Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Amerika a lehetőségek hazája
(Rovat: Álmuk a világűr - 2009.08.19 09:00.)

Hát itt vagyunk, hazaértünk! Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy hol is voltam, pedig már ideje lenne! A NASA Nemzetközi Űrtáborában, Huntsville-ben, Amerikában. Hihetetlen élmény volt!

Ahogy megérkeztünk a huntsville-i reptérre, a tábor egyik csapatvezetője várt minket. Pár perc múlva már indult is a Space Camp busz, hogy elvigyen minket a városközponttól messze eső, hatalmas létesítménybe! A járgányt először a kísérőtanárok hagyták el, ők máshol voltak elszállásolva, mint a táborozó diákok. Körülbelül öt perc továbbutazás után a buszunk megállt egy kapu előtt, ami fölött nagy betűk hirdették: US Space and Rocket Center. Megérkeztünk!

Az első napon a tábor feltérképezése játszotta a főszerepet. Végigjártuk az összes épületet, megnéztük az összes kiállított űrmodellt, a szimulátorokat (amelyeket ekkor még nem próbálhattunk ki), az összes előadótermet, és persze a gift shopokat! Már az első nap kipróbálhattuk a G-force centrifugát és a Space Shotot. Ezeken megtapasztalhattuk a felbocsátás során az űrhajósokra ható hatalmas erőt és azt, hogy milyen is az a súlytalanság. A nap fénypontja az Opening Ceremony volt, vagyis a megnyitóünnepség. Itt minden résztvevő ország feladata az volt, hogy hazájára jellemző műsort állítson össze, és a táborozók előtt mutassa be. Mi – Horvai Ferenc, Varga Márton és jómagam, a magyar csapat – egy rövid Magyarország-jellemzés után csárdást jártunk. Azt hiszem, az előadásunk után mindenki kedvet kapott egy kis tánchoz, nagy tapsot, és gratulációt kaptunk.

Az első nap volt a bemelegítés a ránk váró „kiképzésre”. Tíz-tizenkét fős csapatokra osztottak bennünket, teljesen véletlenszerűen. Marcival sajnos nem kerültünk egy csapatba, így szinte egész héten alig láttuk egymást. A második naptól e szerint a felosztás szerint keltünk, dolgoztunk, tanultunk és feküdtünk. Én a „von Tiesenhausen” csapatba kerültem. Nagy meglepetést okozott, mikor az egyik előadást a német származású rakétatervező tartotta. Részt vettünk még sok más jellegű előadáson: szó volt többek között az űrrepülőgép felépítéséről és működéséről, űrtörténelemről, az űrállomáson dolgozó kutatók mindennapjairól, az indítórakétákról, a tervben lévő Mars-expedícióról és a Marsra szállás akadályairól. A Huntsville-ben eltöltött egy hét alatt rakétát építettünk, vadászrepülőgépet vezettünk szimulátoron, valamint részt vettünk különböző csapatépítő tréningeken. Az űrtábor célja az volt, hogy minden csapat önállóan végigcsináljon egy hat órán át tartó küldetést, az indítástól kezdődően, a dokkoláson át, egy elromlott kommunikációs műhold megjavításával megfűszerezve, a landolásig. Ki voltak osztva a szerepek a csapatokban. Én fedélzeti mérnök voltam, és rám várt az a nemes feladat, hogy az elromlott eszközt megjavítsam, egy űrséta során. A feladatot sikerrel hajtottam végre, erre nagyon büszke vagyok. Persze voltak a küldetés során kisebb-nagyobb akadályok, amelyeket a csoportvezetők kreáltak, a feladat nehezítésére. Voltak, akik sokkot kaptak, akik rosszul lettek, őket persze a legénység többi tagjának kellett ellátni; aztán meghibásodtak a mikrofonok, így nem kaptunk utasítást a központtól, tűz ütött ki az űrállomáson, valamint CO2-mérgezésben majdnem meghalt a fél legénység! Ezek a feladatok próbára tettek minket, de a próbát sikeresen kiálltuk és épségben, egészségben, feladatunkat teljesítve tértünk vissza a Földre.


A tábor utolsó napján tartották azt a záróünnepséget, amikor minket, akik kiállták a hatórás küldetés próbáját, jelképesen „asztronauta-jelöltekké” avattak.

Azt hiszem ez volt életem eddigi legnagyobb kalandja! Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy egyike legyek Amerika „asztronauta-jelöltjeinek”.

És a jelszó: Have a lot of fun!

Zipperer Bernadett

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2019