Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Nemzetközi Űrállomás 2028-ig?
(Rovat: Az űrállomás és az USA, Az űrállomás és Oroszország , Az űrállomás és kontinensünk - 2010.03.12 18:00.)

Az égi támaszpont építői lehetségesnek tartják a bázis élettartamának még további meghosszabbítását.

Az ISS építésében főszereplő amerikai, orosz, európai, japán és kanadai űrügynökségek vezetői ezen a héten Tokióban egyeztettek az „űrállomások császárának” jövőjével kapcsolatban. Ez volt az első csúcstalálkozó, amióta Obama bejelentette, hogy legalább 2020-ig folytatni kívánja Amerika a programot. Mivel ez az újsütetű amerikai elgondolás tökéletesen egybevág az orosz, európai, japán és kanadai partnerek ISS-re vonatkozó elképzeléseivel, immáron szinte biztosak lehetünk benne, hogy 2020-ig mindenképpen lesz Nemzetközi Űrállomás. Azonban ez még nem minden. A konferencia résztvevői elképzelhetőnek tartják, hogy ha a bázis műszaki állapota megfelelő marad, akkor akár 2028-ig, tehát az első egység, az orosz gyártmányú Zarja modul indításának harmincadik évfordulójáig kitolják a keringő laboratórium üzemeltetésének idejét.


Az űrügynökségek vezetői Tokióban, 2010. március 11-én. (Kép: JAXA)

A bejelentés oka végtelenül egyszerű. A bázis kiépítése hihetetlenül sok időt és pénzt emésztett fel minden résztvevő partnernél, most, hogy egyszerűen nincs pénz a belátható időn beül megvalósuló érdemi továbblépésre, a lehető legtöbb hasznot ki kívánják préselni a hatalmas befektetésből. Amennyiben megvalósul a 2028-ig történő üzemidő-kiterjesztés, nyilvánvalóan komolyabb karbantartásokra és felújításokra lehet majd szükség a biztonságosság fenntartásának érdekében.


A Nemzetközi Űrállomás (ISS). Ki tudja, mit hoz még a jövő az égi komplexum számára? (Kép: NASA)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024