Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Farkas Bertalannál jártunk (2. rész)
(Rovat: Az Űrvilágnak nyilatkoztak, Magyar a világűrben , Álmuk a világűr - 2013.04.16 07:15.)

Az első magyar űrhajós nemrég megtisztelte az Űrvilágot egy beszélgetéssel, aminek közlését most folytatjuk.

Űrvilág: A jelentkezés pillanatában lehetett tudni egyáltalán valami közelebbit arról, hogy később mivel is kell majd szembenézniük?

Farkas Bertalan: Semmit! De nem is érdekelt bennünket, soha! Nem is hiszem, hogy létezett akár egy olyan űrhajós is, bármelyik országból vagy kontinensről, aki azért akart volna a világűrbe eljutni, hogy majd utána ilyen vagy olyan kitüntetéseket kapjon, és elismerjék.

Arról kaptak valamilyen előzetes információt, hogy milyen lesz a súlytalanság, vagy maga a repülés?

Az űrhajós kollégáktól később, a kiválogatás után, a felkészülés keretében megkaptunk minden fontos adatot. Ők azért egy nagyon-nagyon összeszokott csapat voltak, és mindenben segítőkészek. Bármiről beszélgettünk vagy bármilyen kérdés felmerült, mindenben segítettek. Kubaszov a közös repülésünk előtt már kétszer repült, így minden várható nehézségről, finomságról tájékoztatott, hisz ha együtt repülünk, akkor miért kellett volna eltitkolnia bármit is a partnere elől?


Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov még a felkészülés során Csillagvárosban, a Szojuz űrhajó szimulátoránál.

Ellenkezőleg, hiszen együtt lettünk hősök, amikor sikeresen visszatértünk, és együtt kerültünk volna akár olyan szituációba is, amikor nem tudjuk megoldani az esetlegesen adódó problémát, és a legrosszabb esetben akár együtt csapódtunk volna a földbe is. Fel sem tudok tételezni olyasmit, hogy az űrhajósok között olyan viszony alakulna ki – főleg, ha már a kinevezés megtörtént, és eldőlt, hogy együtt repülnek –, hogy az ne legyen megfelelő. Ha ez így lett volna, egyszerűen nem lett volna értelme együtt repülni. Azt hiszem, hogy az egész repülésben talán az volt a legnagyobb megtiszteltetés, amikor Valerij Kubaszov a visszatérésünk után megölelt és megcsókolt, és azt mondta nekem, hogy bármikor repülne velem újból a világűrbe. Szakmailag is és emberileg is ez volt a legnagyobb dolog a számomra.


Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan az űrrepülésük utáni országjárás közben.

Az, hogy hősök lettünk, az egy dolog, mert megkaptuk a kitüntetéseket, de a két ember közötti viszony a fontos, ami azóta is hihetetlenül barátságos. Még most is többször találkozunk egy évben, most készülök újból Oroszországba, Csillagvárosba, és biztos vagyok benne, hogy Valerijjel – ha éppen úgy adódik – akár napokat is együtt fogunk tölteni. Vagy akár így lehet ez a többiekkel is, úgyhogy egy jó kis csapat vagyunk ám még mindig!


Farkas Bertalan Valerij Kubaszov (bal szélen) és Szergej Krikaljov kozmonautákkal (balról a második) még 2011. április 19-én, egy Budapesten, a Ruszisztikai Központban megnyílt Gagarin-emlékkiállításon.

Az a tény, hogy Valerij Kubaszov is tagja volt az első nemzetközi űrrepülésnek, jelentett valamit az Ön számára?

Igen, ez külön egy plusz öröm volt, számomra is egy óriási dolog, mert őt Leonovval együtt hihetetlen módon elismerték, hiszen a szovjet oldalról ők ketten, ill. Thomas Stafford vezetésével még két amerikai űrhajós, Brand és Slayton került a világűrbe ebben a küldetésben (az első Szojuz–Apollo közös űrrepülésen, 1975 júliusában). Miután ők voltak az első nemzetközi csapat, én is, ha bárhová mentem, kongresszusra, vagy egyéb meghívásunk volt, és Valerij is ott volt, akkor engem automatikusan a szívükbe zártak és örültek, hogy megismerkedtünk. Igen, ez megint egy óriási dolog volt a számomra.

Milyen érzés volt azt megtudni, már később, hogy az államilag finanszírozott repülések mellett 2001-től kezdve a Szojuzokon fizető űrturisták is repülhetnek, ráadásul a Nemzetközi Űrállomást is meglátogathatják?

Azt hiszem, hogy az élet mindig produkál érdekes dolgokat, de egy biztos, hogy a világűr mindenkié, azt nem lehet kisajátítani. Bármelyik űrnagyhatalomnak ezt tudomásul kell vennie, és erre most már talán nem is törekszenek. Biztos vagyok abban, hogy azok a programok, amelyek túllépnek a NASA-n, az orosz vagy kínai állami űrkutatási programokon, állami megrendeléseken, ha tetszik, ha nem, a jövőben kaput fognak nyitni. Példaként említhetem erre az SXC és az AXE Apollo űrugrási lehetőségek megnyeréséért zajló versenyét is, amely egy újabb színfoltja az űrkutatásnak, vagy inkább űrtevékenységnek, tudniillik itt nem űrhajósokat válogatnak, hanem űrutazókat szeretnének feljuttatni a világűrbe, 103 km magasságig.

Számtalanszor megkérdezték már tőlem, hogy mi a véleményem az űrturistákról, vagy azokról a jelentkezőkről, akik a világűrbe kerülnek és nem profi űrhajósok. Erre én azt mondom, hogy ez azért nagyon fontos, mert egyre többen leszünk, akik egy csodálatos dolgon keresztül mennek, és amikor ezek az emberek visszajönnek, el tudják majd mesélni másoknak is, mi mindent láttak odafentről. Azt gondolom, hogy azok az űrutazók, akiket most kiválasztanak, és elnyerik a lehetőséget arra, hogy akár 5-10 percet is fenn legyenek a súlytalanságban, és utána egy órán belül visszatérnek a Földre, tudnak majd miről beszélni. Annak külön is nagyon örülünk, hogy Magyarországot jelölték ki az egyik válogató verseny helyszínéül, ahol hat társországból fognak versenyezni a jelöltek. Engem kértek fel arra, hogy ha tudom ezt támogatni, és egyetértek vele, vegyek részt a verseny lebonyolításában. Természetesen ezt örömmel elvállaltam és nagyon jó kapcsolat alakult ki a szervezőkkel. Az elkövetkező heteknek, hónapoknak az a „házi feladata”, hogy abszolút korrekt lehetőségeket tudjunk biztosítani a jelentkezők számára, akik várhatóan kb. 55-60-an lesznek.

(Folytatjuk!)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2018