22 ország, 55 állam, 68 diák, 1 küldetés
(Rovat: Álmuk a világűr - 2009.08.21 13:00.)

Varga Márton élménybeszámolója a 2009-es Nemzetközi Űrtáborról.

A Magyar Asztronautikai Társaság idén is meghirdette esszépályázatát „Európa és a világűr” címmel. Tavaly találtam rá erre a pályázatra, de akkor még az általános iskolások csoportjában írtam dolgozatomat, ami már akkor elnyerte a zsűri tetszését. A fődíj egy nyári űrtáborban való részvétel volt Miskolcon. Azonban amikor az idei eredményhirdetésére elmentem, még nem is sejtettem, mi fog rám várni a nyáron. Amikor megnyertem, nem fogtam fel, és mikor ott voltam, nem hittem el. Tavaly az Alabama állambeli Nemzetközi Űrtáborban való részvétel egy álomnak tűnt. Ebben az évben ez az álom valóra vált…

Zipperer Bernadettel (a másik nyertessel) és Horvai Ferenccel (kísérőnkkel) július 21-én indultunk a budapesti repülőtérről és két átszállással megérkeztünk a huntsville-i repülőtérre. Ott már az űrtábor egyik munkatársa fogadott minket, majd elindultunk a szállásunk felé. Miután megérkeztünk, meglepődve láttuk, hogy nem egy csoportba kerültünk. A tábor folyamán csak az étkezéseknél (de még ott sem mindig) találkoztunk egymással egy-két percre. Kísérőnket teljesen máshol szállásolták el, úgyhogy vele még ennél is kevesebbszer tudtam találkozni. A tábor során különböző csapatépítő feladatokat kellett megoldanunk, egy-egy órás tréningeken vettünk részt, amiken külön szimuláltuk az űrrepülőgép fel- és leszállását, más-más űrhajós feladatköröket láttunk el. Én az egyórás küldetéseken voltam: EVA, aki azokkal az űrhajósokkal tartja a kapcsolatot, akik űrsétát hajtanak végre, és külső munkát végeznek (például egy műholdon); PROP, aki az üzemanyagokért felelős, Mission Specialist, aki feladatokat hajt végre az űrrepülőn kívül; Station Scientistként pedig kísérleteket végeztem a „Nemzetközi Űrállomáson”. A tréningek és a tábor zárásaként egy hatórás küldetés várt ránk. És én még először attól féltem, hogy ez a hat óra túl hosszú, s emiatt a program kicsit unalmassá válik. Várakozásaim nem igazolódtak, nagyon izgalmas volt. A leglehetetlenebb szituációkat kellett megoldanunk, mind az irányítóközpontban, mind pedig az űrrepülőgép fedélzetén. A képernyőkön felvillanó vörös vészjelzéseken (tűz, hajtóműleállás, stb.) kívül különböző pszichikai és egészségügyi problémákkal is meg kellett birkóznunk, mint például: pollenallergia, kéztörés, depresszió, stb.… De még gázszivárgás is nehezítette a munkánkat. Voltak teljesen kaotikus pillanatok is, mikor több probléma egyszerre lépett fel. Közben pedig a vészhelyzeteket kitaláló vezetők vigyorogva követték nyomon az eseményeket. A landolás után elkönyvelhettünk magunknak egy sikeres nemzetközi űrrepülést, Görögország, Argentína, Szlovákia, Hollandia, Új-Zéland, az Amerikai Egyesült Államok, Finnország, India és Magyarország közreműködésével.

Fizikai szempontból is próbára tehettük magunkat, például a 3-4 g-s gyorsító-centrifugákban, vagy a szabadesést is megtapasztalhattuk, mikor fellőttek minket egy 43 méter magas toronyba, majd hagytak zuhanni néhány másodpercig. Ezek után mondanom sem kell, hogy meg sem éreztük a repülőgép fel- és leszállását. Egy saját rakétát is építettünk, amiben egy tojást lőttünk fel. Meg kellett terveznünk a szárnyak dőlésszögét, az orrkúpot, a hozzájuk szükséges anyagokat pedig csak a rendelkezésünkre álló kreditösszeget figyelembe véve használhattuk fel. A feladat az volt, hogy a tojás sértetlenül érjen földet. Sikerült. Méghozzá olyan jól, hogy a zárceremónián a csapatunk megkapta „a legjobb rakétaépítőnek” járó kitüntetést.

A táborban rengeteg új, nemzetközi barátság jött létre, amit személy szerint nagyon fontosnak tartok. Sokat beszélgettünk egymás országáról és nyelvéről (megtanultam néhány szót mondani görögül, szlovákul). Megismerni más kultúrájú, gondolkodású embereket mindig izgalmas és érdekes lehetőség. Hihetetlen élmény volt azt látni, és tapasztalni, hogy a világ minden pontjáról érkezők együtt, közösen dolgoznak és oldanak meg feladatokat. Ez volt az egész tábor során a legjobb és legmaradandóbb élmény…

Huntsville előtt Washingtonban töltöttünk el pár napot. Láttuk az Apollo-11 parancsnoki kabinját, holdkőzeteket, rakétákat… felsorolni sem lehet mennyi mindent, amikről eddig csak könyvekben láttam képeket. A tábor után pedig New York híres utcáin sétálva soroltuk a filmeket, amik ott játszódtak; még egy forgatáshoz is odalopóztunk a Broadway-n. S persze nem hagyhattuk ki a Természettudományi Múzeumot sem, megtekintettük annak csillagászati-űrkutatási kiállítását. A Times Square, a Wall Street, az Empire State Building és a Szabadság-szobor mind egy-egy örök emlék marad…

Varga Márton