Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

MANT Űrakadémia 2014
(Rovat: Álmuk a világűr, Korszerű oktatás - 2014.06.02 07:15.)

Az izgalmasnak ígérkező új nyári program 18-35 éves magyar fiatalok számára kínál lehetőséget az űrkutatással kapcsolatos ismereteik elmélyítésére.

Mérnök, fizikus, informatikus, jogász, orvos, biológus, kémikus, menedzser – és még sorolhatnánk a különböző szakterületeket, amelyek mind-mind kapcsolódhatnak az űrtevékenységhez. A főiskolás, egyetemista hallgatókra aktív résztvevőként számít az Űrakadémián a szervező Magyar Asztronautikai Társaság (MANT), ugyanígy a hallgatói jogviszonyukon már túl lévő fiatal szakemberekre.

A MANT 1994 óta szervezi meg középiskolások számára a nyári űrtábort. Sokan jelezték azt, hogy életre szóló élményekkel gazdagodtak, és sajnálják, hogy már – életkoruk miatt – nem vehetnek részt a táborban. 2014-ben ezért elindítják a 18-35 éves korosztálynak szóló „űrtáborukat”, amelyet Űrakadémiának neveztek el (nem véletlenül utalva sikeres külföldi táborokra).

Az Űrakadémia helyszíne Gödöllő lesz, időpontja 2014. augusztus 7. (csütörtök) – augusztus 10. (vasárnap). Részvételi díj: 2014. június 30-ig befizetve: 17.000 Ft, 2014. július 31-ig befizetve: 20.000 Ft. A részvételi díj fedezi a szállást, a programokon való részvételt, a csütörtöki vacsorát, a pénteki/szombati reggeli-ebéd-vacsora hármast, és a vasárnapi reggelit és ebédet.

Jelentkezési határidő: 2014. június 30. / 2014. július 31. A jelentkezési űrlap kitölthető itt.

További részletes információ a MANT Űrakadémia weboldalán olvasható.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024