Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A Mars helyett: irány a tőzsde
(Rovat: Emberes Mars-utazás? - 2016.12.27 07:15.)

A Mars One projekt vezetője december 7-én bejelentette, hogy a Marsra (csak odaútra) tervezett űrrepülést több évvel elhalasztják.

A közvélemény érdeklődését felkeltő, de szakmai körökben kétkedéssel fogadott Mars One projekt módosított tervei szerint az első automata küldetés a 2020-as évek elején indulhatna, míg az első, embereket szállító űrhajójuk indítását a 2030-as évek elejére tervezik. Űrrepülés helyett a céget bevitték a frankfurti tőzsdére, hogy megemeljék az alaptőkéjüket.

Az eredeti tervek szerint az embereket még nem szállító szondát 2013-ban indították volna, az első űrhajósok pedig 2018-ban startolhattak volna a vörös bolygó felé – a visszatérés lehetőségét teljesen kizárva. Először akkor módosítottak az időpontokon, amikor 2015-ben a Space News rámutatott arra, hogy a projektben az előkészítő tanulmányok elkészítése óta nincs előrehaladás. Akkor 2027-re halasztották az első űrhajósok önkéntes halálba küldését.


A kiképzés helyszíne a Földön – pontosabban a Földön elkészített fantáziarajzon. (Kép: Mars One)

A december 7-én bejelentett tervek szerint az első leszállóegység 2022-ben, az orbiter pedig 2024-ben indulhatna, természetesen mindkettő még emberek nélkül. A Mars One megerősítette, hogy a leszállóegységet továbbra is a Lockheed Martinnal kívánja elkészíttetni, azt azonban nyitva hagyták, hogy az orbiter készítését illetően a továbbiakban is a Surrey Space Technolgies Ltd. közreműködésére számítanak-e. A módosított tervnek vannak bizonyos logisztikai nehézségei, mert az eredeti tervek szerint az orbiter a leszállóegység reléállomásaként is működött volna. (Az ilyen jelentéktelen apróságok persze újabb halasztásokkal könnyen orvosolhatók. – B.E.) Ha ezen a problémán túllépnek, és mondjuk valamelyik állami Mars-orbitert kérik fel reléállomásnak, akkor 2026-ban a végleges leszállóhely kiválasztásában segítő rovert küldenének a Marsra. Ezt 2029-ben újabb rover és egyéb hardvereket a Marsra szállító szonda követné, majd 2031-ben elindulhatna az első személyzet.


Ilyennek képzelik a Mars felé tartó űrhajót. (Kép: Mars One)


Az elképzelt telep a Marson. (Kép: Mars One)

A Space News cikke szerint az ütemterv módosítása rávilágít a Mars One pénzügyi nehézségeire. Mindenesetre a Bas Lansdorp vezette Mars One a mobil fizetési technológiákkal foglalkozó, svájci InFin Innovative Finance AG céggel együtt létrehozta és tőzsdére vitte a Mars One Ventures vállalatot, amelyben az igazgatótanács elnöke Lansdorp. December 2-ától az InFin a frankfurti tőzsdén Mars One Ventures néven kereskedik. Egyelőre a részvények értéke nem emelkedik, bár egy újabb kibocsátással szeretnének 10 millió eurós bevételhez jutni. Eközben magán a Mars-küldetésen a nonprofit Mars One Alapítvány dolgozik, tevékenységét abból finanszírozva, hogy a Mars One Ventures forgalma 5%-át átadja az Alapítványnak. A szóban forgó összegek azonban eltörpülnek ahhoz képest, hogy maga a Mars One a teljes megálmodott küldetés költségét 6 milliárd euróra becsülte, bár űripari szakértők szerint a megvalósításhoz ennél jóval többre lenne szükség. Ahhoz, hogy az 5%-os részesedésből legalább ez a 6 milliárd euró összejöjjön, a Mars One Venturesnek 120 milliárd eurós forgalmat kellene lebonyolítania.

Az alapítvány adományokat is fogad, de eddig ebből sem folyt be jelentős összeg.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024