Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Farkas Bertalan Expressz
(Rovat: Álmuk a világűr, Magyar a világűrben - 2010.08.05 11:00.)

2010. augusztus 7-én élményvonat indul Budapest-Nyugati pályaudvarról Kecskemétre, a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóra.

A közel másfél órás vonatút alatt az utasoknak számos érdekes programot kínálnak. Előadást tart a repülés történetéről Farkas Bertalan, aki szívesen ad autogramot is a vonaton kapható emléklapra. Megtekinthető lesz a Közlekedési Múzeumból ez alaklomra elhozott űrhajós kiállítás (egyedülálló alkalom a mozgó vonaton az így már mozgóvá váló „30 éves a magyar űrhajózás” kiállítás megtekintésére, aminek része a Pille magyar fejlesztésű dózismérő műszer is). Tájékoztató prospektust kapnak a Repülőnap programjairól, repülőmodelleket nézhetnek és vásárolhatnak meg, mindemellett kipróbálhatják az élményvonat étkezőkocsiját is.

Farkas Bertalan, a vonat névadója, az első magyar űrhajós 1967-1969 között végezte el a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolát, 1970-től 1971-ig a szovjet repülőműszaki főiskola növendéke volt. 1972-től 1978-ig a pápai vadászrepülő alakulatánál szolgált vadászpilótaként, 1978-ban önként jelentkezett űrhajósnak. Így az űrhajózás mellett a katonai repülést is jól ismeri. Az alkalom fényét emeli az is, hogy idén 30 éve szállt fel először az űrbe, mint magyar űrhajós.

Menetrend (augusztus 7., szombat):

  • indulás Budapest-Nyugati pályaudvarról 7:50
  • érkezés Kecskemétre 9:30
  • indulás vissza Kecskemétről 18:15
  • érkezés Budapest-Nyugati pályaudvarra 19:27

Az utazás ára:

  • Standard felnőtt: 3 990 Ft
  • Standard gyermek: 2 490 Ft
  • Prémium helyfoglalás 2 főre: 11 990Ft
(Az árak nem tartalmazzák a Repülőnap belépőjegyét.)

További információ és jelentkezés a programra az alább megadott honlapon.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024