Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

„Részvételetek a nagy horderejű küldetésben megalapozta a tekintélyeteket”
(Rovat: Az Űrvilágnak nyilatkoztak, Hazai kutatóhelyek és űripar - 2015.12.22 06:15.)

Bernard Zufferey, az Európai Űrügynökség (ESA) PECS Irodájának leköszönő vezetője hosszabb interjút adott portálunknak. Az interjú második részében az elmúlt két évtized változásairól beszélgetünk.

ESA-csatlakozásunk alkalmából nyilatkozott portálunknak Bernard Zufferey, az ESA PECS Irodájának leköszönő vezetője. Az elmúlt két évtizedben alaposabban megismerte a magyar űrkutatást, mint bárki más a határainkon kívül, ezért érdemes odafigyelni a véleményére. Az interjú első részében főként a múltról és az általános háttérről kérdeztük őt.

– Folytassuk a beszélgetést az elmúlt két évtizeddel. Ebben az időszakban évente legalább kétszer jártál Magyarországon. Meg tudnád mondani nagyjából hányszor, és mennyi időt töltöttél hazánkban? Hány emberrel találkoztál rendszeresen vagy csak egy-egy alkalommal?

Az első tíz évben valamivel gyakrabban jöttem, mert meg kellett alapozni az együttműködést, workshopokat tartottunk és így tovább. Abban az időben évente átlagosan húsz napot töltöttem Magyarországon, a második évtizedben valamivel kevesebbet, talán évente 5–6 napot. De összességében úgy gondolom, mintegy 300 napot tölthettem Magyarországon, ami munkanapokban számolva jóval több mint egy év.


A PECS program keretében évente kétszer meghallgatta a projektvezetők szakmai beszámolóit (2007. XI. 29.).

Azt külön köszönöm Neked, hogy a munka mellett lehetőséget találtál arra, hogy megismerjem Budapestet és az országot. Meglátogattunk több vidéki űrkutatási, űripari intézményt, miközben az országotokkal és a természeti szépségeivel is alkalmam volt megismerkedni. Meg kell, hogy mondjam, egyetlen más közép-kelet-európai országban sem kaptam meg ezt a lehetőséget, nálatok viszont bejárhattam az ország nagy részét, így képet kaptam arról is, mi van Budapesten kívül.


Az esztergomi Bazilikát nemcsak kívül-belül, hanem a Duna túlsó partjáról is megcsodálhatta.

Ami az embereket illeti, volt egy 20–30 fős „kemény mag”, akikkel kezdettől fogva rendszeresen találkoztam, de ez a szám a munkába később bekapcsolódó kollégákkal úgy 50 körülire nőtt. Nagyon sokan voltak, akikkel valamilyen egyszeri alkalom keretében csak egyetlen egyszer találkoztam, őket nem tudnám összeszámlálni. Nagyon meglepő, hogy az említett kemény magból a legtöbben még ma is aktívak, és hála Istennek jó egészségnek örvendenek.


Űripari megbeszélés a PECS program keretében a Magyar Űrkutatási Irodában (2006. IV. 26.).

– Hogyan ítéled meg a változásokat, a fejlődést hazánkban az űrtevékenységben és az ahhoz kapcsolódó területeken az elmúlt két évtizedben?

Benyomásom szerint a legfontosabb és legfeltűnőbb változás az, hogy az űrtevékenység népszerűbbé, ismertebbé vált. Amikor 1995-ben elkezdtük az együttműködést, akkor abban csak az a néhány csoport vett részt, amelyek már az Interkozmosz idején is dolgoztak. Úgy érzem, az elmúlt húsz évben felnőtt egy új generáció, akik beletanultak az űrtevékenységbe, a terület ismertsége ugrásszerűen megnőtt, népszerűvé és elterjedtebbé vált. Kezdetben az munka lényegében csak Budapestre szorítkozott, ma viszont már azt mondhatom, hogy szinte az egész országra kiterjed. Számomra ez tűnt a legjelentősebb, és egyben kifejezetten örömteli változásnak.


