Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A floridai űrkikötő (5. rész)
(Rovat: Az űrkutatás 50 éve, A Space Shuttle program , Orion, Ares, SLS - 2009.09.11 15:50.)

Az indítóállások bemutatása után, sorozatunk befejező részében a Kennedy Űrközpont három érdekes helyére látogatunk még el.

Az első a Vehicle (eredetileg Vertical) Assembly Building, azaz a járműszerelő csarnok. Ez az impozáns épület a 39-es indítóállás betonteknőivel egyidős, annak idején a Saturn-V rakéták és az utolsó négy Saturn-IB rakéta összeszereléséhez nyújtott, mondjuk úgy, „az időjárás negatív hatásaitól mentes” környezetet a NASA szakemberei számára. Rövidítése a VAB, jelenleg a Space Shuttle összeszerelését végzik benne. Mellette található az a három darab hangár, amelyek a három megmaradt űrrepülőgép tárolására és szervizelésére szolgálnak. (Igaz, hogy már kezdettől fogva négy gépből álló flottával számoltak a NASA-nál, azonban csak három hangárt építettek. Úgy gondolták, hogy egy űrrepülőgép mindig a gyártó Boeing cég palmdale-i üzemében lesz nagyjavításon, mivel régebben a bizonyos időközönkénti nagyjavításokat még nem a Kennedy Űrközpontban végezték.) A jövőben az Ares rakétacsalád tagjait fogják összeszerelni eme gigantikus épület falai között. A VAB mellett van a mozgatható indítóplatformok parkolóhelye, és a Crawlerway-nek nevezett „speciális széles nyomsávú út” köti össze a 39A-val és a 39B-vel.


A legendás járműszerelő csarnok (VAB). Magassága 160 méter.

Nem messze a járműszerelő csarnoktól található a Shuttle Landing Facility-nek elkeresztelt leszállópálya, amelyet az itt landoló űrrepülőgépek illetve a nem itt landoló űrrepülőgépeket hazaszállító Boeing-747-esek használnak leszállásra. (A 747-esek felszállásra is.) A kifutópálya nem közvetlenül az óceánparton épült fel, hanem kicsit távolabb a parttól, hogy kisebb oldalszéllel kelljen megbirkóznia a landoló gépet vezető pilótának.


A leszállópálya.

Képzeletbeli utazásunk végéhez érkezvén a Kennedy Űrközpont turistafogadó központját ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe, ahol több kiállított rakétamodell mellett megtekinthető egy eredeti Saturn-V hordozórakéta, a Gemini-9 űrhajó visszatérő kabinja, a Skylab programhoz legyártott Apollo mentőűrhajó (aminek a bevetésére szerencsére nem kellett sort keríteni), és a legyártott, ám sohasem repült 9-es számú holdkomp.


A kiállított Apollo mentőűrhajó.

Reméljük, élvezték az utazást, és köszönjük, hogy velünk tartottak! (Képek és forrás: NASA)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2019