Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

DigitalGlobe: tervek és gondok
(Rovat: Amerikai távérzékelő műholdak, Üzlet és munkahely - 2015.05.09 08:15.)

A nagyfelbontású űrfelvételeket értékesítő amerikai cég megérzi az orosz válság hatását. Új műholdjuk, a WorldView-4 jövőre mégis indulhat.

A DigitalGlobe – amely néhány éve magába olvasztotta konkurensét, a GeoEye céget – meredeken zuhanó orosz értékesítésekről számolt be az idei első negyedév értékelése során. Míg 2014-ben ugyanebben az időszakban 1,2 millió dollár értékben adtak el űrfelvételeket orosz megrendelőknek, addig idén az első három hónapban az árbevétel csupán 100 ezer dollárra olvadt. Az ok az orosz rubel árfolyamának gyengülése és az orosz–amerikai viszony romlása, a gondok pedig már egy éve tartanak. Ez kihatással van a DigitalGlobe eredményére. A cég legnagyobb megrendelői természetesen továbbra is az Egyesült Államok kormányzati intézményei. Az első negyedévi közel 170 millió dolláros árbevétel közel felét az állami megrendelés adta.

A DigitalGlobe az év elején elhatározta, hogy az elöregedő Ikonos műholdját kivonja a használatból. Ez egyes nagy ügyfelekkel a meglevő szerződések módosítását, a más holdakra való áttérést vonja maga után. A cégnek jelenleg négy működő földmegfigyelő műholdja üzemel. A DigitalGlobe megrendelőinek száma dinamikusan növekszik a Közép-Keleten és Kínában. Bár Kína rendelkezik saját, kb. 1 m-es felszíni felbontású felvételek készítésére alkalmas távérzékelő műholdakkal, a DigitalGlobe tavaly indított WorldView-3 holdja a maga 30 cm-es felbontásával versenyképes ezen a piacon is. Ugyanez igaz más országokban is, ahol a „hazai” műholdak csak kevésbé finom felbontású képeket szolgáltatnak. Nem véletlen, hogy a DigitalGlobe meggondolta magát, és a korábbi terveivel ellentétben mégis pályára állítja a már legyártott WorldView-4 (korábbi, a cégegyesülés előtti nevén GeoEye-2) műholdat. A startra 2016 közepén kerülhet sor egy Atlas-5 hordozórakétával.


A WorldView-4, alias GeoEye-2 a Föld körül. (Fantáziakép: DigitalGlobe)

A DigitalGlobe a 30 cm-es felvételei felhasználásával megkezdte a Föld legsűrűbben lakott nagyvárosainak szisztematikus felmérését. Az adatbázisban eddig több mint 200 metropolisz szerepel. A szám az év végére 550-re, 2016 végére 900 körülire emelkedik. A világ ezer legnagyobb települése és agglomerációja 1,56 millió km2-en terül el, és 1,4 milliárd embernek ad otthont. A 30 cm-es felbontású űrfelvételek versenyképesek lehetnek a légi felvételekkel is, bár hosszabb távon, a pilóta nélküli gépek (drónok) várhatóan gyorsuló térnyerésével új versenytársak jelennek meg. Könnyen előfordulhat, hogy a DigitalGlobe partnerségi megállapodások révén belép erre a piacra is, ahogyan a légi felvételek esetében eddig is tette.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024