Neil Armstrong: egy legenda távozott
(Rovat: Az Apollo holdprogram - 2012.09.16 08:15.)

Nem volt sem családtagom, sem barátom, sem ismerősöm, még is úgy érzem, személyes veszteség is ért Neil Armstrong halálával.

Hatéves korom óta követem nyomon több-kevesebb rendszerességgel az űrhajózás eseményeit. A jelen mellett a múlt és a jövő is érdekel az asztronautika területén belül. Valószínűleg azért helyeztem az emberes űrtevékenységet az űrszondás kutatás elé a saját kis listám felállításakor, mert több, jóval több az emberi az űrhajózásban. Jobban rólunk szól, mint amikor csupán a gépi követeink derítik fel számunkra a kijelölt célt. Kezdetektől fogva két név fémjelezte számomra az űrhajózást: Jurij Gagarin és Neil Armstrong.

Gagarin halálával meglehetősen könnyen együtt tudok élni, mivel már jóval a születésem előtt bekövetkezett a szomorú esemény. Ugyan még mindig közöttünk lehetne születési dátuma alapján, de mivel beleszülettem azon legkevésbé sem pozitív állapotba, hogy Gagarin halott, nem okozott nagy traumát elfogadni ezt a helyzetet. Ugyanakkor nem a gyengeség vagy az ostobaság beszél belőlem, amikor most azt mondom, még mindig nem tudok mihez kezdeni a Holdra lépő első ember halálhírével. Nagyon-nagyon sok idő fog eltelni addig, mire megbékélek a helyzettel: úgy érzem magamat, mintha egy rokonom távozott volna az élők sorából.

A kedvenc fényképem Armstrongról. Az X-15 rakétameghajtású repülőgépet épp olyan jól repülte, mint az Apollo űrhajót. (Kép: NASA)

Sohasem tekintettem Armstrongot a „kedvenc” űrhajósomnak, viszont nem volt, és nem is lesz még egy asztronauta, akit jobban tisztelnék nála. Úgy tudnám megfogalmazni, hogy abszolút tiszteletet kelt bennem mindaz az információmennyiség, amit az életéről és a munkásságáról magamba szívtam az elmúlt években. Hidegvér, szorgalom, bátorság, kitartás, tehetség, szerénység és visszafogottság. Ezek az első szavak, amelyek eszembe jutnak róla.

Úgy vélem, hogy Neil Armstrong legnagyobb tette nem az volt, hogy elsőként a Hold felszínére lépett. Hanem az, hogy mind magánemberként, mind hivatását végző dolgozó emberként olyan életet élt, ami bátran szolgálhat példaként akárkinek, akit érdekel, vagy nem kimondottan érdekel az űrhajózás. Az, hogy első hús-vér emberként először lépett bele a Hold púderszerű porába, örök időkre hátrahagyva lábnyomait a Nyugalom tengerén, csak második a sorban ezután…

Nem túlzás kijelenteni, hogy egy legenda távozott közülünk. Nem panaszkodhatunk, mert több mint nyolc évtizedet adott neki a végzet, szép kort ért meg, valamint nemcsak nemzetének, hanem egész szülőbolygójának hősévé vált. De ettől még nehéz a búcsú, mert egy nem mindennapi embert kellett most elengednünk. Nem fogjuk elfelejteni soha!