Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

GLXP találkozó Budapesten
(Rovat: Álmuk a világűr - 2014.05.12 15:15.)

Idén júniusban Budapesten tartják éves találkozójukat a Google Lunar XPRIZE verseny résztvevői.

A Google Lunar XPRIZE Team Summit 2014. június 4-től 6-ig tart majd, az esemény házigazdája a verseny magyar résztvevője, a Puli Space Technologies, fő támogatója pedig a Design Terminál.

A Google Lunar XPRIZE (GLXP) versenyének célja működő kutatójárművet küldeni a Holdra 2015 végéig. A 20 millió dollár értékű fődíjat az a résztvevő csapat viheti haza, amely legalább 90%-ban magánerőre támaszkodva először juttatja el járművét a Hold felszínére. A kezdeti 29 indulóból mára már csupán 18 maradt versenyben, köztük a magyar Puli Space Technologies. A Puli csapata az elmúlt év során Marokkóban és Hawaii-n is sikeresen tesztelte már saját holdjáró prototípusait. A versenyzők képviselői tucatnál is több országból érkeznek a találkozóra. A legtöbben az Egyesült Államokból és Európából, de képviselteti magát Dél-Amerika és Ázsia is. A Team Summit célja elsősorban az, hogy a még versenyben levő résztvevők megoszthassák eddigi tapasztalataikat és terveiket a verseny hátralevő részére. Egyidejűleg a nagyközönség számára is több érdekes program keretében mutatkozik be a verseny.

A nyilvános programok keretében június 4-én és 5-én a Design Terminál (1051 Budapest, Erzsébet tér 13.) ad otthont a GLXP Rover Show-nak, ahol bemutatkoznak a csapatok és maga a Google Lunar XPRIZE is. Ugyanitt egy másik, a 9-17 éveseket megszólító robotépítő verseny, a MoonBots tart nyilvános workshopot az XPRIZE-zal együttműködésben, ahol mindenki megépítheti saját holdjáró robotját. Az Akváriumban az Utazó Planetárium mutatja be a Vissza a Holdra – egyszer s mindenkorra című látványos, teljes kupolás filmet. A rendezvénysorozatot június 6-án az Akváriumban a TEDxBudapest Future 2.0 című TEDx konferencia zárja a hvg.hu szervezésében, ahol a 3D nyomtatás és a holdverseny prominens szereplői számolnak be személyes tapasztalataikról és a kihívásokról. (Forrás: Puli Space Technologies sajtóközlemény)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024