„Gamma-buborékok” a Tejútrendszer fölött
(Rovat: Amerika és az űrcsillagászat, Távoli világok kutatói - 2010.11.12 07:15.)

Eddig még nem látott, mintegy 50 ezer fényévnyi kiterjedésű, a nagyenergiájú röntgen- és gamma-tartományban sugárzó alakzatot fedeztek fel a Fermi-űrtávcsővel.

A képződmény, amelynek eredetéről a kutatóknak egyelőre nincs biztos elképzelésük, galaxisunk középpontjának egy több millió évvel ezelőtti kitöréséről árulkodhat. A Földről – pontosabban a NASA Föld körül keringő Fermi-űrteleszkópjáról – nézve a Galaxis síkja fölött és alatt elhelyezkedő „buborékok” a fél égboltnál is nagyobb területet fednek le. Ezért is volt nehéz feladat felfedezni a jelenséget, bár korábbi űrcsillagászati mérések alapján már sejtették, hogy mit kell keresni.

A méterarányos illusztráción a Tejútrendszer síkját „éléről” látjuk (a Nap helyzetét jobb oldalon külön megjelölték). A buborékok belső szélére már korábban, az 1990-es években működött német ROSAT röntgen-űrteleszkóp mérései alapján is utaltak jelek (kék színnel). A Fermi gamma-méréseiből kirajzolódó alakzat (lila) mindkét irányban jóval túlnyúlik a Galaxis síkján. (Kép: NASA / GSFC)

A csillagászok szerint az alakzatnak köze lehet a galaxisunk közepén elhelyezkedő szupernagy tömegű (kb. 4 millió naptömeggel egyenértékű) fekete lyukhoz. Elképzelhető, hogy időlegesen a fekete lyuk közeléből két irányba – rövid ideig, mintegy kitörésszerűen – anyag áramlott ki, s ennek késői nyomát detektáljuk. Ilyen anyagsugarakat és a hozzájuk kapcsolódó gamma-sugárzást távoli galaxisok esetében is ismerünk, de a miénkben jelenleg egyáltalán nem aktív a fekete lyuk. Az aktivitáshoz az üzemanyagot a fekete lyuk által elnyelt, körülötte örvénylő anyag szolgáltatja, amelynek egy része nagy sebességgel kidobódik a forgástengely mentén, két ellenkező irányban. (A Tejútrendszer centrumában ezek szerint elfogyott az üzemanyag.) Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a buborékot egy a középpont környezetében lezajlott heves csillagkeletkezési periódus során „fújta ki” a Tejútrendszer.

Az égboltot kitölti egy nagyjából minden irányból egyenletesen érkező gamma-háttérsugárzás, ami ugyancsak megnehezíti az ilyen nagy kiterjedésű és halvány alakzat felismerését. A Fermi nagylátószögű teleszkópjának (Large Area Telescope, LAT) érzékenységére, és egy újonnan bevetett adatfeldolgozási módszerre volt szükség, hogy az óriás buborékok kitűnjenek a háttérből. A belőlük származó gamma-sugárzás energiaeloszlása eltérő, s a régiónak jól kivehető széle van. (Kép: NASA / DOE / Fermi LAT /D. Finkbeiner et al.)