Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Januárban leállítják a Spitzert
(Rovat: Amerika és az űrcsillagászat, Távoli világok kutatói - 2019.06.05 07:15.)

A NASA 2003 óta működő, sikeres infravörös űrtávcsövének privatizálása nem sikerült, komoly jelentkező híján 2020 elején befejeződik a tudományos munka.

Mint arról 2017 őszén mi is hírt adtunk, az amerikai űrhivatal elhatározta, hogy a négy nagy csillagászati űrobszervatóriuma (Hubble, Compton, Chandra és Spitzer) közül az utolsóként felbocsátott infravörös űrtávcső működtetését csak 2019-ig finanszírozza tovább. Mivel azonban az űreszköz még most is alkalmas a feladatai ellátására, olyan szervezetet kerestek, amely hajlandó volna átvenni az üzemeltetést és fedezni az ezzel járó kiadásokat. A 2018-as költségvetési évben a fenntartás költségei 11 millió dollárt tettek ki.

A 2017-es felhívásra két szervezet is jelentkezett, mint akik érdeklődnének az infravörös űrtávcső életben tartása és hasznosítása iránt. Azonban végül sajnos egyiknek sem sikerült bebiztosítani a szükséges pénzösszeget.


A Spitzer-űrtávcső, ahogyan a rajzoló elképzelte. Eljárt felette az idő... (Kép: NASA / JPL-Caltech)

A Spitzer lekapcsolására 2020. január 30-án kerítenének sort, véget vetve ezzel a 16 éven át folyó sikeres küldetésnek. Az űrtávcsővel az égitestek legszélesebb skáláját vizsgálták, a Naprendszer kis égitestjeitől kezdve az exobolygókon át egészen a világegyetem legtávolabbi, ősi galaxisaiig. A csillagászok reménykedtek abban, hogy sikerül életben tartani a Spitzert legalább addig, amíg a sokat késő (és dráguló) James Webb-űrtávcső (JWST) meg nem kezdi a működését. A JWST indítása azonban immár 2021-re csúszott, költségvetése pedig felemészti a NASA asztrofizikai küldetésekre rendelkezésre álló pénzének oroszlánrészét.

Természetesen – ahogyan az más űrobszervatóriumok esetén is lenni szokott – még hosszú évekig születnek majd tudományos eredmények a Spitzer adataiból, ahogyan az űrtávcső archívuma is a kutatók rendelkezésére áll.

A Nap körüli pályán, a Földet követve keringő Spitzer – január végétől immár tétlenül és némán – természetesen folytatja égi útját. A Földtől való egyre növekvő távolsága miatt már korábban is csökkent az adatátvitel sebessége. Eredetileg 5 évre tervezték a működését. 2009-ben kifogyott az egyes detektorainak hűtésére szánt folyékony hélium, onnantól kezdve csak a két, rövidebb infravörös hullámhosszakon érzékeny berendezését tudták használni csillagászati megfigyelésekre. A közeli infravörös tartományban ugyanis nincs feltétlenül szükség további hűtésre. Mindenesetre bármilyen szomorúnak is tűnő hír egy sikeres űrtávcső lekapcsolása, a Spitzer a tervezett élettartamát több mint háromszorosan meghaladó működési ideje alatt minden várakozást felülmúlóan teljesített.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024