Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Születésnapi interjú Almár Ivánnal (4. rész)
(Rovat: Álmuk a világűr, Az Űrvilágnak nyilatkoztak - 2012.04.26 07:15.)

Mi az, ami nem jött be? Mi az, ami most foglalkoztatja? A 80 éves Almár Ivánnal készített interjú befejező része.

Trupka Zoltán: Tekintsünk egy kicsit vissza és hadd tegyem fel azt a szokatlannak tűnő kérdést, hogy mi az ami – „pestiesen szólva” – nem jött be?

Almár Iván: Úgy érzem, túl sok időt töltöttem életemben azzal, hogy ülésekre jártam, sokszor elnököltem, mert ez hozzátartozott a feladataimhoz, és olyan dolgokról tárgyaltunk hosszú órákon keresztül, amit visszatekintve teljesen jelentéktelennek érez az ember. Azt kell mondjam, hogy elbürokratizálódtak a dolgok, és ez túl sok időt vitt el az életemből. A másik dolog, hogy túl sok időt fordítottunk arra – és nem csak én, hanem az egész generációm –, hogy azt, amit már elértünk, már megfogalmaztuk, már készen van, olyan állapotba hozzuk, hogy azt egy neves külföldi folyóiratban publikálni lehessen. Ez rengeteg időt és energiát vitt el. Mindig emlegettük és teljes joggal, hogy micsoda előny, ha valaki angol anyanyelvűnek születik. Hozzá kell tennem, hogy nekem nem adatott meg hogy hosszabb időt angol nyelvterületen töltsek. Nem panaszkodom, mert nyelvekkel jól állok, de más az, ha valaki kint tölt egy évet. És nem csak a nyelvről van itt szó. Ha valaki beleszületik egy ilyen kultúrába és a neve alatt ott van, hogy itt és itt dolgozik, azzal sok minden eldől, vagy legalábbis sokkal könnyebben boldogul. Cikkét könnyebben fogadják el, hivatkoznak rá, stb. Ez az egész tudományban így van. Ez már szerencsére gyengült, de az én aktív időmben ezek nagyon komoly problémák voltak. Jól esik, hogy vannak visszajelzések a mostani cikkeimre, de amikor összeállítjuk a régebbieket, akkor látjuk, hogy ez is, meg az is fontos volt, de mégsem volt erre akkor érdemleges reagálás. Gyakran még a felsőlégköri kutatásainkra sem reagáltak, pedig azokat nemzetközi konferenciákon előadtuk, publikáltuk, stb. Ezek azok a dolgok, amire az ember azt mondaná, ha újra kezdhetné, másként kellene csinálni. Kétségtelen tény az is, hogy nem volt könnyű kijutni külföldre, főleg nyugatra tartósan, de azért nem volt lehetetlen se. És nem csak úgy, hogy kint maradt valaki.


(Fotó: Mudra László, origo.hu)

T.Z.: Min dolgozol mostanában és milyen terveid vannak?

A.I.: Könyvön nem dolgozom, de immár 13 éve minden hónapban írok egy-egy cikket az Aeromagazin nevű folyóirat űrkutatási részébe valamilyen aktuális témáról. Változatlanul foglalkoztat a SETI és az asztrobiológia kapcsolata, és e témákban igyekszem tájékozódni. A tervekkel kapcsolatban két dolgot említenék. Az egyik kiindulópontja az, hogy a mi generációnk, amelyik elkezdte az űrkutatást Magyarországon, lassan eltűnik. Vagy meghal, vagy visszavonul és elveszti a kapcsolatot velünk, vagy külföldre megy. Ugyanakkor űrkutatást vagy űrtevékenységet elkezdeni Magyarországon csak egyszer lehetett az 50-es évek végén, a 60-as évek elején. Ezt valami módon dokumentálni szeretnénk. Az Űrkutatási Tudományos Tanács és a Magyar Asztronautikai Társaság támogatja azt a kezdeményezésemet, hogy a rádió egyik volt munkatársa, Elek László vegyen föl hosszú interjúkat azokkal, akik még élnek azok közül, akik elkezdték. A felvételek elkezdődtek, azt reméljük, hogy előbb-utóbb könyv lesz belőle. Ezáltal, ha valaki később meg akar majd ismerkedni ezzel a korszakkal, ezzel a fantasztikus és egyedülálló korszakkal, akkor lesz mibe belelapozni.

