Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Spórol az ESA
(Rovat: Európai űrpolitika - 2010.01.18 12:00.)

Az Európai Űrügynökség a világgazdasági válságra való tekintettel két évig a 2009-es szinten fagyasztja be költségvetését.

Ezt Jean-Jacques Dordain, az ESA főigazgatója mondta szokásos évnyitó sajtóreggelijén, csütörtökön. Az intézkedés célja, hogy megkönnyítsék a válsággal küzdő tagállamok helyzetét.

Az űrügynökség 2009-ben 3,35 milliárd euróból gazdálkodott, s ennyiből fog 2010-ben és 2011-ben is. Az ESA költségvetése 2006 óta folyamatosan évi közel 10%-kal növekedett. Számos program ebben az időszakban ment keresztül legköltségesebb fázisán. A pénz túlnyomó részét a műholdas navigációs, földmegfigyelési programok, a hordozórakéták, valamint a tudományos űrprogramok emésztik fel.

A költségvetési szigorítás az ígéretek szerint egyetlen, már elfogadott program leállításával, egyetlen szerződés felmondásával sem fenyeget. Késések azonban előfordulhatnak, a kifizetéseknek a későbbi évekre való átütemezése miatt. A 18 tagállam arra kérte az űrügynökséget, hogy kerülje el a hitelfelvételt. Az ESA átalakíthatja eddigi szerződési gyakorlatát is, s ipari beszállítóinak inkább a munka közben és a végén, mintsem a legelején fizetne nagyobb összegeket.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024