A nagy rakétaprogram (3. rész): Zenyit, Enyergija-M és Enyergija-T
(Rovat: Az Enyergija és a Burán, Szárnyaló képzelet , Új eszközök és anyagok - 2003.11.09 13:03.)

Folytatjuk a szovjet nagyrakéta-program bemutatását. Ebben a részben bemutatjuk, hogy születtek meg az Enyergija kis testvérei, és miért nem született meg a nagy(obb) testvér.

A szovjetek már ekkor túlteljesítettek: az Enyergija tökéletes rakéta, ha olyan nagy hasznos terheket akarunk vele pályára állítani, mint az űrrepülőgép. Tökéletes rakéta, ha netán egy Hold-bázist akarunk kiépíteni, vagy óriási modulokat szeretnénk pályára állítani. (Netán többet is, hiszen egy 20 tonnás – nagyon nagy tömegűnek számító – modulból akár ötöt is rápakolhatunk az Enyergijára.) Persze a rakéta akkor sem jön rosszul, ha hatalmas bolygószondákat, sőt, komplett szondarajt szeretnénk indítani bolygószomszédainkhoz. A tervek egyébként ténylegesen is megfogalmazódtak: a Mir-2 űrállomás feljuttatását az Enyergijára bízták volna, a teljes legénység létszámát a Burán űrrepülőgép rendszerbe állításával a Mir-2 űrállomáson 12-re lehetett volna növelni. Mindezzel e sorok írója szerint tényleg átvehette volna a Szovjetunió a vezetést (ha figyelembe vesszük, hogy a Nemzetközi Űrállomás tervezett legénysége csupán hat fő, de az amerikai űrprogram nehézségei miatt belátható időn belül – legalább tíz év – marad a három fő.)

Ám hiába a tervek, a KGST működésképtelenné vált, a peresztrojka nyitottságával az emberek elégedetlensége csak nőtt, hisz sok olyan dolgot megtudtak, ami felháborodásra adhatott okot. A belátható jövőn belül – a Burán űrrepülőn kívül – nem volt olyan hasznos teher, ami az Enyergija rendszeres használatát indokolttá tehette volna.

Éppen ezért az Enyergija építésekor a szovjetek úgy döntöttek, a gyorsítófokozatból új rakétát fejlesztenek. Hiszen az Enyergija egyetlen gyorsítófokozata is óriási tolóerőt biztosít. Így alkották meg a Zenyit nevű kétlépcsős rakétát. Végül is az Enyergija első fokozata lett a Zenyit szintén első fokozata. Annak tetejére újabb fokozatokat szerelve készen állt az új rakéta. Az Enyergija-család első tagjának, a Zenyitnek az első indítására 1985. április 13-án került sor, s a Kozmosz-(1645) jelű műholdat kellett volna pályára állítania. Sajnos a Zenyit első indítása sikertelen volt. (Mivel az indítás sikertelen volt, három nappal később, akkor már Szojuz hordozórakétával ismét indítottak egy Kozmosz-1645-öt. Az indítás ezúttal sikerült, a hold a tudományos feladatokat ellátó Foton-család eső tagja lett.)

A Zenyit néhány adatát érdemes felsorolni, csak összehasonlításképp. Starttömege 459 tonna, alacsony Föld körüli pályára (200 km) 15,7 tonnát, geostacionárius pályára 1,9-2,4 tonna tömeget tudott juttatni. Magassága 58 méter, átmérője 3,9 méter. Az adatok természetesen kizárólag az első években használt Zenyit-rakétákra vonatkoznak, hiszen ezt is, mint minden használatban lévő, reményteljes rakétát (gondoljunk az Ariane-4-re vagy Ariane-5-re) állandóan tökéletesítenek és fejlesztenek (balra az óceánról, úszó platformról történő indításokhoz használt Zenyit-3SL, a Zenyit család legújabb típusa látható).

Ám a Zenyit nem képes űrállomás-modulokat pályára állítani. A Proton hordozórakéta teljesítőképessége miatt gyakorlatilag 20 tonnában maximalizált modulokat az oroszok már-már „kinőtték”, és nagyobbakban gondolkodtak, ugyanakkor nem 100 tonnákban, amit viszont az Enyergija engedett volna meg. Ezért megterveztek és megépítettek egy új rakétát, az Enyergija-család legújabb tagját, az 51 méter magas Enyergija-M-et. Az Enyergija-M az Enyergijával ellentétben mindössze két gyorsítófokozatot kapott, s a második fokozatot is átalakították (méretét csökkentették). Összességében az Enyergija-M starttömege az Enyergija 2400 tonnájáról 1050 tonnára csökkent, 200 km-re 35 tonna, geostacionárius pályára 6,5 tonna, a Holdhoz 11 tonna, a Marshoz vagy a Vénuszhoz 9 tonna terhet tud juttatni.

Az Enyergija-M egyetlen példánya (ld. a fenti képet) épp a Szovjetunió összeomlásának az évében, 1991-ben készült el. Egyszer sem indították el…

Pedig terveztek még egy nagyrakétát. Az Enyergija-család immár negyedik tagja az Enyergija-T lett volna. A részletes terveket ugyan nem dolgozták ki, de tolóereje jóval túlszárnyalta volna az Enyergijáét, s hivatalosan a Föld körüli űrrepülésekre használták volna: egyik oldalán egy űrrepülőgépet (Burán), a másikon pedig egy űrcsónakot (az űrrepülőnél jóval kisebb űrsikló) állíthatott volna pályára egyszerre. Ám nyilvánvaló volt, hogy ez ésszerűtlen volna, s mindenki pontosan tudta, ha megépül, az Enyergija-T lehetett volna az egyenes út egy emberrel megvalósított Mars-programhoz. Még a NASA-n belül is (a Szovjetunió felbomlása után) az Enyergija „egy módosított változatában” látták a Mars-utazás letéteményesét.

Az Enyergija-család felsorolt tagjai mellett még több terv született, ám azok ugyanaddig jutottak a megvalósításban, mint az Enyergija-T, azaz semeddig. Jelenleg az Enyergija-családnak csupán egyetlen tagját használják rendszeresen: a Zenyitet.