Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Kaposvári diákcsapat a győztesek között
(Rovat: Álmuk a világűr, Korszerű oktatás - 2017.03.29 07:15.)

A European Astro Pi Mission pályázatát az ESA és a Raspberry Pi alapítvány írta ki.

A verseny célja az volt, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) tagállamaiban tanuló diákok feljuttathassák kísérleteiket a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ahol azokat az űrállomásra már korábban felküldött Astro Pi számítógépen futtatják le.


(Kép: Raspberry Pi Foundation)

A versenyről a Raspberry Pi alapítvány hírleveléből értesültünk. Azért tartottuk fontosnak, hogy nevezzünk a versenyre, mert a szívünkön viseljük a magyar innováció ügyét. Emellett azt gondoltuk, hogy a jövő nemzedékének rendkívül jó példát mutathatnánk vele.

A versenybe egy előzetes ötlet beadásával lehetett jelentkezni, ennek alapján válogatták ki a csapatokat, akik megkapták az Astro Pi számítógépek egy példányát és versenybe szállhattak kutatásuk megvalósításáért.


(Kép: ESA)

A második fordulóban két feladatunk volt, amelyeket Thomas Pesquet űrhajós határozott meg. Az egyik egy az űrhajósok jelenlétét érzékelő program, a második pedig egy szabadon választott kutatást elvégző program megírása volt.

A szabadon választott kísérletünkben a Föld mágneses terének leggyengébb pontját szeretnénk pontosan megtalálni. Ehhez egy három térbeli irányban mérő magnetométert és az űrállomás pályaadatait használjuk. A program azt mutatja meg, hogy adott földrajzi koordinátán milyen a mágnesesség. Ehhez a kutatáshoz úgy jutottunk el, hogy előzetes adatok alapján, nem a fizikailag kiszámolt hely környékén (dél-atlanti anomália) volt a leggyengébb a Föld mágneses tere, hanem Malajzia környékén, ahol mostanában több repülőgép is eltűnt.


Az ISS-en működő Astro Pi számítógép. (Kép: Raspberry Pi Foundation)

A kísérletek lefuttatásának pontos időpontját nem ismerjük, azonban annyit igen, hogy 3 órát futhat majd minden csapat programja. A gyűjtött adatokat május 17-én kapjuk majd meg, és ekkor elemezhetjük ki őket a publikációnkhoz. A mi csapatunk egyetlen magyar győztesként juttathatja fel programját az űrbe.

Csapatunk, az UltimaSpace 3 tagú. A mentortanár Vámosi László. A csapatot Vámosi Flórián, Pósa Péter és Vámosi Miksa, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanulói alkották. A csapat a gimnázium Természettudományos Laboratóriumában dolgozhatott.


Balról jobbra: Vámosi László, Vámosi Flórián és Pósa Péter. (Kép: Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár)

Vámosi Flórián és Pósa Péter tavaly az Ifjúsági Tudományos és Innovációs versenyen kiemelt dicsérettel zártak, emellett mindketten a Nemzet Fiatal Tehetségei ösztöndíjpályázat nyertesei. Ebben az évben is bejutottak az Ifjúsági Tudományos és Innovációs verseny döntőjébe, Ultimate Greenhouse című pályamunkájukkal.

Miksa informatika tagozatosként a programok logikai tervezésében segített, bent van az Ifjúsági Innovációs Verseny döntőjében is egy miniszámítógépes vállalati szerverek helyettesítéséről szóló projekttel.

Vámosi Flórián asztrofizikusnak készül, míg Pósa Pétert a műszaki pálya érdekli, Vámosi Miksa pedig programozó lenne leginkább. Mentoruk kiemelte, Flóriánt és Pétert alapvetően a komplex, interdiszciplináris tudományok vonzzák, és informatikai innovációkban gondolkodnak leginkább.


Balról jobbra: Vámosi Flórián, Vámosi Miksa és Pósa Péter. (Kép: Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár)

A diákok kutatásainak otthont adó természettudományos labor tagja lett a Diáklabor Szövetségnek is, amely alelnökének választotta Vámosi Lászlót, a diákok mentorát és a laboratórium vezetőjét is. A megalakulásra március 7-én került sor a Kispesti Deák Ferenc Gimnáziumban. A cél, hogy a már meglévő középiskolai laboratóriumokat hálózatba fűzzék, amelyek így egymást segítve sokkal hatékonyabban tudnak eljárni a természettudományok népszerűsítése, a környezettudatos szemléletformálás, a pályaorientáció és a tudományos gondolkodás terjesztése, illetve a tehetséggondozás terén. A szövetség támogatja a diáklaborok munkáját, többek között információkkal, tudásmegosztó hálózat kialakításával, hazai és nemzetközi kapcsolatokkal, emellett képviseli ügyüket a döntéshozók felé is.

Vámosi Flórián és Vámosi László

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024