Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Ariane-6: az első kereskedelmi megrendelő
(Rovat: Az Ariane rakéták - 2018.09.13 07:15.)

Az Eutelsat lesz az első nem állami megrendelő, amelynek műholdját a készülő európai Ariane-6 rakétával állítják majd pályára.

Mint korábban beszámoltunk róla, a jelenlegi Ariane-5 rakéta leváltására készülő Ariane-6 először 2-2 Galileo navigációs műholdat indít majd, 2020-ban illetve 2021-ben. A Galileo az Európai Unió műholdas helymeghatározó programja, az űreszközök legyártatásával és pályára állításával az Európai Űrügynökséget (ESA) bízta meg. A kormányközi szervezettől érkezett megbízás után most a kereskedelmi műholdüzemeltetők sorát a párizsi székhelyű Eutelsat nyitotta meg. Az Arianespace vállalattal aláírt szerződés értelmében öt indítási alkalmat kötöttek le, egészen 2017-ig. Ezek között van feltehetően kettő, az új, várhatóan 2020 júliusában bemutatkozó Ariane-6 rakétával tervezett start.


Az Ariane-6 rakéta nagyobb tolóerejű, 64-es jelzésű, az első fokozat oldalán négy szilárd hajtóanyagú segédrakétával felszerelt változata. (Fantáziakép: ESA)

Az Eutelsat történetében az sem példa nélküli, hogy távközlési műholdjaikat egy-egy hordozórakéta első repülése alkalmával juttatják Föld körüli pályára. Az amerikai Atlas-5 és Delta-4 rakéták is Eutelsat műholdakkal (Hot Bird-6-tal illetve az Eutelsat-W5-tel, 2002-ben) mutatkoztak be. Ugyancsak 2002-ben, az Ariane-5 rakéta a kriogén (folyékony hidrogénnel és oxigénnel működő) utolsó fokozatának első alkalmazásakor (Ariane-5 ECA változat) szintén az Eutelsat megbízásából repült – volna, ha sikerül az a start... A Blue Origin készülő New Glenn rakétája a 2020-as évek elején állhat szolgálatba, az egyik első megrendelő ott is az Eutelsat.

Az köz- és magánszféra együttműködésében, két alapkonfigurációban készülő Ariane-6 rakétáról korábban már részletesen írtunk. Az Ariane-6 számára már épül Francia Guyanában, a Kourou űrközpontban az ELA-4 jelzésű indítóhely, amely néhány kilométerre fekszik az Ariane-5 rakéták által használt startállástól.

Az új kereskedelmi megrendelések mellett a mostani bejelentés szól egy állami szereplő, a Francia Űrügynökség (CNES) új megbízásáról is. Ők a kisebb teljesítményű, Ariane-62 jelű változattal állítják pályára egyik nagyfelbontású optikai kémműholdjukat a 2020-as évek elején. A CSO néven emlegetett, a jelenlegi Helios-2 rendszer leváltására készülő űreszközök első két példánya ugyancsak Francia Guyanából, de Szojuz rakétákkal indul majd, az Ariane-6 hasznos terhe lesz a harmadik CSO hold.

Az Arianespace jelenleg mintegy 4,9 milliárd euró összegben rendelkezik élő startszerződésekkel, ami nem kevesebb mint 59 indítást takar. Ezek közül az Ariane-5-re 17, az Ariane-6-ra 5, az orosz gyártmányú Szojuzra 28, és a Vega/Vega-C rakétákra 9 megrendelő várakozik az elkövetkező évekre.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024