Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Magyari Béla – egy barát szemüvegén keresztül (4. rész)
(Rovat: Álmuk a világűr, Magyar a világűrben - 2018.05.13 07:15.)

Schuminszky Nándor visszaemlékezésének befejező része.

Új család, régi remény

1988-ban – még a figyelem középpontjában – lezárt egy 15 éves kapcsolatot, amely nem működött. Én is találkoztam néhányszor az első feleségével, de a házasságuk részleteiről, pláne, hogy miért lett vége, nem tudtam semmit. Béla nem is beszélt róla sokat, én pedig nem is firtattam. A közvélemény azonban furcsállotta, vagy inkább rosszallotta a válást, hát még, amikor kiderült, hogy fizetésének 40%-át gyerektartásra elvonva, Béla új családot alapított. Az első házasságában két lánya, a másodikban egy lánya és fia született. Emlékszem, hogy hitetlenkedve mosolyogtam azon, hogy a kis Gábor talpas katona akart lenni, azon meg pláne, hogy Béla nem is akarta erről lebeszélni. Szíve mélyén azért élt a remény, és fia mégis csak pilóta lett. Közben Gréta, a család legidősebb lány tagja vitorlázópilótaságra adta a fejét, apja nyomdokaiba lépve. Nem vitás, hogy ez szívet melengető érzés volt, de a világ legboldogabb emberének érezhette magát fia utasaként, aki ráadásul még az oktatói vizsgát is sikeresen letette, ötszáz repült óra után.


Szinte napra pontosan 30 éves ez a felvétel. Gyomaendrõdön rendeztünk kiállítást, és itt ismertem meg Béla második feleségét.

Béla második feleségét szinte a kezdetektől ismerem. Féltve őrzöm azt a fényképet, amelyet Gyomaendrődön egy közös kiállításon készítettem róluk. Edit nagyszerű társnak bizonyult. Nélküle Béla sohasem írta volna meg doktori disszertációját, és megkockáztatom, elkallódott volna. Hihetetlen teljesítményt nyújtott az együtt töltött évek alatt, biztos kézzel kormányozta a család életét. Sikerrel, de rengeteg tanulással építette karrierjét, és végül a Belügyminisztérium helyettes államtitkári beosztásába emelkedett. Rendőr dandártábornoki rendfokozatával megelőzte férjét, megfordult az addigi különbség. Ez gyakran vicces formában is előkerült. Edit sikeresen megbirkózott az adósságcsapdával is, ami pedig nagyon sok magyar család életét tönkretette. Helyzetét tovább nehezítette, hogy korunk súlyos betegségével is meg kellett küzdenie, miközben munkahelyén is helyt kellett állnia, hiszen lényegében ő volt a család fenntartója. Még mindig fülembe csengenek Béla szavai, amiket életem egyik nehezebb szakaszában mondott nekem.

Nem szabad gyáván meghátrálni, még akkor sem, amikor a sors össze-vissza dobál. Mindenkinek bíznia kell saját erejében, akaratában. Több hittel, önbizalommal kell felvállalni a problémákat, persze nem olyanokat, melyek eleve kudarcra vannak ítélve. Ha végigpergetem az életemet, én is sokszor voltam az elviselhetőség határán lévő helyzetekben. De nem adtam fel, és úrrá lettem a nehézségeken. Mindig is reméltem, hogy képes leszek minden feladatomat elvégezni, és remélem, hogy a jövő több jót tartogat számomra, mint gyötrelmet.

Sajnos, tévedett. 2001-es első nyugdíjazásakor szívből megharagudott a honvédségre. Sértődött ember lett, mert szívesen dolgozott volna még, és nem hitte el, hogy nincsen rá szükség. A sors ekkor egy kicsit a hóna alá nyúlt, egy repülési magazin támogatásával elutazhatott Csillagvárosba, és két évtized elteltével újra bejárhatta azokat a helyszíneket, ahol annak idején felkészítették az űrrepülésre. Találkozott egykori parancsnokával, Vlagyimir Dzsanyibekovval, és újra lendületet kapott. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) elnökeként ugyan társadalmi munkában tevékenykedett, de a Magyar Űrkutatási Iroda munkatársaként komoly feladatokat kapott. Ez kivételesen jó időszak volt az életében. Ismét előadásokat tarthatott, és ott lehetett az űrkutatás fontosabb eseményein. Szerette ezt a munkáját is, mint minden más előzőt. Amikor 2006-ban – átszervezés címén – másodszor is nyugdíjazták, végleg megtört benne valami.

– Ezt a döntést sem értettem: miért nincs szükség pont egy űrkutatási irodánál a tapasztalataimra – mondogatta gyakran asztali beszélgetéseinken. Hirtelen felindultságában, megbántottságában lemondott a MANT elnöki tisztségéről is, bár erre semmilyen oka nem volt. Ezután még a Fundamenta üzletkötőséggel is megpróbálkozott, de ez már nem ment neki.

Az ismert és népszerű ember kezdett háttérbe vonulni. Kedvenc helyeinken, néhány pohár vörösbor mellett beszélgettünk az űrről, mi másról? Egészsége rohamosan romlott, már csak bottal tudott járni és találkozásaink is ritkultak. Ez önmagába visszazáródó folyamat volt, még jobban visszavonult, egyre kevesebb interjút adott. Amikor már csak nagy korlátozással tudott mozogni, elutasított minden kérdezőt, minden közszereplést. Lassan eljött az idő, hogy nem tudott eljönni kedvenc helyeinkre, ezért rendszeresen meglátogattam.

2016. február 28-án újabb, megrendítő csapást mért rá a sors. Fia súlyos sérüléseket szenvedett, miután Cessna-152 típusú repülőgépével lezuhant a Gerecse-hegységben. A kereső–mentő osztag másfél óra múlva találta meg a halott pilótát és Magyari Gábort, aki súlyosan sebesülten szorult be a gép roncsaiba, ahonnan a kereső–mentő szolgálat emberei szabadították, mentették ki. Gábor gyógykezelése, a rehabilitációs folyamat új reménnyel töltötte el Bélát. Mindenképpen szerette volna megérni, hogy fia – aki utasszállító pilótának készült – ismét megkapja a repülési engedélyt. De az élet nem adott több esélyt neki. Április 23-ára virradó éjjelen, hosszú, gyötrő betegség után elhunyt.

Magyari Béla mérnök ezredes, űrhajós, nagyszerű és népszerű ember, sokak példaképe volt, akit nemcsak sokan ismertek, hanem el is ismertek. Emlékedet megőrzöm!

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2018