Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Nevezz el egy kisbolygót!
(Rovat: Álmuk a világűr - 2010.05.03 08:00.)

A Plútó felfedezésének 80. évfordulójára emlékezve internetes ötletversenyt hirdetnek egy majdan elnevezendő kisbolygó nevének kitalálására.

Idén 80 éve, hogy az amerikai Clyde Tombaugh felfedezte a Plútót, amelyet akkor a Naprendszer 9. nagybolygójának soroltak be. Azóta kiderült róla, hogy lényegesen kisebb annál, mintsem hogy „igazi” nagybolygónak legyen tekinthető, ezért 2006 óta törpebolygó besorolást kapott.

A felfedezéssel kapcsolatos érdekesség, hogy a Plútó nevet eredetileg egy oxfordi kislány, Venetia Burney (későbbi asszonynevén Phair) javasolta. Venetia Burney Phair tavaly, 90 éves korában hunyt el. Így őrá is szeretnének emlékezni a mostani névadási verseny meghirdetői. Talán a mai gyerekek közül is lehet olyan, aki hasonlóan nagy befolyással lesz a csillagászatra, mint a múlt század elején a 11 éves Venetia!


A már folyó, és 2010. május 30-án záruló Naming X verseny az alábbi címen érhető el, ahol a pontos részvételi feltételek is olvashatók (angolul): venetiaburneyphair.blogspot.com/p/competition.html

A névjavaslatot egy legfeljebb 25 szavas indoklással együtt kell benyújtani. Külön kategóriában indulhatnak a legfeljebb 11 éves, illetve az idősebb diákok, valamint több főből álló csapatok is. A beérkezett ötleteket neves szakemberekből álló zsűri bírálja el, június 14-ig. A Nemzetközi Csillagászati Uniónak (IAU) a kis égitestek elnevezésében illetékes bizottsága is támogatja a kezdeményezést, tehát valódi esély van rá, hogy a legjobb névjavaslat számára igazi égitestet is találnak a Naprendszerben!

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024