A másik egy sokkal korábbi történet. Az 1990-es években én szerkesztettem a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) eredetileg 16 nyelvű űrszótárát, és nem csak a magyar részét, hanem az egészet, sőt Magyarországon jelent meg először. Aztán egy idő után a bizottsági vezetést átadtam egy japán kollégának. Akkor ők folytatták olyan értelemben, hogy most már 20 nyelv van, de a 2600 szavas törzsanyag megmaradt. Ez azonban nem volt elég, és hosszas kínlódás után összeszedtek még vagy 900, az űrtanhoz kapcsolódó szakkifejezést. Már több nyelvre lefordították ezeket is, de magyarra még nem. Azt szeretném elérni, hogy ezeket fordítsuk le magyarra is. Meg kell mondanom, hogy mindenki szívesen vállalkozott a feladatra. Hogy miért mondtam le, abban volt egy új, kitüntető feladat, amiről nem szoktam beszélni, pedig talán az egyik legfontosabb volt életemben. Az IAA-nak 1000 tagja van, ennyi tagot vehetnek fel az egész világról. A szervezet hat főbizottságra tagolódik, és ezek elnökeit a tagok választják. A hatodik főbizottság neve „Világűr és társadalom: oktatás és kultúra”. Ehhez a főbizottsághoz több száz akadémikus tartozik, és ennek voltam az elnöke 2003-tól 2005-ig. Ez nagyon komoly beosztás az Akadémián belül, és én ezt azzal akartam emlékezetessé tenni, hogy 2004 tavaszára Budapestre összehívtam az első nemzetközi konferenciát a „világűr és társadalom” témáról. Az ötlet bevált, és azóta különböző országokban az IAA rendszeresen rendez ilyen konferenciákat. Mivel a terminológia és más ügyek is ehhez a bizottsághoz tartoztak, ezért elnökként lemondtam a soknyelvű űrszótár szervezéséről, hogy ne legyen összeférhetetlenség. És ettől kezdve nem vettem részt a terminológiai ügyekben. Az elnöklés úgy történik, hogy két évig lehet valaki elnök, előtte két évig alelnök és utána két évig Past President. Én végigcsináltam ezt a hat évet, és nagyon érdekes volt azokkal dolgozni, akik a társadalomtudományok oldaláról érkeztek (köztük sok művész is van). Ez a rendkívül interdiszciplináris tevékenység szintén erre az évtizedre esett.

T.Z.: A tudom, hogy a tudományok és főleg a természettudományok mellett a művészetek is nagyon érdekelnek, ami – mint arról tíz évvel ezelőtt beszéltünk is – szülői örökség. Ezért talán fejezzük be azzal a beszélgetést, amivel tíz évvel ezelőtt indult a cikk. Akkoriban kezdtétek el feldolgozni édesapád hagyatékát. Hol tart ez a munka?

A.I.: Ez a kérdés még aktuális is. Édesapám elsősorban festő volt, de lakberendezéssel is foglalkozott a 20-as, 30-as és 40-es években. Éppen akkor, amikor Magyarországon is nagy változások voltak a Bauhaus mozgalom hatására. Megjelentek a modern bútorok, és egy kisebb csoport, amelybe Apám is beletartozott, ezeket tervezte, gyártotta és terjesztette. A modern lakberendezés elveit három könyvben fektette le. Amikor ez a korszak elmúlt, áttért a festészetre. Sok képet festett, elég tevékeny volt. Sok évtized múltán az Iparművészeti Múzeum néhány munkatársa egyszer csak felkeresett bennünket, és felfedezte, hogy nálunk még vannak Apám által tervezett, eredeti bútorok, és ezeket nagyon érdekesnek találták. Elég kevés maradt fenn ugyanis ebből a fontos korszakból. Aztán megkerestek bennünket, hogy a tavaszi fesztiválon megnyílik az Art Deco – Modernizmus című lakberendezési kiállítás, és oda feltétlenül szeretnének Apámtól tárgyakat, bútorokat, könyveket, mindenfélét. Kölcsönadtuk a kért tárgyakat, és azok megtekinthetőek a múzeum szeptember végéig nyitva tartó kiállításán. Kiadtak egy nagyon szép katalógust is, amelyben az ő munkásságáról is sok szó esik. A családunk segítségével elkészült az Édesapám műveit és az őt bemutató tanulmányok honlapja is, amely remélhetőleg hozzájárul majd művészetének ismertebbé tételéhez.

T.Z.: Ami most kimaradt, azt remélhetőleg tíz év múlva meg tudom majd kérdezni, ha el nem felejtem addig. Köszönöm a beszélgetést és boldog születésnapot!

<< előző rész

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2018