Hová érkezik a Schiaparelli?
(Rovat: ExoMars, Űrszondák a Marsnál - 2016.08.26 07:15.)

Az ESA és a Roszkoszmosz közös ExoMars űrszondája útja nagyobb részét már megtette. A Schiaparelli október közepén leszáll a vörös bolygóra. De hová?

Márciusban indult a Mars felé az ExoMars szonda, október 16-án szétválik a Trace Gas Orbiter (TGO) keringő egység és a Schiaparelli leszálló egység, majd október 19-én az előbbi Mars körüli pályára áll, az utóbbi, a hivatalos nevén EDM (Entry, Descent and Landing Demonstrator Module, azaz a légköri belépés, leereszkedés és lágy leszállás technológiáját kipróbáló) modul ugyanaznap leszáll az egyenlítő vidékén fekvő Meridiani-síkságon.

A Schiaparelli kijelölt leszállóhelye a Meridiani-síkságon. Az ellipszis jobb oldalon érinti az Endeavour-krátert. A képet az ESA Mars Express szondája 2005 és 2010 között készített felvételeiből állították össze. (Kép: ESA / DLR / FU Berlin, CC BY-SA 3.0 IGO)

A leszállóhely környékének színkódolt domborzati térképe a Mars Express felvételei alapján. (Kép: ESA / DLR / FU Berlin, CC BY-SA 3.0 IGO)

A 600 kg tömegű, 1,65 m átmérőjű, 1,8 m magas Schiaparelli 121 km magasan, 21 000 km/h sebességgel lép be a Mars légkörébe, ahol a közegellenállás néhány perc alatt 1700 km/h-ra lassítja. 11 km magasan kinyílik az ejtőernyője, amely 250 km/h-ra fékezi. Ekkor begyújtják a fékezőrakétákat, 2 méterrel a felszín fölött egy pillanatra szinte megállítják az EDM-et. Innen szabadeséssel, 10 km/h sebességgel csapódik a felszínbe, de az ütközés erejét roncsolódó energiaelnyelő szerkezettel csökkentik. A Schiaparelli mérési programja jelképesnek mondható, minthogy a fő cél a leszállás technológiájának kipróbálása. Nem meglepő, hogy „kutatómunkája” néhány, rutinszerű meteorológiai mérésre korlátozódik: méri majd a leszállóhelyen a szélsebességet, a légnyomást, a hőmérsékletet és a páratartalmat. Első ízben méri meg az elektromos térerősséget a Mars felszínén, ami a légkörben lebegő por koncentrációjával összevetve érdekes információt adhat arról, milyen szerepe lehet az elektrosztatikus erőknek a porszemcsék lebegésében, ami viszont a porviharok kiváltó oka. A mérési adatokat többek közt az ESA 2003 óta a Mars közül keringő és folyamatosan kifogástalanul működő Mars Express szondája továbbítja a Földre.

A leszállóhely tágabb környezete a marsi koordinátákkal. (Kép: NASA MGS MOLA Science Team)

A leszállási célterület 100 km × 15 km nagyságú ellipszis a déli felföldek egyenlítőhöz közeli részén. A terület viszonylag sima, tehát biztonságos körülményeket kínál a leszálláshoz. Érdekesség, hogy 2004-ben a NASA Opportunity marsjárója ugyanezen ellipszisen belül szállt le, és az utóbbi öt évben a Schiaparelli leszállási ellipszise délkeleti részén, éppen a célterületen kívül fekvő, 22 km átmérőjű Endeavour-krátert vizsgálta.

A leszállóhely távlati képe északnyugat felől nézve. Az ellipszistől jobbra – a leszállóhelytől délre – a 19 km átmérőjű Bopolu-kráter látható, körülötte egyértelműen kirajzolódik a keletkezésekor kidobott törmeléktakaró. (Kép: ESA / DLR / FU Berlin, CC BY-SA 3.0 IGO)

A leszállóhely távlati képe délnyugat felől nézve. Az ellipszis távolabbi – délkeleti – része közelében látszik a 22 km átmérőjű Endeavour-kráter. (Kép: ESA / DLR / FU Berlin, CC BY-SA 3.0 IGO)

A területet már a Mars körüli pályáról is alaposan szemügyre vették az űrszondák. Üledékes agyagásványok és szulfátok nyomaira bukkantak, amely anyagok valószínűleg víz jelenlétében alakulhattak ki. Világosan kivehető egy sor víz vájta árok. A terület több kráterében dűnemezők figyelhetők meg, körülöttük sötétebb üledékkel, amelyet vélhetően a szél és a porviharok hordtak oda.