Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Űrséta – megszakítva
(Rovat: Az Űrállomás és kontinensünk, Az Űrállomás és az USA - 2013.07.18 07:15.)

Luca Parmitano olasz ESA-űrhajós 6 és fél órásra tervezett második űrsétája az űrruha meghibásodása miatt idő előtt, 1 óra 32 perc után véget ért.

A július 16-án végrehajtott űrséta közben, eddig még tisztázatlan okok miatt az űrruha belsejében egy veszélyes repedés vagy lyuk keletkezhetett, aminek következtében az ISS-en kívül, a nyílt világűrben dolgozó űrhajós sisakjában a fején hátul, majd a füle, szeme, orra és szája körül alakult ki egy egyre növekvő vízbuborék. A NASA repülésirányítói a kialakult helyzet miatt úgy döntöttek, hogy habár a tervezett munka jó része még hátra volt, megszakítják a küldetést, és Luca Parmitanót visszarendelték a Nemzetközi Űrállomás amerikai oldalán található, viszonylagos biztonságot jelentő légzsilipbe, ahová percekkel később társa, Christopher Cassidy is követte.

A 2013. július 16-án végrehajtott második legrövidebb űrséta összefoglaló videója. (Forrás: NASA TV)

A bajba jutott űrhajóst Cassidy segítette a közel félórás visszatérés során, hiszen a kialakult vízbuborék csaknem teljesen beterítette Parmitano arcát, és ilyen körülmények között nagyon nehéz feladat a tájékozódás és a kommunikáció is. Parmitanónak sikerült önállóan visszatérnie a légzsilipbe, de ezen kívül minden más feladatot Cassidynek kellett elvégeznie, gyorsan összeszedni a munkavégzéshez szükséges eszközöket, zárni a légzsilipet, és elvégezni a szükséges ellenőrzéseket a légzsilip nyomás alá helyezése során. Közben Parmitano tájékoztatása szerint a sisakjába kiszivárgott víz mennyisége folyamatosan nőtt, egy idő után pedig a rádiós kommunikáció is megszűnt, így csak közvetlenül Cassidy-nek tudta jelezni, hogy jól van.

A súlytalanságban, az arc körül kialakuló vízbuborék nagyon kellemetlen, mivel szinte mágnesesen hozzátapad az űrhajós arcához, amit az űrruha miatt nem tud onnan könnyen eltávolítani, és akár fulladozáshoz is vezethet. Szerencsére azonban erre nem került sor, az ISS-en dolgozó másik három űrhajós, Karen Nyberg, Pavel Vinogradov és Fjodor Jurcsihin még időben ki tudta nyitni a légzsilip űrállomás felőli ajtaját, és a sisak levétele után gyorsan letörölték a súlytalanságban lebegő vizet Parmitano arcáról.

Az űrsétát felügyelő földi repülésirányító, David Korth később külön is megdicsérte az űrhajóst, amiért a veszélyhelyzet közben, a „nagy nyomás” ellenére is nyugodt tudott maradni, és végül nem történt nagyobb baj. Parmitano 2013. július 9-én hajtotta végre az első űrsétáját, és az akkor több mint 6 óráig tartó tevékenysége alkalmával sikeresen elvégezte a neki szánt feladatokat, és ezzel Olaszország első, űrsétát is tett űrhajósa lett.


Luca Parmitano ESA-űrhajós az ISS légzsilipjében, első űrsétája megkezdésekor, 2013. július 9-én. (Forrás: NASA / ESA)

„A légzsilip sötét és csendes, mint egy templom; olyan, amelyet a technológiának szenteltek. Ahogy belépek, nyugtató hatása van, mint az imának.” – Luca Parmitano



Fent: Luca Parmitano július 9-én, a Nemzetközi Űrállomás Canadarm2 robotkarjának végén, a nyílt világűrben végzett munka közben. Lent egy önarckép az ISS-sel és a Földdel. (Forrás: NASA)

A mostani, második űrsétán történt eseményből is jól látható, hogy a folyamatos fejlesztések ellenére az űrséták még napjainkban is nagy veszélyt rejtenek magukban, mint ahogyan az űrhajózás általában is. Jelenleg még nem tisztázódott pontosan, hogy honnan került az egy-másfél liternyi víz az űrruhába. Az űrhajósok és a földi irányítás először a ruhában elhelyezett ivóvizes tasakra gyanakodtak, időközben azonban Parmitano arról számolt be, hogy a víz mennyiségének csökkentése céljából ivott a vízből, és szerinte nem normál ivóvíz kerülhetett a ruhába. Ráadásul idővel a mennyisége sem arra utalt, hogy az ivóvíz szivárog. Sokkal inkább elképzelhető az, hogy a ruha hűtésére használt víz szivárgott ki valamilyen módon, ami először a szén-dioxid mennyiségének mérésére használt szenzort tette tönkre, majd a további szivárgásnak köszönhetően Parmitano füle köré, arcára és a sapkájába is eljutott. Ez végül lehetetlenné tette a rádiós kommunikációt is. A víz súlytalanságban való viselkedése egyébként része az ISS-en folyó kutatásoknak. A következőkben egy vízzel végzett, de biztonságosabb körülmények között bemutatott demonstrációt láthatunk Mike Fincke amerikai űrhajós segítségével, amiből el lehet képzelni, hogy hogyan érezhette magát az olasz űrhajós. Ő maga úgy nyilatkozott erről, hogy „jól vagyok, mint egy hal az akváriumban.”

Mike Fincke bemutatója a víz viselkedéséről a súlytalanságban, az STS-134 Shuttle-küldetés alkalmával. (Forrás: NASA)

Parmitano a rövidre sikerült űrséta során az amerikai és orosz szegmensek közötti újabb összekötő kábeleket installált, miközben a szivárgási probléma felmerült. A további előírt feladatok, amelyeket nem sikerült elvégezniük az űrhajósoknak, még nem sürgetőek. Valamikor a közeljövőben döntenek majd arról, hogy mikor és ki végzi el a szükséges előkészítést az érkező új orosz modul számára. A további feladatok között szerepel többek közt újabb összekötő kábelek elhelyezése, egy vezeték nélküli antennán végzett szerelés és egy külső kamera kicserélése a japán Kibo modul külső felületén, valamint további javítások és szervizelés az ISS-en.

A rövidre sikerült, 1óra 32 perces űrséta a 171-edik, és az eddigi második legrövidebb űrséta volt a Nemzetközi Űrállomás építésének története során. A legrövidebb 14 percig tartott (2004-ben Mike Fincke hajtotta végre). Eddig 112 űrhajós összességében több mint 1000 órát (csaknem 45 napot) dolgozott az űrséták során. A NASA szakértőinek nyilatkozata szerint a mérnökök dolgoznak annak kiderítésén, hogy mi okozta ezt a mostani gondot, hiszen ilyen jellegű probléma még soha nem fordult elő. Addig nem tesznek újabb űrsétát, amíg a hiba oka nem világos, és a ruha nem biztonságos. Az ISS fedélzetén egyébként két komplett tartalék űrruha, valamint több pótalkatrész is rendelkezésre áll, amivel az esetleges javításokat el lehet végezni.


Az űrsétán használatos űrruhák azon részlete, ahol feltehetően Luca Parmitano észlelte a szivárgó vizet. (Forrás: Twitter / Astro_Wheels, Douglas Wheelock)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2020