Űripari megbeszélés a PECS program keretében a Magyar Űrkutatási Irodában (2006. IV. 26.).

Emellett az űrszakmátok szervezettebbé vált. Kezdetben nem volt például űripari szervezetetek, most viszont már van. Ez nagyon jó, fontos lépés előre, mert az emberek közötti összhang és a szinergiák megteremtése végül mindig kedvező az űrtevékenység végeredménye szempontjából. Észrevehető a változás az oktatás területén is, ami húsz évvel ezelőtt kicsit különcségnek számított, az ma már benne van az egyetemek tananyagában.

Ha megengeded, itt tennék egy megjegyzést az űrtevékenységetek irányítását illetően is. Nem bírálatnak szánom, csak elmondom, hogy látom a helyzetet. A mi oldalunkról nézve sokszor nagy türelemre volt szükség, amikor a belső stabilitás hiányát láttuk Nálatok, de kénytelenek voltunk alkalmazkodni az országotokhoz. De láttuk, hogy ha nincs meg a határozott politikai akarat, akkor stabil irányítás sem jöhet létre. Ahhoz, hogy egy ország bekapcsolódjék az űrtevékenységbe, erős politikai akarat kell, és csak azután lehet a megfelelő irányításról beszélni. Persze a sok változásnak számomra volt egy pozitív hozadéka is, megismerkedhettem egy sor új helyszínnel, minisztériummal, emberrel. Mindezt tényleg nem bírálatnak szántam, de én így láttam a helyzetet.

Emellett meg kell említenem a nagy intézményekben, például a Tudományos Akadémiánál folyó állandó átszervezéseket. Ez rengeteg adminisztratív problémát okozott nekünk. Nem mondom, hogy nincs szükség változásokra, de jóból is megárt a sok, egy határon túl ez már nem segítség, hanem teher. Én legalábbis így érzékeltem a helyzetet.


Megbeszélés a Magyar Űrkutatási Irodában az ESA–EU SURE programjában legeredményesebben szereplő magyar kutatókkal (2006. X. 24.).

– Hogyan látod a helyzetünket, az eredményeinket régiónk többi országához képest?

Azzal kezdeném, hogy nincs egyetlen modell, minden ország más. Különböző a történelmetek, a gondolkodásmódotok, tehát bizonyos szempontból minden ország egyedi. Magyarország pedig még az egyediségében is különleges. Talán azért, mert más az oktatás, a történelem, a nyelv. Én Magyarországot mindig a legkülönlegesebbnek tartottam – a szó legjobb értelmében – a közép-kelet-európai országok között. Ennek fontos eleme a történelem, amit figyelembe kell venni, ha másokkal össze akarunk hasonlítani Titeket.

Ezt előre bocsátva azt kell mondanom, hogy az országotok legfontosabb jellegzetessége az volt, hogy lassabban, megfontoltabban haladtatok a többieknél, akik inkább tolakodóak voltak. A többieknek jól meghatározott, sokszor önző céljaik voltak, amit el akartak érni. Ti voltatok az egyetlenek a PECS történetében, akik két ötéves időszakot is végigdolgoztatok, amit semmiképp sem bírálok, sőt kitűnőnek tartok. Lassabban indultatok, de megpróbáltatok minél több tudást összegyűjteni és erősíteni a politikai akaratot. Márpedig az ESA-kapcsolataitok területén láttuk, hogy ez utóbbi egy bizonyos időszakban kissé gyenge volt, ezért aztán, belekezdtetek valamibe, ami akkor nem sikerült.

Az, hogy lassan haladtatok, előnyös volt az ESA-kapcsolataitok szempontjából. Elismertséget tudtatok szerezni magatoknak, mert volt húsz évetek rá, hogy ezt megtegyétek. Senki más nem tette ezt meg. Nem azért nem csináltátok meg öt év alatt, mert nem voltatok képesek rá, hanem azért, mert talán több időre volt szükségetek ahhoz, hogy eljussanak a politikusokhoz az üzeneteitek arról, hogy az ország érdeke a színvonalas űrkutatás. Ez időbe telt.

