Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Űrszemét és Discovery-fékernyő
(Rovat: Az űrállomás és az USA, Az űrállomás és Oroszország - 2009.03.27 13:12.)

Nemrégiben az űrhajósoknak a Szojuz mentőűrhajóba kellett költözni egy űrszemét okozta veszély miatt, most pedig kikerültek egyet az űrállomással egy új manővert kipróbálva.

Az űrszemét az űrkutatás egyre nagyobb problémájává növi ki magát, a közelmúltban két alkalommal is problémát okozott az űrállomás lakóinak. Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, március 12-én egy műholdat pályára állító rakétából származó levált darab miatt a Szojuz TMA-13-ba is átszálltak az űrhajósok, hogy baj esetén elhagyhassák az űrállomást. Tíz napra rá egy kínai rakétafokozatból levált – nagyjából 10 cm-es – darab okozott veszélyt a napelemtáblák szerelésére hivatott harmadik, egyben utolsó űrséta idején. A veszély elhárítására ezúttal másik módszert alkalmaztak, kikerülték az űrszemetet.

Az űrállomás pályaváltoztatása nem egyedi manőver, azonban ezúttal más megoldáshoz folyamodtak a mérnökök, energiamentesen változtatták meg a pályát úgy, hogy az éppen odafönn levő Discovery-t használták fékezőernyőként. Ahelyett tehát, hogy bármilyen pályakorrekciós hajtóműindítás történt volna, az űrállomást a függőleges tengelye körül elforgatták, hogy megváltoztassák a rendszer alaktényezőjét, a többit pedig elvégezte a légkör. Az űrállomást általában űrrepülőgép érkezése előtt átpozícionálják, pontosan azért, hogy a nagy sík felületet jelentő shuttle ne a legnagyobb – alsó – felületét mutassa a menetiránynak dokkolt állapotban. Most ezt a hátrányt használták ki: a shuttle helyzetváltoztató fúvókáival az űrállomást átforgatták a függőleges tengelye körül úgy, hogy a Shuttle hasa nézzen előre, ezzel megnövelték a légellenállását és a légkör felső részének még mindig jelenlevő ellenállása fékezni kezdte az űrszerelvényt. Összesen három órát töltött ilyen konfigurációban az űregyüttes és ez elegendő volt, hogy kevéssel – kb. 30 cm/másodperccel – lecsökkentse a pályairányú sebességet és megváltozzon annyival a pályamagasság, hogy az űrszeméttel való találkozás veszélye elmúljon.

Később azt nyilatkozták a NASA-nál, hogy az ilyenfajta manőver az egyszerűsége ellenére nagyon komplex, rengeteg tervezést, figyelmet és a két irányítás (Houston és Oroszország) közötti még több koordinációt igényel, ezért nem lesz széleskörűen alkalmazott, ám most jó alkalom kínálkozott rá, hogy az elméleti lehetőséget átültessék a gyakorlatba. (Forrás: SpaceflightNow.com)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024