelembe venni, ha a pilóta ugyanazzal a járművel együtt száll fel – és le! Így válik érthetővé az a titkolózás, ami az első Vosztok földet érése köré fonódott. Ha ugyanis Gagarin nem az űrhajóval együtt ért földet, akkor a rekord nem hitelesíthető. Oda az elsőség, oda a szocialista rendszer fölénye, győzelme az amerikai imperializmus felett. Meg azután mit gondolnak majd az egyszerű emberek arról az űrhajóról, amelyet mint egy süllyedő hajót kell elhagyni a földre érkezés előtt…


Az űrkabin a földön, megérkeznek a kereső-mentő egységek, de Gagarin sehol sem látható (Pokorenyija koszmosza, 1972)

Keserves harc kezdődött a bizottságban. A szovjetek több mint harminc kötetes dokumentumcsomaggal bizonygatták a rekordok meglétét, az ellentábor a kétségtelenül egyértelmű paragrafusra hivatkozott. Csak a Vosztok-3 és -4 páros űrrepülése után jutottak egy enyhén kompromisszumos dűlőre. Űrrepülési időnek továbbiakban – a paragrafus szellemében – csak az űreszköz fedélzetén eltöltött időt ismerik el, tehát a gagarini 108 perc a katapultálásig értendő. A Nemzetközi Repülési Szövetség tehát az első űrrepülési rekordot 108 percben és egy Föld körüli keringésben ismerte el, bár Gagarin teljes mértékben nem teljesítette az utóbbi feltételt sem. De űrutazása olyan etalon maradt, amelyet soha többet nem ismételtek meg, hiszen Gagarin követői mind egynél többször kerülték meg bolygónkat. Ha lehántjuk a politika burkát a Vosztok útjáról, április 12-ét méltán maradhat meg az Űrhajózás Napjának. Innen számítjuk tehát az űrhajózás kezdetét, mint ahogy Neil Armstrong, a Holdra elsőként lépő űrhajós mondta: „Ő hívott minket a világűrbe…”

Schuminszky Nándor – Dr. Gál Gyula

(Folytatjuk – egy furcsa legendával és hátterével!)

<< előző rész --- következő rész >>

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024