Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

PROGRAMAJÁNLÓ: Gondolkodási idő – van!
(Rovat: Álmuk a világűr - 2011.05.26 17:00.)

Beszélgetés Schuminszky Nándor Űrsztárok és űrsztorik c. könyvének megjelenése kapcsán meghívott szakértőkkel: Horváth Andrással és Ponori Thewrewk Auréllal. Polaris Csillagvizsgáló, május 31.

„Az emberes űrrepülések történetének három – számomra legfontosabb – eseményének ritka együttállása ihlette ezt a könyvet. 2009 júliusában volt az első Holdra szállás 40. évfordulója, majd 2010 májusában az első magyar űrhajós három évtizeddel ezelőtti űrrepülésére emlékeztünk. 2011-ben pedig kerek fél évszázados lesz az első űrrepülés. Azonban nem mulasztom el megjegyezni, hogy az Űrhajózás Napjának 20. évfordulóján egy új űrkorszak is elkezdődött, és ez az esemény sem maradhatott ki a könyvből. Az eltelt öt évtized űrtörténelméből mazsolázgatok, az évfordulók sorrendjét követve. A könyvben nem találhatók gigantikus számoszlopok a rakéták adataira vonatkozóan, az Olvasó nem fogja megismerni a hajtóművek specifikus impulzus értékeit. Mindezzel szemben a történetek középpontjában mindig az EMBER áll, kisebb-nagyobb űrtitkaival, az eltelt öt évtized győzelmeivel és vereségeivel, kimondott és elfojtott vágyaival, megbántottságával, vetélkedésével, egyszóval a mindennapok esendőségével a kozmoszban és idelenn a Földön egyaránt” – írja Schuminszky Nándor.

A Kornétás Kiadó gondozásában most megjelent könyv kedvezményes, 2000 Ft-os áron beszerezhető ez előadás után a szerzőnél. (A bolti ár 2490 Ft.)

A rendezvény helyszíne: Polaris Csillagvizsgáló (Budapest III., Laborc. u. 2/c.). A kezdési időpont: 2011. május 31. (kedd), 19 óra.


Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024