Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Olaszok az ISS-en
(Rovat: Az űrállomás és kontinensünk - 2015.03.18 08:15.)

Olaszország két szálon is kapcsolódik az űrállomás programjához. Samantha Cristoforetti már a hetedik olasz űrhajós (az első hölgy), és az ötödik olasz az ISS-en, de olasz hardver is jócskán került már oda.

Az ENSZ Világűrbizottság Tudományos és Technikai Albizottsága februári ülésének egyik szakmai előadása az olasz részvételt ismertette a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programjában. Az előadás aktualitását az adta, hogy az ülésszak idején (és még jelenleg is) ESA-színekben az ISS fedélzetén dolgozik Samantha Cristoforetti olasz űrhajósnő.


Ezzel a tavaly decemberben készített, félig havas képpel köszöntötte Magyarország ESA-csatlakozását az ESA honlapján Samantha Cristoforetti. A felvételen a Dunakanyar és Budapest környéke látható, a térképen megszokott tájoláshoz képest „fejjel lefelé”. (Kép: ESA / NASA)

Olaszország űrtevékenységét – így az ISS-részvételt is – az Olasz Űrügynökség (ASI, Agenzia Spaziale Italiana) koordinálja. Az ISS-ben kétszeresen is részt vesznek. Egyrészt az ESA különböző önkéntes programjain (például az ELIPS programon) keresztül, másrészt az ASI külön, kétoldalú megállapodást (Memorandum of Understanding) kötött a NASA-val. Utóbbi keretében készített Olaszország három többcélú logisztikai modult (MPLM, lényegében az űrrepülőgép rakodóterében szállított teherűrhajót), amelyek közül az első kettő 2001 és 2011 között 12 alkalommal szállított utánpótlást az ISS-re.


Olaszországban (akkor: Alenia Spazio, ma: Thales Alenia Space) készült az ISS Cupola nevű egysége, amelynek hét nagy ablakán keresztül páratlan kilátás nyílik a Földre. A képen Samantha Cristoforetti a Cupolában. (Kép: ESA / NASA)

Az egyik ilyen teherűrhajó (Leonardo) PMM modulként az ISS része lett. Emellett az ISS több más egysége is kisebb-nagyobb részben olasz cégek munkája, így a Cupola, a Node–2 és –3, a Columbus, valamint az ATV teherűrhajók.


Hétköznapok az ISS-en: Terry Virts amerikai űrhajós ollóval, orosz társa, Anton Skaplerov pedig porszívóval dolgozik. Az űr-fodrászat januári vendége: Samantha Cristoforetti, az ISS 42/43. állandó személyzetének olasz űrhajósa. (Kép: ESA / NASA)

1992 óta hét olasz járt a világűrben, közülük négyen jelenleg is aktív tagjai az ESA 15 fős űrhajóscsapatának (European Astronaut Corps). Elsőként Franco Malerba járt az űrben az Atlantis fedélzetén, majd Maurizio Cheli 1996-ban a Columbiával. Utóbbi legénységnek még egy olasz tagja volt, Umberto Guidoni, aki viszont második űrrepülése során, 2001-ben az Endeavourral első olaszként jutott el az ISS-re.

A még aktív olasz ESA-űrhajósok közül Roberto Vittori kétszer Szojuzzal, egyszer pedig az űrrepülőgéppel járt az ISS-en. Hárman az alaplegénységek tagjaikét dolgoztak/dolgoznak az ISS-en, Paolo Nespoli (Expedition 26/27), Luca Parmitano (Expedition 36/37) és jelenleg Samantha Cristoforetti (Expedition 42/43).

Samantha Cristoforetti tavaly november óta dolgozik az ISS-en. Kutatási programját a Futura küldetés keretében hajtja végre. A kísérletek 60%-a biológiai és biotechnológiai, 18%-a pedig az emberi szervezet súlytalanságbeli viselkedését vizsgálja. Emellett fizikai és technológiai kísérletek is helyet kaptak a programjában.


Az ISS előző olasz űrhajósa, Luca Parmitano még 2013. júliusi űrsétája közben készítette ezt a látványos szelfit. Sisakja ablakában nemcsak a kamerát tartó keze tükröződik, hanem a háttérben az ISS Coulmbus és Kibo moduljai. (Kép: ESA / NASA)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024