Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Az emberes űrrepülés haszontalan...
(Rovat: Az űrállomás és az USA - 2007.09.25 07:04.)

...Steven Weinberg, a híres Nobel-díjas amerikai fizikus szerint.

Weinberg provokatív kijelentései a közelmúltban egy Baltimore-ban megrendezett konferencián hangzottak el, amelynek témája a sötét energia kutatása volt. A Texasi Egyetem (Austin) professzora 1979-ben kapott megosztva fizikai Nobel-díjat a részecskefizika területén elért eredményeiért, az elektromágneses és gyenge kölcsönhatások egyesített elméletéért. (Az 1933-ban született Weinberg tudományos munkája mellett sikeres ismeretterjesztő könyveket is írt. „Az első három perc” című, a világegyetem keletkezésével foglalkozó kötet a 80-as évek elején magyar fordításban is megjelent. - A szerk.)

Weinberg a konferencián tartott előadásában élesen bírálta a NASA emberes űrrepülési programját, és megkérdőjelezte a Nemzetközi Űrállomás tudományos értelmét. Szerinte ez utóbbi eddig jószerivel semmilyen érdemleges tudományos eredményt nem produkált. A fizikus tovább is ment, azt állítva, hogy általában az emberes űrrepülések tudományos szempontból haszontalanok. Az emberi lények – Weinberg sarkos véleménye szerint – semmilyen hasznos szerepet nem töltenek be az űrben: hőt sugároznak, etetni-itatni, életben tartani kell őket, és a robotokkal ellentétben természetesen vissza is szeretnének térni a Földre. Mindezen okokból a programok rendkívül költségesek. Az űrkorszak kezdetén emberek indítása, a Holdra küldése még megragadta a széles nagyközönség képzeletét, de ezek az idők már rég elmúltak – mondta Weinberg. A közvélemény igen hamar elunja, ha űrhajósokat lát, amint golflabdákat ütögetnek a Föld körül. (Ezzel arra utalt, amit tavaly Mihail Tyurin egy űrséta során csinált.)

A fizikus ugyanakkor dícsérte a NASA automata űreszközeit, különösen a Spirit és Opportunity marsjárókat. Szerinte ezek eredményeit a közvélemény is lelkesedéssel fogadja. Weinberg a politikusokat sem kímélte, amikor arról szólt, hogy azok alábecsülik a polgárok intelligenciáját, akik a valódi tudományos felfedezéseket igenis értékelni tudják. A Nobel-díjas kutató jobban szeretné, ha az űrhajósok utaztatására szánt temérdek pénzt inkább automata űreszközök fejlesztésére költenék. Példaként a NASA Beyond Einstein (magyarul: Einstein után) programját említette. Ebben az öt javasolt űreszközből csak egy (Joint Dark Energy Mission, JDEM) kapott zöld utat. Ráadásul – háborgott Weinberg – ha az emberes űrrepüléssel kapcsolatos fejlesztési költségek netán túllépnék a tervezettet, a szükséges pénzt szokás szerint a tudományos űrprogramokon spórolná meg a NASA. A JDEM az univerzum gyorsuló tágulásáért felelősnek hitt, egyelőre rejtélyes sötét anyag mibenlétét kutatná.

Weinberg űrutazás-ellenes indulatai nem mai keletűek. Vezetésével a 90-es évek elején egy hatalmas részecskegyorsító (Superconducting Super Collider) megépítéséért harcoltak, amelyre a Kongresszus végül nem adott pénzt. Az ok egy másik fontos projekt támogatása volt: a Nemzetközi Űrállomásé...

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024