Személy szerint én sokkal többre értékelem azt, ha egy ország rászánja az időt arra, hogy jó kapcsolatokat építsen ki az ESA-val, mintha túl gyorsan halad, és azután rájön, hogy még nem tud eleget arról, mi is az ESA, és hogyan kell velünk együttműködni. Nem kell tehát szégyenkeznetek amiatt, hogy a csatlakozásotok ilyen sokáig tartott. Éppen ellenkezőleg. Azt hiszem, a történelem be fogja bizonyítani, hogy a hosszú felkészülési időt a magatok javára tudjátok fordítani.

Ha az ESA-ban szóba kerül Magyarország, akkor kiderül, hogy az ESA legtöbb munkatársa tud a magyarokkal folytatott együttműködésről, pontosan annak húsz éves története miatt. Több elismertséget szereztetek magatoknak, mint mások, mert benne voltatok olyan küldetésekben, mint a Rosetta. Valaki azt mondta, hogy az ESA azon a napon vált ismertté Európában, amikor a Rosetta leszállt az üstökösre. Ennek a küldetésnek köszönhetően tudták meg az európai emberek, hogy nekünk is van egy űrügynökségünk. A történetek, az elnevezések és a jó PR munka szimpátiát keltett a küldetés, és azon keresztül az ESA iránt. Az, hogy ti részt vettetek ebben a nagy horderejű küldetésben, megalapozta az elismertségeteket, ami más országokról nem mondható el.

Ebből a szempontból az általad húsz év alatt a Magyar Űrkutatási Iroda vezetőjeként végzett munka most az utódod javára kamatozik. Ha az utódod az ESA munkatársaival tárgyal, nem ugyanaz a hozzáállás, mint egy kevésbé ismert ország esetében, amelyik rövidebb időt töltött a PECS-ben, és amelyiknek kevésbé ismertek az eredményei. Kollégáimat az ESA vezetésében kevésbé hatja meg, ha egy kevésbé ismert ország képviselője kér időpontot egy találkozóra.

– Ez csak a személyes véleményed, vagy az ESA irányításában dolgozó kollégáid szélesebb köre is hasonlóan vélekedik?

Nyugodtan mondhatom, hogy ez az általános vélemény. Csak a legutóbbi esetet említem, amikor utódod találkozni akart az egyik igazgatónkkal, akkor azonnal megnyílt előtte az ajtaja. Más új tagországok esetében egyáltalán nem ez a helyzet. Számukra az ajtók csak félig nyílnak ki. Számotokra azonban teljesen, ami annak a tekintélynek köszönhető, amelyet Magyarország az elmúlt húsz év alatt kivívott magának, ami egészen egyedi helyzet.

Ezt a tekintélyt bizonyítja az a tény is, hogy a legutóbb, a Nagykövetségeteken rendezett szép csatlakozási ünnepségen nemcsak az új főigazgatónk vett részt személyesen, hanem ott volt az igazgatók többsége, és az ESA egy sor magas rangú munkatársa. Csak bámultam, milyen jó volt az ünnepségetek fogadtatása. Más országok esetében az ESA lényegesen alacsonyabb szinten képviselteti magát. Ez is bizonyítja, milyen jó Magyarország megítélése az ESA-n belül. Ez a nagy különbség más országokhoz képest.

– Köszönöm az interjú második részét. Az utolsó mondataid már átvezetnek minket beszélgetésünk harmadik részéhez, amikor elsősorban az ESA-csatlakozásunkról lesz szó. Miután beszélgetésünk első két részében áttekintettük a régebbi és a közelebbi múltat, itt az ideje, hogy a jelenről és a jövőről is szót váltsunk.

Az interjút készítette és fordította:

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2019