Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Készülhet a TESS
(Rovat: Amerika és az űrcsillagászat, Távoli világok kutatói - 2014.12.30 07:15.)

Indulhat a NASA következő exobolygó-kutató műholdjának részletes tervezése.

Erről még novemberben döntött a NASA, miután áttekintette az eddig elkészült tervezési dokumentációkat. Bár más csillagok körül keringő bolygókat (exobolygókat) kereső űreszközök már épültek és üzemelnek, az új űreszköz (a TESS) lesz az első, melynek célpontjait az égbolt szinte teljes területéről választják ki.

A korábbi űreszközök célzott kutatásai is már több száz exobolygó létezéséről tudósítottak, de a TESS-től azt várják, hogy ez a szám a két éves működése után akár az 5000-et is elérheti. Az amerikai szakemberek reményei szerint közöttük akár 50 Föld-méretű bolygó is lehet. A feladat nehézségét jelzi, hogy ehhez az eredményhez néhány százezer (előre kiválasztott), és a Földtől maximum 200 fényévre lévő csillag fényerejének változását kell megvizsgálni.


Fantéziaképen a TESS. (Kép: MIT / Kavli Institute for Astrophysics and Space Research)

Az űreszköz megvalósításában a következő mérföldkő a tervek szerint 2015-ben lesz (Critical Design Review), ami már arról dönt, hogy megépülhet-e az űreszköz. Ha úgy lesz, akkor a TESS legkorábban 2017-ben kerülhet egy nagyon magas (HEO) Föld körüli pályára egy Falcon-9 v1.1 rakétával.

Az elképzelések szerint a – felderítőnek tekintett – TESS által talált bolygókat majd földi távcsövek és a James Webb-űrteleszkóp vizsgálhatja részletesebben. Ez utóbbi eszköz már akár arra is alkalmas lesz, hogy a TESS által felfedezett exobolygók légköri összetételéről, esetleg felszínéről adjon információkat.

A TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite, azaz a csillaga előtt átvonuló exobolygókat felmérő műhold) legfontosabb tudományos berendezése négy nagylátószögű (24° × 24°) CCD kamera lesz. Ezek a 600-1000 nm-es tartományban dolgoznak, méretük 16,8 megapixel.

A műhold az Orbital cég LEOStar-2 platformján épül, három tengelyre stabilizálását négy lendkerék biztosítja két csillagszenzor adatai alapján. Az űreszköz tömege a startnál 350 kg lesz. Energia-ellátását két napelemszárny adja. Ezek a 2 évesre tervezett működés végén is még 400 watt teljesítményűek, fesztávolságuk 3,7 méter.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024