A Schiaparelli leérkezési helye
(Rovat: ExoMars, Űrszondák a Marsnál - 2016.10.28 12:15.)

A Mars felszínébe csapódott európai űrszonda leérkezési helyét az amerikai Mars Reconnaissance Orbiter nagy felbontással fényképezte.

A NASA Mars körül keringő szondája, a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) felvételei közül nemrég nyilvánosságra hozták az alacsony felbontású kamerával (Context Camera, CTX) készített képeket. Már azokon is látszott az ejtőernyő leérkezési helye, valamint tőle bő 1 km-re északra magának a jelek szerint szerencsétlenül járt leszállóegységnek a becsapódási pontja. A Schiaparelli (más néven Entry, Descent and Landing Demonstrator Module, EDM) az európai–orosz ExoMars 2016 program egyik egysége volt, amelynek célja a Marsra való sima leszállás technikájának kipróbálása, a légköri leereszkedés közben adatok gyűjtése volt. A Schiaparelli leszállását október 19-én kísérelték meg. A másik, a Mars körül keringő, a légkör vizsgálatára szánt űrszonda, a Trace Gas Orbiter (TGO) ugyanazon a napon rendben pályára állt a bolygó körül.

Az MRO HiRISE (High Resolution Imaging Science Experiment) kamerája legutóbbi felvétele a leszállási helyről október 25-én készült. Ezen újabb részleteket lehet megkülönböztetni a Mars felszínén a leszállással kapcsolatban megjelent alakztatokról, amiből a szakemberek következtetéseket tudnak levonni magának a leszállóegységnek a sorsával, működésével kapcsolatban is. Az MRO kameráit már előzetesen úgy programozták, hogy a Schiaparelli tervezett leszállóhelyét fényképezzék. Bár a sima leszállás végül meghiúsult, maga a leérkezési hely belül volt a tervezett célterületen.

Már az alacsony felbontású képen is a legfeltűnőbb alakzat egy szabálytalan alakú, 15 m × 40 m-es sötét folt volt, amit a Schiaparelli becsapódási helyével azonosítottak. A HiRISE kamera felvétele alapján ennek a közepén egy kb. 2,4 m átmérőjű kráter látható, aminek a mérete összhangban van egy kb. 300 kg tömegű test néhány száz km/h sebességgel történő becsapódása után várható kráterével. A számítások szerint ez mintegy fél méteres mélységű lehet (ezt természetesen a kép alapján nem lehet megmérni). A körülötte látható aszimmetrikus sötét foltot nehezebb értelmezni. Ha egy természetes eredetű meteorbecsapódásról lenne szó, az aszimmetriából arra lehetne következtetni, hogy a test alacsony szögben érkezett a felszínre. Ezek azonban több tízezer km/h sebességgel is jöhetnek, a Schiaparelli pedig az ereszkedés során nagyjából függőleges irányban közelítette meg a felszínt. A még további elemzésre szolgáló gyanú szerint így az elnyúlt folt talán a fel nem használt hidrazin hajtóanyag robbanása során keletkezett. A kráter mellett jobbra fent látható ívelt folt eredete egyelőre teljesen bizonytalan.

Az MRO HiRISE kamerájának felvétele a Schiaparelli becsapódási helyétől és környékéről, rajta a három fontos részlet külön kinagyítva. (Kép: NASA / JPL-Caltech / University of Arizona)

Mintegy 1,4 km-re délre a Schiaparelli egység „végső nyughelyétől”, a világos folt a 12 m-es átmérőjű ejtőernyő. Ezt a leszállóegység a légköri fékezés középső, második szakaszában használta, miután a hővédő borítás segítségével a szonda átvészelte a légkörbe lépés első szakaszát és kellőképpen lelassult. Az ejtőernyő és a borítás hátsó része együtt menet közben aztán levált az egységről, s most a felszínen jól látható a leérkezésük helye, a HiRISE kamera felvételén egy kettős foltként. A beérkezett adatok szerint az ejtőernyő a kelleténél korábban vált le. Utána a fékezőrakéták, amelyek feladata a szonda lelassítása lett volna a sima leszálláshoz, csupán néhány másodpercen át működtek. Így az immár a hővédő borításoktől és az ejtőernyőtől megzabadult Schiaparelli 2–4 km magasságból tovább zuhanva, 300 km/h körüli sebességgel érhette el a Mars felszínét.

A Schiaparelli légköri fékezésének eredetileg tervezett fázisait bemutató grafika, rajta a hővédő pajzsok és az ejtőernyő leválásával. (Kép: ESA / ATG medialab)

A hővédő borítás másik, elülső része is azonosítható az új felvételeken. (A CTX korábbi képeinek gyengébb felbontása miatt ez még nem volt lehetséges). Ez a légkörbe lépéstől a leszállásig tartó kb. 6 perces folyamat során, a kezdés után mintegy 4 perccel vált le az egységről, a tervezett menetrendnek megfelelően. Leérkezési helye kb. 1,4 km-re északkeletre található a Schiaparelli által ütött krátertől. A repülés pályáját és az események időzítését számításba véve ez megfelel a várható helyzetnek.

Az elkövetkező hetekben az MRO további képeket is készít majd a környékről, különböző megvilágítási és árnyékviszonyok mellett. Ezektől még pontosabb információt remélnek a Schiaparelli sorsát elemző szakemberek. Az ExoMars 2016 kísérleti leszállóegységének részleges kudarcát feltárni hivatott vizsgálat közben tovább tart az ESA-nál, ipari szereplők bevonásával. A vizsgálat alapjául a képek mellett elsősorban a Schiaparelli leszállás közbeni állapotát mutató telemetriai adatok szolgálnak, amelyek a TGO közvetítésével szerencsésen eljutottak a Földre. A mindenre kiterjedő vizsgálódás eredménye november közepére várható.