Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Taurus-2-ből Antares
(Rovat: Amerika hordozórakétái, űrturisták és magánűrhajók - 2011.12.16 12:15.)

Még mielőtt bemutatkozott volna, új nevet kapott az Orbital Sciences hordozórakétája, amely majd a Cygnus űrhajókat lesz hivatott a Nemzetközi Űrállomás felé indítani.

A kereskedelmi űrrepülésekben érdekelt amerikai cég bejelentette, hogy az eddig Taurus-2 néven szereplő hordozórakétája az Antares nevet kapja. Az első indítást a Virginia állam partjainál levő Wallops-szigetről 2012 februárjára tervezik (jelenleg). Ez lesz a rakéta tesztrepülése az újonnan épített startállásból, amit siker esetén – talán már a tavasz vagy nyár folyamán – a NASA által használandó Cygnus teherűrhajó első próbaútja követhet.


(Fantáziakép: Orbital Sciences)

A cég már négy éve dolgozik az új hordozórakéta fejlesztésén, amivel be szeretne törni a közepes méretű űreszközök pályára állításának piacára. Az Orbital Sciences jelenleg használt Pagasus, Taurus-XL és Minotaur rakétáival kisebb tömegű műholdakat tudnak indítani. Az elmúlt bő két évben a Taurus-XL legutóbbi két, Kaliforniából végrehajtott startja kudarccal végződött, a NASA egy-egy földmegfigyelő műholdjának elvesztését okozva. Talán a Taurus-2 – amelynek lényegében semmi köze a Taurus-XL-hez – azért is kapott szebben csengő új nevet, hogy véletlenül se lehessen összekötni a gyengén teljesítő másik rakétával...


Az Antares név a Skorpió csillagkép legfényesebb (alfa jelű), vörös szuperóriás csillagára utal. A vállalat propagandaízű magyarázata szerint az elnevezéssel azt szeretnék jelezni, hogy ahogyan az Antares (a csillag) az égbolt egyik legfényesebbje, úgy az Antares (a rakéta) a hordozóeszközök piacán is az egyik legfényesebben ragyogó csillag lesz.

A rakéta-Antares két fokozatból áll, folyékony és szilárd hajtóanyagú rakétahajtóművek kombinálásával épült. A kerozinnal és folyékony oxigénnel működő első fokozat két hajtóműve a szovjet eredetű AJ26-62, amelyet az amerikai Aerojet alakított át. A szerkezet összeszerelését Ukrajnában végzik, ott, ahol egyébként a sikeres Zenyit rakéták is készülnek. Az Antares szilárd hajtóanyagú második fokozata (Castor-30B) az ATK cég gyártmánya.

Az Orbital Sciences Cygnus űrhajójával a NASA 2015-ig összesen 8 alkalommal szeretne ellátmányt szállítani a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A szerződéses összeg 1,9 milliárd dollár. A nemrég a forgalomból kivont űrrepülőgépei teherszállító kapacitását pótolni kívánó NASA az Orbital Sciences – és a másik vállalkozó, a Dragon űrhajóval készülő SpaceX – számára már a feljesztéshez is adott pénzügyi támogatást. Az Orbital nem csak az ISS-ben (pontosabban az ISS-hez) „utazna”, de tervezi, hogy az Antares rakétát kereskedelmi alapon polgári és katonai műholdak indítására is értékesíti majd. Ha az üzlet beindul, az Egyesült Államok keleti partvidékénél levő Wallops-sziget mellett később szóba jöhet egy nyugati parti starthely kijelölése is.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024