Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Űrorvoslás-történeti pillanat
(Rovat: Az emberi élet védelme, Az Űrállomás és az USA , Emberes Mars-utazás? - 2020.01.08 07:15.)

Vénás trombózis az űrállomáson, avagy tényleg működik a távorvoslás?

Dr. Stephan Moll, vérrögszakértő orvos egy napon hívást kapotta a NASA-tól, hogy a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) lévő egyik űrhajósnál vérrögöt találtak.

Ha egy Földön tartózkodó emberről lenne szó, akkor nyugodt szívvel a megadott protokoll szerint látják el az adott beteget. De ebben az esetben egy űrben tartózkodó emberről volt szó, ami teljesen más helyzetet teremtett, ezért dr. Mollnak több nehézséggel kellett szembenéznie. Először is azzal az egyszerű ténnyel, hogy nem tudja megvizsgálni és ellátni a beteget, így egyedül csak a távorvoslásra hagyatkozhatott. Ezek mellett a másik nehézséget az okozta, hogy eldöntsék: lehet-e a Földön alkalmazott rutin protokoll szerint eljárni, vagyis vérhígítót adni az űrhajósnak.

Fontos megjegyezni, hogy vérhígító adásánál össze kell hasonlítani a kezeléssel járó rizikófaktorokat és a kezelés előnyeit. Hiszen ha vérhígítót kap az űrhajós, de akár bármelyik vérröggel rendelkező ember a Földön, akkor azzal a vérzés kockázata megnő. Ellenkező esetben, ha nem kapja meg a kezelést, akkor viszont a vérrögképződés fokozódhat. Minél nagyobb kiterjedésű a vérrög, annál nagyobb a kockázata az érfalról való leszakadásnak. A leszakadt vérrög a keringésen keresztül különböző szervekhez juthat el, úgy mint a tüdő, ahol annak vénás ereit elzárva tüdőembóliát okozhat. Az embólia súlyossága a rög méretétől függ, de ha nem kezelik időben, sajnos legtöbb esetben halálos kimenetelű.

Nehéz dolguk volt az orvosoknak, mivel korábban még nem történt ilyen eset az űrben. Ez nem csak egy történelmi pillanat az űrorvoslás számára, hanem így az orvosoknak egy olyan helyzettel kellett szembenézniük, amilyenre nincsen kidolgozott protokoll. Nem lehetett tudni, hogy a Földön alkalmazott kezelés milyen egyéb, nem várt hatást válthat ki az űrben, hiszen ott számolni kell a súlytalansággal. Ilyen nem várt hatások bekövetkezésekor viszont azonnali sürgős orvosi ellátásra van szükség.


Dr. Stephan Moll (Észak-Karolinai Egyetem), látogatóban a NASA-nál. A szóban forgó űrhajós nevét személyiségi okokból nem hozták nyilvánosságra. (Kép: University of North Carolina School of Medicine)

Mi is történt az űrhajóssal?

Az űrhajóson hat hónapos küldetésének második hónapjában észlelték a nyaki vénán lévő vérrögöt. Dr. Moll és a NASA csapata végül a vérhígító adása mellett döntött, hogy megelőzzék a vérrögnek a növekedését. Az űrállomás fedélzetén szerencsére az orvosi felszerelések széles választéka ál rendelkezésre, de minden csak limitált mennyiségben található meg, akárcsak a vérhígító injekció. Ezért a NASA teherűrhajó-rakományban további utánpótlást küldött a kezelés fenntartására. Az első negyven napban injekciót alkalmazták, majd az utánpótlással megérkezett, szájon át bevehető tablettára tértek át.

A több mint 90 napig tartó kezelés során az űrhajós ultrahangvizsgálatokat végzett földi radiológiai csoport irányításával a saját nyakán, a vérrög monitorozásának céljából. Ezek mellett folyamatos e-mail- és telefonkapcsolatban volt az űrhajós az orvosával, dr. Mollal. Ezt lehet igazi távorvoslásnak nevezni, hiszen nem minden orvost hívják fel szombat reggel az űrből, de dr. Moll esetében ez megtörtént. Így a maradék három hónapos munkáját problémamentesen tudta teljesíteni az űrhajós. A visszatérése előtt négy nappal abbahagyta a kezelését és a Földre visszatérve örömmel tapasztalták, hogy teljesen tünetmentes és nem szorul vérhígító további adagolására, sem egyéb orvosi ellátásra.


Nyaki ultahangvizsgálat. A Földön egyszerűbb, mint az űrállomáson... (A kép forrása)

Dr. Moll és kutatótársai az eset után folytatják a kutatásukat a mélyvénás trombózis (DVT) és az űrutazás hatásáról és a megfelelő ellátásáról. Ezek a kutatások majd hasznosak lesznek a hosszú távú űrutazások során, mint amilyen egy Mars-küldetés.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2020