Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Elindult az első Falcon-9 rakéta
(Rovat: Amerika hordozórakétái, Űrturisták és magánűrhajók , SpaceX - 2010.06.04 21:02.)

Sikeresen mutatkozott be az amerikai SpaceX vállalat nagyméretű hordozórakétája.

A bemutatkozó tesztrepülésre előkészített Falcon-9-et csütörtökön állították fel a floridai Cape Canaveral 40-es indítóállására. A SpaceX alapítója és vezetője, Elon Musk előzetesen nem árult el különösebb részleteket a startról. Azt lehetett tudni, hogy az indítás június 4-én, közép-európai idő szerint valamikor 17 és 21 óra között lesz várható. Hasonlóképpen nem volt nyilvános, hogy milyen pályát szeretnének elérni az indítás során.


A Falcon-9 az indítóállás felé tart. (Kép: Chris Thompson / SpaceX)

Az előzetes titkolózás szándékos volt, hiszen nem szerették volna, ha az árgus szemekkel figyelő versenytársak az előzetes tervek ismeretében részletesen elemzik az indítást, annak esetleges eltéréseit a névleges paraméterektől. Márpedig a teszt célja elsősorban adatszerzés, s ilyenkor nem feltétlenül minden alakul pontosan a várakozásoknak megfelelően. Ugyanakkor a start nem volt titkos abban az értelemben, ahogyan az a katonai programoknál szokásos: a SpaceX honlapján élőben beszámolt az éppen aktuális eseményekről.

A SpaceX-re jelentős figyelem irányul, miután az Obama-program értelmében a Nemzetközi Űrállomásra való amerikai repüléseket a közeljövőben magáncégek által fejlesztett hordozórakétákkal és űrhajókkal kívánnák megoldani. Az egyik ilyen kiszemelt vállalat a SpaceX, amelynek 2008 óta 1,6 milliárd dolláros szerződése van a NASA-val, maximum 12 teherfuvarra az űrállomáshoz. Ezek az utak a Falcon-9 rakétával felbocsátandó Dragon teherűrhajókkal történnek majd. A mostani első tesztrepülés során a Dragon egyszerűsített változata utazott a hordozórakétán. A SpaceX terveiben a Dragon embereket szállító űrhajóvá fejlesztése is szerepel, 2015-ig.

A Falcon-9 bemutatkozó startjára végül június 4-én, a visszaszámlálás többszöri megszakítása után, magyar idő szerint 20:45-kor került sor. Az első rakétafokozat kilenc, kerozin hajtóanyagú Merlin hajtóműve a keleti irányban történő felemelkedést követő 75 másodperccel gyorsította a rakétát a hangsebességre. Aerodinamikai szempontból ez a repülés legkritikusabb szakasza. A kilenc hajtóműből kettő a starttól számított 2 perc 35 másodperc elteltével állt le, a maradék hét pedig 19 másodperccel később. Az első fokozat leválása még 2 másodpercet vett igénybe.


Az első fokozat kilenc hajtóműve – közelről, még a Földön. (Kép: SpaceX)

A Falcon-9 második fokozatát egyetlen Merlin hajtómű alkotja. Az előzetes várakozások szerint további mintegy 6 perc kellett az alacsony Föld körüli pálya eléréséhez. Cikkünk írásának időpontjában, alig több mint negyed órával a start után, a kísérlet alapvetően sikeresnek tűnik, de az adatok részletes elemzése még nyilván további időt vesz majd igénybe.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024