2018 a csillagászatban
(Rovat: Amerika és az űrcsillagászat, Űrcsillagászat Európában , Távoli világok kutatói - 2019.01.04 10:15.)

A Sky and Telescope elkészítette összeállítását az elmúlt év (szerintük) legfontosabb csillagászati eseményeiről.

A lista ismertetése aligha vágna portálunk profiljába, ha a tízből hét esemény nem lenne űrkutatási vonatkozású.

A Sky and Telescope a világ egyik legrangosabb csillagászati ismeretterjesztő és amatőrcsillagászati folyóirata, amely azonban időről időre beszámol a fontosabb űrküldetésekről és azok eredményeiről is. Az elmúlt év eseményeinek „top 10” listája nyilván szubjektív, ám az a tény, hogy hét esemény szorosan az űrkutatáshoz kapcsolódik, nyilvánvaló jele annak, mennyire nélkülözhetetlenek a csillagászatban (is) az űreszközökkel nyert eredmények. Az űrvonatkozású események további közös jellemzője, hogy az év folyamán portálunk mindegyikről hírt adott.

Decemberben a kutatók négy újabb gravitációshullám-jelet fogtak fel, ezzel az összes ilyen észlelés száma 11-re emelkedett. Kisebb jelentőségű, hogy egyszerre még soha nem adtak hírt négy észlelésről. Érdekesebb viszont, hogy ezek közt volt az eddig észlelt legnagyobb energiájú jel, amelyik 5 milliárd évvel ezelőtt indult útjára, amikor két nagy fekete lyuk egy 80 naptömegű óriássá egyesült, miközben 5 naptömegnek megfelelő energia szabadult fel gravitációs hullámok formájában. Ez az egyik olyan hír, amelynek látszólag kevés köze van az űrkutatáshoz. A látszat azonban csal. Emlékeztetünk arra, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) 2015–2017 között hajtotta végre a LISA Pathfinder technológiai kísérletet, amely a gravitációs hullámokat detektáló LISA űrszondákon alkalmazandó technológiát volt hivatva kipróbálni. A LISA rendszerben a próbatestek (szemben a Pathfinder 38 centiméterével) az előzetes tervek szerint 2,5 vagy 5 millió km-re helyezkednek majd el egymástól (a LIGO detektorban a karok hossza 4 km). A LISA pályára állítását a 2030-as évek közepére tervezték, azonban éppen a Pathfinder sikere nyomán felvetődött, hogy a startot esetleg előbbre lehetne hozni. A három űrszonda nagyjából a Föld pályáján, mintegy 20 fokkal (kb. 50 millió km-rel) bolygónk mögött fog keringeni az ekliptikával 0,33 fokos szöget bezáró pályán.

Amint arról hírt adtunk, november 5-én az 1977-ben indított Voyager–2 űrszonda „elhagyta a Naprendszert”. Ekkor a négy óriásbolygót a múlt században végiglátogató szonda 18 milliárd kilométerre járt a Naptól, távolsága pedig naponta 1,3 millió kilométerrel nőtt. Ezzel párja, a Voyager–1 után a második szonda lett, amelyik úgymond „belépett a csillagközi térbe”. Hivatkozott cikkeinkből azt is megtudhatják, miként kell a helyükön értelmezni a sajtóhírek címeiben szereplő hangzatos fogalmakat. Kétségtelen persze, hogy egy napilap tudományos rovatában „az űrszonda által detektált töltött részecskék hirtelen megváltozó tulajdonságai” címmel aligha lenne érdemes hírt adni egy eseményről.

Szintén hírt adtunk arról, hogy november 26-án sikeresen leszállt a Marsra a NASA InSight űrszondája, sőt az első képeket is elkészítette. Bár első műszere már a helyére került, az érdemi munka oroszlánrésze csak ezután kezdődik, így remélhetőleg 2019-ben sokszor találkoznak olvasóink az eredményekről tudósító cikkeinkkel.

Az összeállítás egyetlen híre, amelynek nincs közvetlen kapcsolódása egyik űrprogramhoz sem, a Chilében működő VLT-hez (Very Large Telescope) köthető. Az interferométerként működő távcsőegyüttes GRAVITY műszerével három fényes flert találtak a Tejútrendszer középpontjában található óriás fekete lyuk, a Sagittarius A* közelében. A 30–90 percig tartó jelenségek a fénysebesség 30%-ával mozogtak a fekete lyuk körül, és valószínűleg a fekete lyukat tápláló anyagfelhőből indultak ki.

A lista következő helyére két kisbolygós hír került. Októberben a japán Hayabusa–2 szonda MASCOT (Mobile Asteroid Surface Scout) leszállóegysége elérte a Ryugu kisbolygó felszínét. Ezt megelőzően a szonda két kisebb robotot is leeresztett a kisbolygó felszínére. Az év másik, ugyancsak egy kisbolygóhoz kapcsolódó híre, hogy a NASA Osiris-REx szondája novemberben megérkezett a Bennu kisbolygóhoz, amelynek anyagából mintát fog a Földre hozni.

