Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

2017-ben először startolt Ariane-5
(Rovat: Európa igáslovai a világűrben, Lássuk és halljuk egymást - 2017.02.15 13:15.)

Az európai nehézrakéta egy brazil és egy indonéz kereskedelmi távközlési holdat állított pályára Kourouból.

A VA235 jelű repülés volt a rakétatípus sorrendben 91. indítása. A hordozóeszköz február 14-én, magyar idő szerint 22:39-kor emelkedett a magasba a dél-amerikai indítóhelyről. Idén ez volt az első alkalom, hogy az Arianespace vállalat a legnagyobb teljesítményű rakétáját használta.


Az Ariane-5 rakéta idei első startja Francia Guyanából, a Kourou űrközpontból. (Kép: ESA)

Ahogy a legtöbb Ariane-5 indítás alkalmával, most is egyszerre két, geostacionárius pályára szánt műhold kapott helyet a rakéta orrkúpja alatt. Mindkettő rendben a tervezett elnyúlt átmeneti pályára került, ahonnan saját hajtóműveik segítségével az elkövetkező hetekben érik el a végleges, az egyenlítői síkban 36 ezer km-es felszín feletti magasságban húzódó geostacionárius körpályát. A 6 tonna tömegű SkyBrasil-1 műhold önállósult először, a startot követően 27 perccel. További 12 perc elteltével a kisebb méretű (3,55 tonnás) Telkom-3S került pályára.

A SkyBrasil-1 üzemeltetője az AT&T/DirecTV vállalat, fő feladata műholdas televíziós műsorsugárzás lesz Brazília területére. Tervezett élettartama 19 év, állomáshelye 43,1° nyugati hosszúság fölött lesz. Európában, az Airbus Defense and Space cég Eurostar E3000 műholdplatformjára épült. Az űreszköz elkészíttetésében és működtetésében partner az Intelsat is, innen a műhold másik neve, Intelsat-32e. A kapacitások egy részét az Intelsat szélessávú internetelérés biztosítására használja repülők és hajók számára, az Atlanti-óceán és a Karib-tenger térségében.

Az indonéz Telkom-3S műholdat a televíziós műsorsugárzás mellett mobil távközlési és internetszolgáltatásra használják majd. Tulajdonosa a Telkom Indonesia, és 118° keleti hosszúság fölé kerül. Lefedettségi területe Indonézia, Malajzia és más délkelet-ázsiai országok. A műholdat ugyancsak európai cég, a Thales Alenia Space gyártotta, remélt működési ideje legalább 16 év. A Telkom Indonesia 2014-ben rendelte meg az új űreszközt, miután a Telkom-3 nevű műholdja 2012-ben egy szerencsétlen start alkalmával egy orosz Proton rakéta Briz-M végfokozata hibás működésének áldozatává vált.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024