Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Nyári Űrtábor a Bakonyban
(Rovat: Álmuk a világűr, Korszerű oktatás - 2017.06.12 13:15.)

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) 2017-ben is megrendezi nyári Űrtáborát, ezúttal Bakonybélen.

A közel egy hétig tartó, július 9–15. között zajló tábor ideje alatt a résztvevő középiskolás diákok számos izgalmas és érdekes program, előadás, kirándulás, vetélkedő részesei lehetnek.

A MANT 1994 óta rendezi meg a nyári űrtábort az űrkutatás iránt érdeklődő fiataloknak. Az elmúlt évek során a táborozók felejthetetlen élményekkel gazdagodtak, a megszerzett ismereteiket később számos helyen tudták kamatoztatni. Életre szóló élmények és barátságok kialakulása mellett a diákok a hét során elismert hazai űrkutatási szakemberektől hallhatnak exkluzív előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt. Eközben egy egész héten átívelő szakmai feladattal is megbirkóznak, csoportokban együtt dolgozva. Az ország minden tájáról, sőt határainkon túlról is érkező táborlakók ugyanakkor megismerhetik a környéket, élvezhetik a nyár pillanatait, a Bakony természeti szépségeit.

A 2017-es tábor is bővelkedik majd különleges elfoglaltságokban, és tartalmas programokat, távcsöves bemutatót kínál a közeli Pannon Csillagda is. A helyszín Bakonybél, a tábor időpontja 2017. július 9. (vasárnap) – július 15. (szombat). Résztvevőnek 13–18 éves fiatalok jelentkezését várják. A végső jelentkezési határidő június 20. A részvételi díj 39.900 Ft. A MANT számos kedvezményt is kínál, például a diákpályázatán indult fiataloknak, vagy a korábban már űrtáborozó, most visszatérő résztvevőknek. A férőhelyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, mostanra már csak öt kiadó hely maradt! Ezen felül helyi (a környéken lakó) diákok jelentkezhetnek „bejárósként” is a táborba, csökkentett összegű részvételi díjjal, amely a szállás árát nem tartalmazza.

Az idei bakonybéli Űrtábor programjában szerepelnek marsi barangolások – persze nem az igazi helyszínen, hanem egy érdekes előadás formájában, sőt ehhez a témához kapcsolódik a heti csapatfeladat is. Lesz szó a súlytalanság fizikájáról, élménybeszámolót hallgathatnak a résztvevők egy súlytalansági repülésről. Szóba kerül még a sikeres kutatómunkáját nemsokára a Szaturnusz légkörében megsemmisülve végző Cassini-űrszonda, a műholdak és űreszközök áramellátása, a világűrben végzett kémiai kísérletek, valamint az üdítős fémdobozba épített kis „műholdutánzatok” (CanSat) készítése. Lesznek játékos vetélkedők és meglepetésprogram is, így garantált az izgalmas és tartalmas időtöltés az Űrtábor résztvevői számára!

Az idei Űrtábor kiemelt támogatója a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Pannon Csillagda. A tábort támogatja továbbá a ThalesNano, a Galaktika Magazin és az Űrvilág űrkutatási hírportál is. (Forrás: MANT sajtóközlemény)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024