Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A mozgatható indítóállványok története (3. rész)
(Rovat: Az űrrepülőgép - 2009.07.10 09:00.)

A 70-es évek második felében az egykor a Saturn-V rakétákhoz legyártott összeszerelési és szállítási infrastruktúrát teljes mértékben átépítették az 1972 óta fejlesztés alatt álló űrrepülőgép-flotta számára.

Első lépésben a ML #2 és az Apollo program óta használatlan ML #3 esett komoly átalakítás alá. A platformokról óvatosan lebontották a tornyokat, majd elemeikből a betonteknők (az indítópadok) mellett megépítették a Fixed Service Structure névre hallgató kiszolgáló indítótornyokat, amelyeket később a Rotating Service Structure nevű szerkezetekkel egészítettek ki. Ezek az űrrepülőgép rakterébe történő berakodáshoz szolgálnak hasznos segítségül.


A torony eltávolítása a ML #2-ről.


A szétdarabolt toronyelemek indítópadokhoz szállítása. A ML #2 tornyának elemeiből készült el a 39A, a ML #3 tornyának elemeiből pedig a 39B indítópad új szervizállványa.

A tornyuktól megfosztott platformok átkereszteltettek a Mobile Launcher Platform („mozgatható indítóplatform”, a továbbiakban: MLP) névre. A ML #3 platformja lett az új MLP #1, a ML #2-é pedig a MLP #2.


Az átépített platformok váltak később az űrrepülőgépes küldetések kiindulópontjaivá, a képen a „nagy átalakítás” látható.

A ML #1, a „sámlival” kiegészítve egészen a ’80-as évek közepéig érintetlenül állt a Kennedy Űrközpont „udvarán”. Majd végül őt is megfosztották a tornyától és a „sámlitól”, azután pedig a Columbia végezte el az első űrrepülőgép-felszállást a MLP #3 néven újjáélesztett indítóplatformról 1990-ben. Tehát a ML #1 és a ML #3 rajtszámot cserélt a nagy átalakulás során, mivel a megszületésükhöz képest fordított sorrendben születtek újjá.


A „sámlival ellátott”, magányos ML #1 használatlanul áll 1982-ben, egy évvel az űrrepülőgépes küldetések beindulása után. „Testvérei” ekkor már átépítve az új űrhajótípus szolgálatában álltak.

Az 1990 után immáron háromtagúra gyarapodott MLP család mozgatására továbbra is a két Crawler-Transporter szolgál, az űrrepülőgép-rendszer összeszerelését továbbra is a régi szerelőcsarnokban végzik, amely – méreteihez képest – csak minimális belső átalakítást igényelt az új Space Shuttle flotta kiszolgálásához.


Az Endeavour az indítóálláson. Jól megfigyelhető a Mobile Launcher Platform a jármű alatt, valamint a torony elemeiből épített Fixed Service Structure (tetején a fehérre festett villámhárítóval), és a befordítható Rotating Service Structure a jármű mellett.

A Mobile Launcher Platformok a következő jeles küldetéseknél vitézkedtek:

Mobile Launcher Platform #1:
A legelső űrrepülőgépes küldetés erről a platformról indult. 2009-ig összesen ötvenkét alkalommal használták űrrepülőgépek indítására, beleértve a Columbia legutolsó útját is. 2009 márciusában az STS-119 sikeres elindítása után a platform átkerült a Constellation program égisze alá, amelynek keretében az Ares I-X fejlesztési tesztrepülést fogják végrehajtani róla nyugdíjazása előtt.

Mobile Launcher Platform #2:
A Columbiát kivéve mind a másik négy űrrepülőgép erről a platformról végezte el a szűzfelszállását, 1983 óta áll aktív szolgálatban. Szintén ő szolgált a Challenger végzetes felszállásának a helyszínéül. A tervek szerint az űrrepülőgépek leállításáig használatban marad a negyvennégy alkalommal Shuttle-indításra használt platform.

Mobile Launcher Platform #3:
A legutoljára szolgálatba állított platformról mindösszesen 29 űrrepülőgépes küldetés indult útnak 2009-ig. Ezek közül az Endeavour STS-88 jelű küldetése érdemel külön említést, amellyel megkezdődött a Nemzetközi Űrállomás kiépítése amerikai részről is 1998-ban. Az űrsikló-flotta leállításáig tervezik használatban tartani.


A ML #1, a későbbi MLP #3 lebontott tornyának roncsai a Kennedy Űrközpontban. A Shuttle programban felhasználásra nem került „vasanyagot” a rozsda marja. Így múlik el a világ dicsősége… (Képek és forrás: NASA)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2018