A Ryugu kisbolygó göröngyös felszínéről a MASCOT leszállóegység közvetlenül leérkezése előtt, néhány méter távolságból készítette ezt a felvételt. (Kép: MASCOT / DLR / JAXA)

Augusztusban a NASA elindította a Napot közvetlen közelről kutató Parker Solar Probe űrszondát. A szonda hét év alatt egyre közelebb merészkedik a Naphoz, eredményeivel bizonyára portálunkon is fognak még találkozni olvasóink.

A Parker Solar Probe napkutató szondát augusztus 12-én Delta-4 Heavy hordozórakétával indították a floridai Cape Canaveral Légitámaszpontról. (Kép: NASA / Bill Ingalls)

Ezután ismét egy páros esemény következik a felsorolásban, amelyek a Marshoz kapcsolódnak. Júniusban jelentette be a NASA, hogy az évek óta a Gale-kráterben dolgozó Curiosity szerves anyagokat talált, a részleteket és az eredmény kritikus értékelését korábbi cikkünkben olvashatják. Ugyancsak nyáron számoltunk be arról, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express szondájának MARSIS (Mars Advanced Radar for Subsurface and Ionosphere Sounding) radarjával folyékony vízre (pontosabban egy felszín alatti „tóra”) utaló jeleket találtak a Marson.

Április végén tették közzé az ESA Gaia asztrometriai űrszondájának második nyilvános adatbázisát. A Gaia eredményeiről a korábbi években is sokszor hírt adtunk, többek közt itt és itt. A második adatkibocsátás csaknem 1,7 milliárd csillag pozícióját és fényességét tartalmazza, ami valamivel több a Tejútrendszer csillagai 1%-ánál. Emellett a Gaia a Naprendszer 14 000 ismert objektumát (többnyire kisbolygókat), valamint több mint félmillió kvazárt is megfigyelt. A szonda továbbra is dolgozik, az utolsó adatkibocsátás 2022 végén várható.

Az égbolt képe a Gaia mérései alapján, közel 1,7 milliárd csillag pozícióját és fényességét ábrázolva. (Kép: Gaia Data Processing and Analysis Consortium (DPAC) / A. Moitinho / A. F. Silva / M. Barros / C. Barata, Univ. of Lisbon, Portugal / H. Savietto, Fork Research, Portugal)

A következő hír ismét dupla, két exobolygókat kutató űreszközhöz kapcsolódik, az egyik elindult, a másiknak véget ért a küldetése. Április 18/19-én indult a TESS műhold, amely nyáron el is kezdte az észleléseket. Október 30-án viszont a NASA ugyancsak exobolygókat kereső Kepler-űrtávcsövének végleg elfogyott az üzemanyaga, így beszüntette működését. A Kepler kilenc évig tartó küldetése során több mint 2600 exobolygót és több ezer jelöltet fedezett fel, ezt a munkát kell folytatnia a TESS-nek.

A TESS műhold első sikeres észlelése: exobolygó átvonulása által okozott elhalványodások a π Mensae csillag fényességében. (Kép: Huang et al. / arXiv.org)

Az utolsó (időrendben az első) fontos esemény egészen más jellegű: március 14-én 76 éves korában elhunyt a világhírű elméleti fizikus és kozmológus, Stephen Hawking. A fekete lyukakkal és a kozmológiával kapcsolatos eredményei, akárcsak súlyos betegsége részletei a hazai olvasók előtt is jól ismertek, hiszen több könyve is megjelent magyarul. Több könyvében is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy napra pontosan 300 évvel Galilei halála után született, amihez elhunyta után annyit tehetünk hozzá, hogy napra pontosan 139 évvel az általa kiváltképp tisztelt Einstein születése után halt meg. Bár munkássága kevéssé kötődik az űrkutatáshoz, mégis az űrrepülés lelkes híve volt, sőt az emberiség túlélése elengedhetetlen feltételének tartotta az űrrepülést. Vágyott arra, hogy ő maga is eljuthasson a világűrbe, és ha ez nem is sikerülhetett neki, ám betegsége ellenére egy parabolarepülés erejéig legalább a súlytalanságot élvezhette. Minderről (sok fontos kérdésről kifejtett gondolata mellett) az Egyesült Királyságban ősszel megjelent posztumusz könyvében számol be (amely remélhetőleg hamarosan magyarul is olvasható lesz). Ebben a könyvben Hawking nyilatkozatai és feljegyzései alapján munkatársai és családja rendezték kötetté a „nagy kérdésekre” adott válaszait.