Az ESA-EU kapcsolatok alakulása (2. rész)
(Rovat: Európai űrpolitika, Kontinensünk űrtörténelme - 2004.12.13 11:33.)

Az űrkutatásnak, illetve a világűrrel kapcsolatos különböző tevékenységeknek jelentős szerepe van a társadalomban már a 20. század kezdete óta. A második világháború után nyilvánvalóvá vált, hogy egyetlen európai ország sem képes egyedül jelentősebb űrprogram megvalósítására.

Európában az űrtevékenységnek soha nem volt akkora kiterjedése és olyan karaktere, mint az Egyesült Államokban, illetve a volt Szovjetunióban. Egyértelmű volt, hogy egyetlen európai ország sem rendelkezik azzal a pénzügyi hátérrel, ami egy független űrprogram kidolgozásához szükséges. Így az európai országok az együttműködés útját választották. Az ESA-nak és az EU-nak teljesen eltérő a felépítése, szabályzata és döntéshozatala éppúgy, mint történeti háttere. A két szervezet függetlenül alakult ki és működött egymástól, mindegyiknek saját kiépített nemzetközi és privát kapcsolathálózata van, még tagállamaik sem azonosak.

Ugyanakkor, mindegyik intézmény egy lehetséges módját mutatja az európai integrációnak. Az EU eredetileg gazdasági szervezetnek indult, ami a szén és acéltermelés összehangolására volt hivatott. Azonban az évek, évtizedek során kiterjesztette kompetenciáját szinte minden fontosabb politikai területre és ezzel párhuzamosan nemcsak a gazdasági, de a politikai funkciója is egyre jelentősebbé vált. Hosszú időn keresztül az űrrel kapcsolatos tevékenységek nem is szerepeltek az EU profiljában. A fordulatot az Egységes Európai Okmány (1986) hozta meg, amely nagymértékben kiterjesztette a kutatás és technikai fejlesztés területét az Unión belül, és ezen keresztül, közvetetten az űrrel kapcsolatos tevékenységek is nagyobb hangsúlyt kaptak. A Maastrichti Szerződés (1992) tovább szélesítette a kutatások bővítésének lehetőségét. Az Amszterdami Szerződés pedig egy egészen új területet, a védelmi politikát emelte be az EU repertoárjába. A Nizzai Szerződés (2000) tovább erősítette a közös védelmi és biztonságpolitikai bázist. Azonban, ahogy ezek a főbb szerződések mutatják, az űrrel kapcsolatos tevékenységeknek mindezidáig csak szűk területe van az EU struktúráján belül.

A negyedik ESRO műhold - az 1969. októberében indított, 80 kg tömegű, ERSO-1B ionoszféra- és magnetoszféra-kutató - tesztelése.

Az ESA az “European Space Research Organisation” (ESRO) es az “European Launcher Development Organisation” (ELDO) egyesítésével jött létre 1975-ben. Mint ahogy elődei, korlátozott aktivitási területtel rendelkezett, a szervezet a világűrrel kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre volt hivatott. Az évek során az intézmény sikeresen fogta össze az ezen a területen tevékenykedő tudományos, ipari és politikai szakembereket. Meg kell azonban jegyezni, hogy az ESA csupán összehangolta a tagállamok űrpolitikáját a sikeres együttdolgozás követelményeként, azonban nem volt hivatott közös, a tagállamokra nézve kötelező, európai űrpolitika kidolgozására és végrehajtására.

Hosszú időn keresztül európai és nemzeti űrkutatási ügynökségek játszották a központi szerepet az űrpolitika kialakításában és kivitelezésében. Az űrkutatási technológiák és az űripar fejlődése majdnem kizárólagosan az ESA irányítása alatt történt, az EU kívülálló maradt. A 1980-as évek változásainak hatására azonban, az EU egyre inkább kiterjesztette kompetenciáját különböző űrkutatással (is) kapcsolatban álló területekre, pl. kutatáspolitikai, környezetpolitikai, biztonságpolitikai kérdésekben. Az 1980-as évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy az európai űrkutatás sikerességének fenntartásához a térség országai között szükség van a nagyobb mértékű együttműködésre. Az űrprogramok magas költségei és kockázata, a szektoron belül egyre növekvő verseny és a nemzetközi téren tapasztalható bizonytalan helyzet mind-mind hozzájárult a szorosabb kooperáció kereséséhez.

Az ESA alapokmánya

Az európai űrtevékenység több speciális területén tapasztalható az ipari versenyképesség hiánya. A finanszírozás alacsony szintje is gondot okoz a programok sikeres kivitelezésében. A korlátozott anyagi források miatt a nemzeti űrhivatalok nem tudják önállóan végrehajtani az adott célra legmegfelelőbb programokat, ezért szükségessé válik az együttműködés más országokkal vagy szervezetekkel. A teljes európai űrkutatásra szánt ráfordítás kevesebb mint egyötöde az amerikai ezirányú befektetéseknek. Az európai ipar gyengeséget fokozza az európai piac megosztottsága éppúgy, mint a technikai standardok lassú harmonizációja. Mindeközben az űrprogramok egyre inkább kereskedelmi kötödést kapnak, ami több rugalmasságot és piacközeli tulajdonságokat követel.

Ma, a megszokott együttműködést a nemzetközi partnerekkel gyakran versengés váltja fel. A nemzetközi környezetben egyre növekszik a versengés többek között Kína, Japán és Oroszország irányából. Másrészt a kooperáció jelentősége nemzetközi szinten is felértékelődött. Az utóbbi években az együttműködésnek rengeteg új formája jelent meg, így például űrhivatalok és más szervezetek között. Mindezek a kihívások nyilvánvalóvá tették, hogy csak egy kiterjedtebb kooperáció hozhat nagyobb hatékonyságot Európa számára a világűrkutatás területen.

Pörneczi Eszter

(Folytatjuk...)